Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.
Ülésnapok - 1901-47
290 47. országos ülés 1902 február 6-án, csütörtökön. téren vonhat ugyan maga után bizonyos zsibbadást, a mi czélra vezet azonban az, hogy a nemzetiségek itt magukat csakugyan valóságos jogállamban érezzék, a hol mindenki megkapja a maga igazságát. Viszont kell igenis ott, a hol szükség forog fenn, bizonyos erély, a magyar állam hatalmának éreztetése és ez nem is fog ma hiányzani, ha arra szükség lesz. Meg vagyok győződve, hogy a t. miniszterelnök ur ennek is meg fogja találni mindig a helyes módját. (Helyeslés.) Fontos körülmény az,hogy ma eházban a nemzetiségieknek több képviselője van. Azt tartom, sokkal helyesebb, ha ezek a képviselők mindazokat a panaszokat itt, az illetékes helyen terjesztik elő, mintha a nemzetiségek külországokba, a helyzetnek sokszor elferdítésével, mennek panaszra. S a mint láttuk, itt az a hang, a mely az ő részükről idáig megnyilatkozott, sokkal jobban hangzott, mint a hogy azt tulajdonképen előre vártuk, mert mindenki azt hitte, hogy most majd a szászok, tótok, románok mind tele lesznek panaszszal és nagy követelésekkel. Ezt nem tapasztaltuk. Lindner Gusztáv t. képviselőtársam a szászok részéről igaz ugyan, hogy egy nyelvbotlást követett el, a mit azonban másnap loyálisan megkorrigált, viszont őt megelőzőleg Melzer t. képvi. selőtársam oly beszédet tartott, a mely teljesen kielégítő volt, Papp József t. képviselőtársam a 1 románok részéről pedig oly hazafiasán nyilatkozott meg. a melylyel szemben kell, hogy mindenki elismeréssel legyen. Vesze'.ovszky Ferencz t. képviselőtársam közelitette meg leginkább azt a várakozást, a melyben mi, — mint mondám — elég kellemesen csalatkoztunk. Ámde az ő beszédében sem találok semmi olyan különös dol got, a melyre nézve vele szóba ne állhatnánk Becsesek előttem ezen felszólalások, mert azoknak őszinteségében nem szabad kételkednünk, mert azok a felszólalások innen kiterjednek az országba, a nemzetiségek lakta vidékekre, és mert a hozzájuk tartozó nemzetiségek kell, hogy azt odakint szintén megértsék, meghallják, hogy az ő képviselőik idebent a házban hogyan beszélnek, hogyan nyilatkoznak. De megvallom egész őszinteséggel, hogy sokkal jobban szeretném, ha az itt elhangzott szavak összhangban állnának a külső képpel is. Sajnos, ez nemigy van. (Helyeslés.) Mint kuriózumot felemlítem, — román lapokat nem olvasok, mert nem bírom a nyelvet, — mondom felemlítem, hogy hallottam jó forrásból, hogy egy román lap Papp József itt tartott beszéde után egy egyszerű gyászkeretet hozott és abba be volt irva: Jósef Popu deputatu. Minden nekrológ nélkül. Könnyű kitalálni, hogy azokra a románokra nézve Papp József t. képviselőtársam meghalt. De szolgáljon vigasztalására, hogy a kinek holt hirét költik, sokáig szokott élni, ós én ezt kívánom is neki szivemből. (Tetszés.) Áttérek e kérdés keretében egy specziális ügyre, az u. n. ruthén - ügyre, a melylyel foglalkozni kívánok. (Halljuk! Halljuk! a jobb- és baloldalon.) A közéletben gyakran találkozunk azzal a téves nézettel, hogy Magyarország nemzetiségei között a ruthének is nemzetiséget képeznek. A magam részéről, értve a munkácsi és eperjesi egyházmegyékhez tartozó görög-katholikusokat, egyszerűen visszautasítom ezt. (Helyeslés a baloldalon.) Ezek nemzetiséget sohsem képeztek, ma sem képeznek, és nem is kívánnak olyat képezni. Ezek a görög-katholikusok majdnem egy milliót haladnak meg; a két egyházmegyében 300.000-en felül tisztán magyarok, a kiknek nagyon csekély perczentje az, a mely elmagyarosodott, a többi született faj-magyar. Ezeket először is ruthéneknek nevezni, azt hiszem, nem lehet. (Helyeslés.) De kikből állnak még ezek a görög-katholikusok ? Állnak azon szláv utódokból, a kiket a magyarok a honfoglalás idejében itt találtak. Ezek az utódok szintén nem nevezhetők ruthéneknek. És állnak azon ivadékokból, a kiknek őseit a magyarok vándorutjuk alkalmával magukba felszívták, és a kik Magyarországban már mint honfoglalók jelentek meg. Ezeknek az utódai sem ruthének. Tehát, kik azok a ruthének tulajdonkép ? Nem mások, mint ivadékai azoknak, a kiket Koriatovics herczeg főleg Mármaros megyében telepitett le. Ezen letelepítettek utódai czimén a két egyházmegye hívőit egyszerűen ruthéneknek elnevezni, azt hiszem, joggal nem lehet. Én csak örömmel tudom üdvözölni a földmivelésügyi miniszter ur intézkedését, hogy a maga költségvetésében is ma már azt az akcziót többé nem ruthén-akeziónak, hanem hegyvidéki, vagy felvidéki akcziónak nevezi. (Helyeslés a jobb- és baloldalon.) Buzáth Ferencz: Azelőtt miért nevezte ruthénnek? Csak most változtatta meg. Rabár Endre: Tudom, azért üdvözlöm és azért is, mert ez által az akczió nem tekinthető felekezetinek. Marjay Péter: Igazán nagy eset! Rabár Endre: Meg kell mondanom, miért nem lehet e népcsoport nemzetiség. Egyszerűen azért, mert a kezdet kezdete óta beolvadt a magyarságba. Ha visszatekintünk a legrégibb múltra, látjuk, hogy Magyarországon mindjárt a honfoglalás után a magyarság ezt a népet éppen annak a szorosnak a védelmével bízta meg, a melyen a magyarság bevonult, ós ez a nép ezen feladatnak hűségesen az egész évezred alatt eleget tett mindenkor. Igen, t. ház, emlékezzünk meg a pro libertate korszakról. Látjuk, hogy ezen korszakban Rákóczy leghűségesebb népét éppen ezen nép képezte. Nézzük a 48-as eseményeket. Mikor a többi nemzetiségek fegyvert fogtak a magyar ellen, akkor sem ingott meg ennek a népnek hazafias érzülete, akkor is egy vonalban küzdött a magyar szabadságért és ma is ott találjuk köztük mindazon még élőket, a
