Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-50

50. országos ülés 1902 február 13-án, csütörtökön. 379 ide állítottam, a valósággal meg nem egyeznek. Köszönettel tartozom ezért, és ez mindenesetre férfias, és egy magyar emberhez méltó. Már most, t. ház, a dolog lényegére nézve van né­hány megjegyzésem. (Halljuk! Halljuk!) A mi­niszterelnök ur azt mondja, hogy a trónörökös urnak utazása nem volt politikai természetű, annak nem volt különös politikai karaktere. Engedelmet kérek, egy trónnak a váromá­nyosa, ha egyszer megjelenik egy külország szuverénjénél, annak megjelenése mindig poli­tikai természetű, mert nagyon helyesen jegyezte meg a t. miniszterelnök ur, hogy egy nem külö­nösen politikai karakterű látogatásnak is nagy politikai hatása van, annak nagyon nagy poli­tikai hatást tulajdonítanak. (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon. Nagy zaj. Elnök csen­get.) Én nem akarok abba a vitába belevegyülni, hogy helyesen járt-e el a miniszterelnök ur ak­kor, a mikor a trónörökös által választott kísé­rőnek személye ellen kifogást tett, én csak azt kérdeztem az én kérdésemben és erre nem vála­szolt a t. miniszterelnök ur, hogy vájjon volt-e tudomása arról, hogy ilyen látogatás készül, élt-e . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Volt! Mond­tam, hogy volt! Komjáthy Béla: Bocsánatot kérek, élt-e elő­zetesen azzal a joggal és azon kötelességgel, a melyet a törvény rá ró, élt-e, vagy nem ? Enge­delmet kérek, ha a miniszterelnök ur ezen be­folyását érvényesítette volna, akkor nem lett volna alkalma gr. Zichy János személye ellen kifogást tenni, mert akkor az ő akaratának kellett volna érvényesülni, pedig maga beval­lotta, hogy csakis véletlenül jött tudomására, hogy a trónörökösnek választása kire esett. Széll Kálmán miniszterelnök: Mert nem tekintettem politikai természetűnek. Komjáthy Béla: T. miniszterelnök ur, az egész tényállásból (Halljuk! Halljak!) min­denki meggyőződhetik ebben az országban, hogy igenis önök nélkül, az önök megkérdezése nél­kül, önhatalmúlag, tetszés szerint határozták el az utat, és önöknek ott egyáltalában beleszólá­suk nem volt, (Igaz! Ugy van! a szélsöbalolda­lon.) és csakis később igyekeztek azon, azután és szerencsére ő Felségének alkotmányos érzéke segítségül sietett, hogy mégis esetlegesen azokat a jogokat, a melyeket akkor már magának vindikált, érvényesíteni képes volt. Ez azon­ban az alaphibát, az alapmulasztást jóvá nem teszi. (Igaz! Ugy van! a szélső­baloldalon.) Minden nemzetnek a világon őrköd­nie kell a felett, hogy a hatalomnál jogai re­spektáltassanak, mert a hatalommal mindig vele­jár az a törekvés és vágy, hogy túlterjeszkedik. Mennyivel inkább kell a magyar nemzetnek erre ügyelni, mikor, fájdalom, századokon keresztül ez a hatalom, mely felettünk állott, mindig a nem­zet vitális érdekeivel küzdött és azokkal harcz­ban állott. (Ugy van! Jjgy van! a szélsöbalol­dalon.) Én nem vehetem tudomásul a t. minisz­terelnök ur válaszát érdemben, de ismétlem, na­gyon jól esett az, hogy azokat a tételeket, a me­lyeket felállítottam, hallgatag elismerte, mert egy olyan bölcs, egy olyan okos, a szónak annyira hatalmában levő férfiúról, mint ő, tudom, hogy ha czáfolatot látott volna szükségesnek, nem hallgatta volna el. Csak ezt tartottam szüksé­gesnek elmondani, (Elénk helyeslés a szélsőhal­oldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselő­ház ! (Halljuk! Halljuk!) Csak egy rövid meg­jegyzést legyen szabad tennem arra, a mit Komjáthy t. képviselő ur mondott. Én kiterjesz­kedtem arra a történelmi fejtegetésre, a melyet a képviselő ur eló'rebocsátott és megmondtam, hogy mi az, a miben egyetértek vele és mi az, a miben nem. Hát hogy én a magam részéről azt hallgatással mellőztem volna és ezzel elfogadtam volna, azt, bocsánatot kérek, a ki figyelemmel hallgatta beszédemet, nem mondhatja. A másik, a mit mondanom kell, azt mondja a kójjviselő ur, hogy nem feleltem arra a kérdésére, hogy tudomásom volt-e az esetről, és miért nem gya­koroltam befolyásomat? Én igen világosan meg­mondtam, hogy igenis tudomással birtam róla, arról is, hogy magyar ember megy és nekem egészen mindegy lett volna, bárkit választ ő fen­sége ez országban, csak politikai pártvezért nem. Igen egyszerű ez. mert politikai pártvezér kettő van az ellenzéken, csak politikai pártve­zérnek, a parlamentarizmusnak, gondolom, elfo­gulatlan felfogása szerint, politikai pártvezérnek a választása, ez lepett meg, különben nem lévén politikai czélja, nem lévén közjogi aktus, tisztán személyes ügynek tekintettem és tökéletesen megnyugodtam a személy választásában, tehát mint feleltem is, csak a legkisebb aggály sem fordult elő, ha bárkit választ is az országban az ország bármely pártja közül, a néppártiak közül is, csak politikai pártvezért ne. Ez igen egyszerű; de az már alfája az alkotmányos par­lamenti felfogásnak, hogy abban, a kiben kicsú­csosodik a parlamenti oppoziczió vezéri állása, abban mégis az elvi akadályt meg kell találni, a mit másképen a személyben nem találtam meg. (Élénk helyeslés jobbfelöl,) Pichler Győző: Ebben a kérdésben nem Kain volt a gonosz, hanem Ábel! Visontai Soma: T. ház! Én tisztelettel ki­jelentem, hogy a miniszterelnök urnak a vála­szát nem veszem tudomásul. A t. miniszter­elnök ur az érvelésnek egy különös módszerét követte, hogy kimentse magát . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Nincs reá szükségem! Visontai Soma:... hogy kimentse magát abból a különös kátyúból, a melybe jutott, . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Nincs semmi kátyú, sem mentség! Visontai Soma: . . . szükségesnek látta, hogy 48*

Next

/
Thumbnails
Contents