Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-48

318 48. országos ülés 1902 február 7-én, pénteken. már tul lennénk: ezt a kijelentést azonban én megfelelő indokolás hiányában valónak, ténynek el nem fogadhatom, sem pedig a pénzügyminiszter ur által ajánlott gyógyszer alkalmazásában meg nem nyugodhatom. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az orvosi tudomány és a józan gondolkodás törvényei szerint ugyanis valamely beteget csak akkor tekinthetünk a veszedelmen tul levőnek, s az a beteg csak akkor léphet már a lábbadozás útjára, ha O.Z SbZ ok, a mely betegségét előidézte, már eltávolíttatott. A jelen esetben tehát azzal a kérdéssel kell tisztába jönnünk, hogy e betegség okai el távoli tt attak-e már, vagy pedig ma is fennállanak ? (Mozgás jobbfelöl. Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Habár nem zárkózhatom is el az elől, hogy válságos közgazdasági helyzetünk előidézésében a több évi gyenge termésnek, nemkülönben az Európaszerte észlelhető általános gazdasági depressziónak is kell némi részt tulajdonitanom : mégis azon meggyőződésben vagyok, hogy az ország betegségét nem ezek a körülmények, hanem a gyarmati helyzet okozta, a melyben Ausztriával szemben ma is állunk, (TJgy van! Ugyvan! a szélsőbaloldalon.) a mely nemcsak megnehezíti, de egyenesen lehetetlenné teszi és tette azt, hogy gazdasági erőinket szabadon kifejleszthessük; hogy gazdasági viszonyainkat a változott helyzetnek megfelelőleg átidomíthassuk, és hogy uj kereseti források nyitása és nyújtása által az ország polgárainak teherbíró, adózó képességét megfelelően fokozzuk. (TJgy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Ilyen volt helyzetünk akkor, a midőn első gazdasági szövetségünk Ausztriával megköttetett; ilyen ez a helyzet ma is, csakhogy az Európaszerte életbeléptetett védvámos irányzat, nemkülönben a hosszú évek óta tartó gazdasági bizonytalanság azt még súlyosabbá, még vigasztalanabbá és válságosabbá tette. Az első gazdasági kiegyezés idejében tudvalevőleg Európaszerte, tehát ugy nálunk, mint a többi európai államokban is a szabad kereskedelmi rendszer uralkodott. Ennek a szabad kereskedelmi rendszernek az uralma alatt az iparos Ausztria és a nyerstermelő Magyarország között még nem létezett ez a mai áthidalhatatlan érdekellentét. Még egyáltalában képzelhető volt egy olyan szövetség, a mely a két fél érdekeit pillanatnyilag kielégíti, gazdasági prosperitását lehetővé teszi, ugy, de már akkor is tisztában lehettünk azzal, hogy egy iparos állammal történt szövetkezésünk egy önálló iparnak kifejlesztését, a nyerstermelésből az iparűzésre való átmenetelt lehetetlenné teszi, de tisztában lehettünk az iránt is, hogy Ausztriának már azon időben is fejlődött és virágzó gyáripara a mi kisiparunkat feltétlenül, eo ipso tönkre fogja tenni. (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Az első gazdasági szövetség megkötése után a szabad kereskedelmi rendszer Európaszerte hanyatlani, a védvámos irányzat pedig fokozatosan érvényesülni kezdett. Ennek a védvámos irányzatnak az uralma alatt Magyarország és Ausztria gazdasági érdekei között áthidalhatatlan ellentét keletkezett. Ennek az lett a következménye, hogy hazánknak gazdasági viszonyai napról-napra sulyosodtak és hogy oda jutottunk, miszerint ennek a rendszernek gyökeres megváltoztatása nélkül országunknak közgazdasági jövendőjét vigasztalhatatlannak és reménytelennek kell találnunk. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ennek daczára a t. kormány a minden bajok kutforrását képező gazdasági szövetségnek megváltoztatására egyáltalában nem tesz semmit, a válságos helyzetet (Zaj. Elnök csenget.) csak súlyosbító gazdasági bizonytalanság megszüntetése helyett ujabb provizóriumok létesítésére törekszik, a kereseti viszonyoknak javítását, uj keresetforrások nyitását, avagy pedig az adóknak leszállítását még csak kilátásba sem helyezi. (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Ily szomorú viszonyok között ez a beteg ország ma is sír, ma is jajgat, ma is a kórágyon fekszik és mi már a vészharang konclulását is halljuk és a t. joénzügyminiszter ur mégis azt mondja, hogy a beteg a krizisen tul van, a beteg a javulás útjára lép. Hogy azt a kijelentést a t. pénzügj-miniszter ur — a megsemmisült, tönkrement földmivelés, tengő ipar és kereskedelem viszonyait ismerve — micsoda jelenségekre alapítja, valóban elképzelni sem tudom, hacsak egy ilyen jelenségül el nem fogadom azt, hogy az osztálysorsjáték üzlete ma is virágzik, hogy a börzén ma talán kellemesebb szellők lengenek és hogy a t. többségnek a mindenkori kormány iránt érzett bizalma rendületlen, csodálata határtalan. {TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Hogy ilyen körülmények között a pénzügyminiszter ur által javasolt gyógymód alkalmazásában meg nem nyugodhatunk, az már abból is természetes, hogy sem a beteg családjának tagjai nem viseltethetnek bizalommal egy olyan orvosnak a rendelése iránt, a ki a betegség okát felismerni vagy nem tudja, vagy pedig azt felismerni nem akarja. A t. pénzügyminiszter ur különben is gyógyszerként elvben azt ajánlja, hogy a meggyengült szervezetű és a súlyos betegségből kilábbadó beteggel szemben heroikus gyógyszerek alkalmazásától óvakodjunk. In concreto pedig azt ajánlja, hogy összetett kézzel, csendes rezignáczióval várjuk be a betegség természetes lefolyását, ily módon a beteg vagy meggyógyul, vagy pedig végelgyengülésben fog kimúlni. Ezzel szemben nekem az a hitem és meggyőződésem, hogy a veszedelmes bajokat, az egész gazdasági szervezetünket megtámadó betegséget kicsinyos eszközökkel meggyógyítani nem lehet. (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Épen azért az a nézetem, hogy nekünk a betegség okát: a gazdasági szövetséget el kell távolitanunk, (TJgy van! TJgy van a szélsobaloldalon) hogy az önálló vámterület létesítésével az ország megerősödését elősegít-