Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-52

52. országos ülés 1902 február 15-én, szombaton. 405 A miniszterelnök ur kivan szólani. Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! A törvény értelmében van szerencsém egy jelentést előterjeszteni. Ez a jelentés (írom. 107.) szól két községnek, Hidvég és Remeteszeg kisközségeknek megszüntetéséről, Marostorda vármegyéből Marosvásárhely sz. kir. város területébe való átkebelezéséről és ezen várossal való egyesítéséről. Kérem a t. házat, méltóztassék a jelentést kinyomatni, a ház tagjai közt szétosztatni és előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a közigazgatási bizottsághoz utasítani. Elnök: A beadott jelentés ki fog nyomatni, szét fog osztatni ós előzetes tárgyalás végett a közigazgatási bizottsághoz utasittatik. Következik az indítvány- és interpelláczióskönyvek felolvasása. Szőts Pál jegyző: Jelentem a t. képviselőháznak, hogy az inditványkönyvben ujabb bejegyzés nincs. Az interpellácziós-könyvben (Halljuk! Halljuk!) Várady Károly régi bejegyzése van, a melyet azonban a képviselő ur időközben viszszavont. Elnök: Következik a napirend: Az 1902. évi állami költségvetés általános tárgyalásának (írom. 68.) folytatása. Szőts Pál jegyző: Boncza Miklós! Boncza Miklós: T. ház! A költségvetési vita alatt, a ház minden oldaláról oly sok érdekes kérdés jutott felszínre, hogy őszintén megvallva nem tudtam ellenállani, hogy egy, s más kérdés felett ne mondjam el én is nézeteimet. A költségvetési vita eddigi anyagát két csoportba lehet osztályozni: kormányzati politikai és közgazdasági politikai kérdésekre. A kormányzati politikai kérdések fejtegetésénél a nemzetiségi politika domborodott leginkább ki. Igen sok szónok behatólag fejtegette a nemzetiségi kérdéseket. T. ház! Az én meggyőződésem e tekintetben az, hogy bármily érdekesek legyenek is nemzetiségi kérdésekben e házban elmondott beszédek és viták, mégis óhajtandó, hogy ily kérdésekkel mentől kevesebbet foglalkozzék a ház. (Helyeslés jobbról.) A magyar állam egy konszolidált állam és pedig az uralkodó magyar nemzet hatalma alatt, s az itt e házban semmiféle formában sem támadás, sem vita tárgyává nem vehető. (Helyeslés jobbról.) Nem vehető vita alá még burkolt frázisok leple alatt sem, melyet rendszerint a »Magyar állameszme« czége alatt szoktak megkísérlem. Tisztába kellene jönnünk és már ki kellene valahára küszöbölnünk politikai terminológiánkból ezt a tetszetős, szerencsétlen »Magyar állameszme« frázist, mert e frázis alatt, a kik használják, mást és mást szoktak érteni. A magyar állam nem eszme, hanem egy konkrét valóság, (ügy van! jobbról.) melynek rendszerében minden faj, minden nemzetiség jogegyenlőséggel, egyformán gyakorolhatja állampolgári jogait, csak egyhez nincsen szabadsága: büntetlenül megtámadni a hazát, a magyar államot, (Élénk helyeslés jobbról.) Áttérek, t. ház, a közgazdasági politikára. A közgazdasági kérdések felett folytatott vita anyaga ismét két részre osztható: nemzetközi közgazdasági kérdésekre, melyek a más államokkal való vám és kereskedelmi ügyeinkre vonatkoznak és belső közgazdasági kérdésekre. Közgazdaságunk nemzetközi kérdéseinél a szónokok Ausztriával és a más államokkal kötendő szerződésekkel foglalkoztak. T. ház! Ugy itt e házban, mint a házon kivül, mondhatni egy deczennium alatt, kormányi kijelentésekben, sajtóban, egyletekben annyiszor tárgyalták és vitatták Ausztriával való közgazdasági helyzetünket, hogy én igazán meddőnek tartom az azzal való további foglalkozást. A ki ezekkel eddig tisztában nincs, aligha jön valaha rendbe önmagával. Én, és azon párt, melynek tagja vagyok — azt tartja, hogy első sorban tisztába kell jönni Ausztriával, és pedig, ha számításunkat megtaláljuk, a vámközösség alaj>ján, — ha számításunkat nem találjuk meg, akkor az önálló vámterület felállításával. A kormány, mely ezen kérdéseket éveken át a leggondosabb szakszerűséggel készíti elő, bizonyára rendben van dolgával. Én részemről teljes megnyugvással megbízom eljárásában, s meg vagyok győződve, hogy a magyar állam létérdekeinek feláldozásával Ausztriával alkut kötni nem fog. A mi most már más nemzetekhez való közgazdasági ügyeinket illeti, véleményem szerint — sajnos — azok felett itt legfeljebb okoskodhatunk. (Derültség balról.) Ne áltassuk magunkat, t. ház. Azok oly természetűek, melyeken itt a legszebb szónoklatokkal sem sokat segíthetünk. Megmondom, hogyan lehet ily dolgainkon segíteni: nemzeti érdekeinket folyton szem előtt tartó, ügyes diplomácziával. A monarchia nagyhatalmi állásának súlyát kell diplomácziánknak felhasználni arra, hogy a magyar állam közgazdasági érdekei kellőleg megvédessenek, el ne áruitassanak. Közgazdaságunk bérkérdéseiben a tárgyalás során igazán annyi sok érdekes eszme ós gondolat lett itt a házban felvetve, hogy azokat egy beszéd keretébe alig lehet felölelni és rendszeresen tárgyalni. Egyet azonban kétségtelenül lehet konstatálni. Konstatálni lehet azt, hogy a nézetek nem csak eltérők, de egymással ellentétesek is. Az agráriusok támadják a merkantilistákat, a merkantilisták az agráriusokat, az iparmunkások a nagyiparosokat, a mezőmunkások a földbirtokosokat, s megfordítva, — egyszóval a közgazdaság termelő osztályai egymást okolják és vádolják. Mi e jelenségek oka, t. ház ? Az, hogy közgazdasági életünk sorvadásnak indult; az, hogy minden kereseti ágnak rosszul megy a dolga,