Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-52

52. országos ülés 1902 február 15-én, szombaton. 407 És most, mielőtt beszédemet befejezném, engedje meg a t. ház, hogy egy pillanatra az igen tisztelt miniszterelnök urat honoráljam. A közigazgatási reform ujabb időkben, minden trónbeszédben, kormány-programmban előszokott fordulni; de azért nem volt eset, hogy valamelyik irányadó államférfi itt a házban előállott volna és a nagy általánosságokba burkolt homályból kibontakozva előre jelezte volna azon irányelveket, melyek figyelembevételével a reformtartalmát megkonczipiálni véli. Egyedül az igen tisztelt miniszterelnök ur állott elő itt a házban azzal, hogy miként véli ezt a reformot megalkotni. jSTincs szándékomban a miniszterelnök elvi kijelentéseivel ez alkalommal foglalkozni; de ezen nyilt eljárása minden esetre elismerésre méltó. (Helyeslés jobbról.) És engedje meg a tisztelt miniszterelnök ur, hogy ez alkalommal az ország érdekében egy kéréssel forduljak hozzá. Tisza Kálmán kormányzata óta egyetlen kormányelnöknek sem volt akkora erkölcsi ereje és hatalma, mint a tisztelt miniszterelnök urnak. (Ugy van! jobbról). Ezt a nagy erkölcsi erőt használja fel arra, hogy mielőbb megalkossa Magyarország közigazgatási reformját. Az ő alkotó képessége, s az ország megnyilatkozott bizalma a miniszterelnök urat erre mindenekfölött minősiti, Alkossa meg ezt a már oly régen várt reformot, s illeszsze be abba a közgazdasági igazgatás alkalmas szerveit, mert ezzel a magyar állam hatalmas fejlődésének alapjait fogja lerakni. A költségvetést elfogadom. (Zajos helyeslés jobbról.) Kubik Béla jegyző: Polczner Jenő! Polczner Jenő: T. képviselőház! Most, a midőn a költségvetési vitában én is részt akarok venni és felszólalok, ebben a felszólalásomban jelezni és indokolni kívánom azt, hogy miért nem fogadom én el ezen költségvetést, és miért nem fogom soha a kormányzati hatalom gyakorolhatásának eszközeit megadni oly kormánynak, a mely a közösügyes rendszer bibliájával a kezében, a császári ós királyi udvarnak, Bécsnek és az egységes birodalom eszméjének legalázatosabb szolgálatában áll. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon. Halljuk! Halljuk!) A mostani költségvetés is olyan, t. ház, mint a többi, régi, 30 év óta készült valamenynyi költségvetés. Ezen költségvetésnek is az az alapelve, hogy a közösügyes rendszernek, a közös hadseregnek, a monarchia és az összbirodalom nagyhatalmi állásának az érdekéből, de csakis ebből az érdekből minél inkább fokoztassanak az adóbevételek; és az az alapelve, hogy ezekből a bevételekből minél kevesebb összeg adassék magának a nemzetnek, magának az országnak igazi belső és valódi szükségleteire. (Igás! ügy van! a szélsöbáloldalon.) Ebben a költségvetésben az 1902-ik évre a kiadások 1087.000,000 koronánál vannak előirányozva. Ez a költségvetés is tehát a kiadásoknak ismét nagymérvű emelkedését mutatja. De hát igy van ez, t. ház, igy volt többé-kevésbbé kezdettől fogva mindig. 1868-ban az évi kiadások összege nem haladta meg a 150 millió forintot. Azóta a kiadások évről-évre fokozatosan emelkedtek, ugy, hogy ma már az évi kiadások összege majdnem négyszer annyi, mint harmincznégy évvel ezelőtt, 1868-ban volt. A kiadások emelkedésének dolgában igazán meglepő adatokra találunk, ha csak néhány évre tekintünk is vissza. A mostani költségvetés kiadási tételeinek összege mintegy 29 millió koi'onával nagyobb, mint volt a tavalyi. A tavalyi meg 296 millió koronával volt nagyobb, mint a tiz év előtti, tíz év alatt tehát 300 millió koronával való emelkedése a kiadásoknak. Szörnyűséges dolog ez! Mi ennek az oka? Meddig fog ez igy tarthatni? Mi lesz ennek a vége? Ezt a jelenséget, a bevételeknek és kiadásoknak ezt az emelkedését, a mi eddigi pénzügyminisztereink mindig az állami élet természetes fejlődésének rovására irták. Ezzel menti a mostani emelkedést is Lukács László pénzügyminiszter ur, sőt mi több, fennen és hangosan eldicsekszik vele, hogy ime ez a költségvetés 187.000 korona fölösleggel záródik; örülj hát magyar, minden rendben van, nincsen deficzit. Hát elismerem, t. pénzügyminiszter ur, hogy ez is valami. Minden esetre jobb, mintha deficzíttel záródnék az állami költségvetés. De, t. ház, mi következik abból, hogy nincsen deficzit? Talán az, hogy kevesebb lesz az ország népeinek terhe, mint eddig volt? Nem, ez nem következik, ellenkezőleg, ebben az évben is több lesz az ország népeinek a terhe, mint eddig volt. Ha, t. képviselőház, az ilyen, még Wekerle pénzügyminisztersége óta az állami költségvetésben szemfényvesztésés porhintésképen évenkint kimutatni szokott néhány ezer forintnyi feleslegek mellett nem feledkezünk meg szemügyre venni azt, hogy az államháztartásunk kiadási tételei évről-évre milyen megdöbbentően növekednek: (Ugy van ! a szélsöbaldalon.) akkor, t. ház, minden kimutatott feleslegek daczára kétségbe kell esnünk ez ország anyagi jövendő sorsa felett és azt kell kérdeznünk, hogy meddig fokozzák még az adóbevételeket és meddig birja még ez az ország az egyre növekedő terheket ? (Igaz! Ugy van! balfelöl.) az az ország, mely, mint most is, súlyos gazdasági válságokkal küzd és az a nemzet, mely egyre pusztul és egyre szegényedik. Valóságos tengődés van ma már, t. ház, ebben az országban a mi egész anyagi életünkben. Grazdaközönségünk rohamosan vesz, pusztul; iparunk, kereskedelmünk az egész vonalon pang; az üzleti bomlásnak szomorú jelei mutatkoznak mindenütt, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) munkásaink munka nélkül, az éhség és nélkülözések kinzó gyötrelmei között, tizezrivel vonulnak végig az utczákon. És ime, mialatt, t. ház, a szegénység alig elgondolható veszedelmekkel fenyegeti a magyar-