Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-47

47. országos ülés 1902 /< kik a 48-as honvédség révén &,/, r államtól jól megérdemelt nyugdijat élveznek. És ha valaha, ugy ekkor állta ki ez a nép hazafiságának tüzpróbáját, mert mikor az osztrákok leverése után jött az orosz, itt állt a kérdés: vájjon meginog e ezen népnek hazafias érzülete, midőn szemben áll fajrokonával és tudjuk, hogy az ellen épp oly lelkesen harczolt, mint azelőtt az osztrák ellen. (Helyeslés jobbfelöl.) Én, a ki ismerem ennek a népnek a nyelvét, mert hiszen ott nőttem fel köztük, mondhatom, hogy azoknak az embereknek a regéit, a meséit hallgatva, az emberben nem is fakadhat más érzület, mint ennek a hazának igazi szeretete. (Helyeslés jobbfelöl.) Még egy momentumra legyen szabad utalnom. A millennium esztendejében, 1896-ban az ünnepségek közepette mindenki emlékezni fog, hogy szent István koronája közszemlére kitétetett a Mátyás-templomban. Igen sokan jártak el oda, de valljuk meg őszintén, hogy a legtöbben talán inkább kíváncsiságból mentek oda. Volt egy momentum ezen esztendőben, a melyről a napisajtó megemlékezett ugyan, de mint hétköznapi tény felett átsiklott, nem tulajdonított neki valami különös fontosságot. Pedig ebben az esztendőben az történt, hogy a munkácsi püspök vezetése alatt a munkácsi egyházmegyének majdnem minden esperesi kerülete a papja által képviselve, és a vidéki és a helybeli gör.-katholikus intellígenczia majdnem teljes számban, valóságos ünnepélyes zarándoklással ment be a szent koronához, azért, hogy ezt a szent koronát, melynek szimbóluma alatt ez az ország az évezredet elérte, a magunkénak ismervén fel, ott hálaadó istentiszteletet végezzünk, és ott ennél a koronánál felhangzott a zsolozsma, kívánva azt, hogy a magyarok Istene ennek a szimbólumnak az erejével a jövő ezredévre is tartsa meg ezt a hazát. (Helyeslés jobbfelöl és éljenzés.) Más ilyen megnyilatkozással a nemzetiségek közül tudtommal ehhez a koronához nem közeledtek. Mikor 1896-ban a millennium alkalmával Munkácson annak a felállított emléknek talapzatát tették le, az ország különböző részeiből odasereglett sok magyar s akkor látta, hogy ez a nép a teljes pusztulás szélén áll és hogy annak csak szegénysége nagyobb kristály-tiszta hazafiságánál. (Eljenés.) Akkor érlelődött meg az eszme, hogy ezt a népet a magyarság érdekében bűn lenne elpusztulni engedni, (ügy van! a néppárton.) Itt a képviselőházban, ha jól emlékszem, Baross Károly és Rubinek igen t. képviselőtársaim beszédeikben odavetették, de a főrendiházban gróf Esterházy János interpellácziójában is ugy láttam odaállítva a kérdést, mintha e nép pusztulásának egyedüli oka a bevándorlás volna. Ez az igazságnak tökéletesen nem felel meg. Én nem akarom védelmembe venni azt a zsidóságot .... Buzáth Ferencz: No akkor nem jól ismeri a Felvidéket. Rabár Endre; Jobban ismerem, mint Buzáth bruár 6-án, csütörtökön. 291 képviselő ur, legyen meggyőződve. Be is tudom bizonyítani, hogy ez igy magában véve igazságtalan állítás. Méltóztassék figyelembe venni, hogy az az anyagi romlás már a bevándorlás előtt, a birtokrendezésnél kezdődött. A birtokrendezésnél ugyanis ez a nép részint tudatlansága, részint az egyes földtulajdonosok kiküldötteinek túlbuzgósága miatt határozottan megrövidült. Addig, a mig szabad volt annak a népnek kincstári földeken is legeltetni és a maga területei sem voltak még teljesen tönkretevő, addig, a mig ott a baromtenyésztés virágzott, addig nem volt az a vidék még annyira a szegénység tanyája. Én tehát nem mondom, hogy az a bevándorlás szintén nem volt ennek a népaek romlására, de azt mondom — és ezt bizonyítani vagyok képes éppen az általam felhozottakkal, — hogy ez nem az egyedüli ok. Méltóztassék figyelembe venni azt is, hogy a mikor ez a parazitafaj rájött arra a már enervált és gazdaságilag elgyöngült népre, Ung és Mármaros népét többnyire kiforgatta utolsó vagyonából is; ám ]i>éldául Ugocsa vármegyében, a hol az a nép jobb helyzetben van, mert a földje hasznavehető és földmiveléssel tud foglalkozni, ott nem jár ilyen sikerrel a bevándorlottak letelepülése, és azt tapasztaljuk, hogy Ugocsa vármegyében ez a népfaj üzérkedés helyett ugyanazt a foglalkozást kezdte el, a melyet az ottani őslakók folytatnak, éppúgy kapál, szánt, vet, fuvaroz, fát vág, mint a többi. Oda kell hatni, hogy ez a. többi megyékben is igy legyen. T. ház! Én a magam részéről annak a népnek nevében szivem mélyéből köszönöm az igen t. kormányelnöknek és földmivelésügyi miniszter urnak azt a gondoskodását, hogy megindította azt az akcziót és igyekszik ezt a népet ismét talpra állítani. De legyen szabad itt megjegyeznem, hogy habár mind hasznosnak, czélszerünek ismerem el azt, a mi eddig történt s a mi most történik, ezt egymagában véve elegendőnek nem tartom, és legyen szabad itt röviden rámutatnom arra, hogy mik volnának azok az intézkedések, a melyek képesek lennének ezt a népet anyagilag lábra állítani. (Halljuk! Halljuk!) Hát, igen t. ház, hogy csak a magam kerületét említsem meg, ebben a kerületben a kincstárnak erdőbirtokai meghaladják a 200.000 holdat. A mint emiitettem, a birtokberendezés folytán olyan a helyzet, hogy az egyes községek nevén álló és tulajdonát képező ingatlanok teljesen kopárak, hasznavehetetlenek. Már most én ennek a népcsoportnak sem alamizsnát, sem ajándékot nem kérek és igy az államháztartástól megerőltetést sem kívánok, hanem azt vagyok bátor ajánlani, határozza el magát a kormány arra, hogy ezen kopár területeket megfelelő ráfizetés mellett hasonló területű, elfogadható és használható területeivel cserélje ki. 25 — 30 esztendő leforgása alatt az a nép készségesen, pontosan, becsületesen meg fogja fizetni azt a differencziát, a mi 37*