Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-33

24 33. országos ülés 1902 január IS^án, szombaton. nai meg akarják tőle szerezni ezt a gazdag örökséget. Elhatározzák tehát, hogy ennek a fiatal embernek el kell züllenie. Es mit tesznek abból a czélból, hogy elzüllessék? Budapestre hozzák le, hogy tönkre tegyék. (Élénk derültség.) Hát a német regényirók — igaz, hogy nem az elsőrendüek, hanem csak a férczregényirók — ugy gondolkoznak Budapest erkölcsiségéről . . . Ballagj Aladár: Berlinben is maradhatott volna; nem kellett ide hozni! Rákosi Viktor: Igaza van; Berlinben is maradhatott volna! Ráíkay László: Csakhogy Berlint mi nem tartozunk védeni, de Budapestet igen! (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Rákosi Viktor: És én azt kiváuom Ballagi t. képviselőtársamtól, hogy ha meglátja Berlinnek hibáit, lássa meg Budapest általam festett hibáit is. (Élénk helyeslés a szélsöbahldalon.) Ballagi Géza: Meglátom! Madarász József: És ne mentse egyiket a másikkal! (Halljak! Halljuk .') Rákosi Viktor: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt tulajdonképeni tárgyamra áttérnék, két dologra óhajtok kitérni, a melyek tárgyammal eszmei összefüggésben vannak. (Halljuk! Halljuk!) Voltak hangok, a melyek még az ifjúságnak ezen erkölcstelen és a német kávéházak elleni actióját is helytelenítették; helytelenítették magyar emberek és pedig nem is valami enyhe, hanem meglehetősen kíméletlen, erős hangon. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez az utóbbi időben egyáltalában szokássá vált; hogy t. i. az ifjúság tagjainak egyes hibáiért, kinövéseiért az egész fiatalságot tették felelőssé, ugy, hogy én, mint e körökön kivül álló, csöndes megfigyelő azt a tapasztalatot teszem, hogy huzamosabb idő óta az ifjúság jóformán egy jó szót sem hall, egy atyai intésben sem részesül; még a felső bbségénél sem érzi a szerető sziv melegét és egy vezető kéz baráti szorítását. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbahldalon.) Tanáraik megtöltik őket tudománynyal, ugy, a hogy ő tőlük telik, az egyik jól, a másik rosszul; de ő ellenük is hallottam azt a vádat emelni, a mely ellen szintén teljes lelkemből tiltakoznom kell, hogy a tanári kar épen ugy bánik az ifjúsággal, mint az állam a maga polgáraival, t. i. egyszerűen adózó objektumoknak tekinti őket. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbahldalon.) Magam is azt tapasztalom, hogy az ifjúság és a tanári kar nincsenek egymással kontaktusban, erkölcsi és érzelmi összefüggésben; elszakadtak egymástól. Ily körülmények között nem lehet csodálkozni azon, hogyha az ifjúság egy része tévutakra kerül, honnan a fájdalmas vesszőcsapások bizony nem fogják visszatéríteni, ellenkezőleg, még jobban nekivadítják őket. Ha pedig az az ifjúság azután politikai tüntetéseket csinál, a mihez kétségtelenül joga van, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbahldalon.) mert az egész világon elismerik ezt a jogát; elismerte ez a kormány is, illetőleg az elődje, (Ugy van! Helyeslés a szélsőbaloldalon.) a midőn az egyházpolitikai tüntetésekbe belevonta: akkor nem következik semmi felvilágosítás, semmi jó szó, hanem egy rektori figyelmeztetés és dorgatorium a fekete táblán. De még annak betűi meg sem száradtak, jő a rendőri lovasroham és kardlapozás. (Ugy van ! Ugy van! a szélsöbahldalon.) Pedig kár az ifjúsággal szeretet nélkül és felületesen bánni, mert a jól nevelt és vezetett ifjúság a nemzetnek legnagyobb kincse. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbahldalon. Mozgás a jobboldalon) És mi nem fogunk örökké élni; egykor ők fognak a mi helyünkön ülni és ők intézik majd az ország sorsát. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbahldalon. Mozgás jobbfehl.) Ha valaki csodálkozik azon, hogy a mai fiatalság a maga képkoszoruzásaival, keresztszögezéseivel, »kurucz-brigád«-jával ilyen különös és zajos szerepet játszik, a mit máskor nem szokott tenni, attól én azt kérdezem: Hát miért lelkesedjék a mai ifjúság ? Hol vannak a nagy férfiak és a nagy eszmék, a melyekért lelkesedjék? Miért lelkesedjék egyáltalában a mai hideg, szürke és enervált korszakban? Az idealizmus tiszta forrásai elapadtak, tehát az ifjúság is kénytelen a pocsolyából meríteni! (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon). T. uraim! Ha a külföldet nézzük, ott egészen máskép történik az ifjúság nevelése. (Halljuk! Halljuk!) Kémetországban, mindnyájan emlékszünk rá, a német császár a bonni egyetemre elviszi a maga fiát; leül a studensek közzé, söröz velük, és együtt éneklik a »Wacht am Bhein«-t és a »Gaudeamus igitur«-t, A cambridgei egyetemen külön terület van arra a czólra, hogy ott csak mezei virágot termeljenek az ifjúság számára. Ott nem játszanak eriquett-et, se foot-ballt, hanem az a terület egyszerűen arra való, hogy az ifjúság szivében a virág szeretetét ápolják — és hogy megkedveltessék velük a mezők költészetét. Oda minden cambridge-i diák kimegy, szed magának egy virágbokrétát, és oda .állítja az ablakába vagy az asztalára. Pichler Győző: Yagy a kedvesének, adja! (Zajos derültség.) Madarász József: Maga magáról gondolja! Rákosi Viktor: Pichler képviselőtársam mindenesetre annak adta volna. (Elénk derültség.) T. ház! Nem igen tudom, nem emlékszem rá, hogy Wlassics kultuszminiszter ur mikor jelent meg utoljára az egyetemi ifjúság fehér asztalánál, de még a rektor úrról sem emlékszem^ hogy hasonló dolgot követett volna el. Én nem is csodálkozom azon, hogyha a magyar ifjúság idejekorán elvénül és idejekorán kihal belőle az ideálizmus, mert mikor az életben az első lépést teszi, már akkor oly csalódás, oly kiábrándulás, oly leforrázás éri, a melyet egész életében ki nem heverhet, és ez a csaló-