Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.
Ülésnapok - 1901-39
120 39. országos ülés 1902 január 28-án, kedden. (Helyeslés halfelöl.) Még egy fontos törvény volna alkotandó a tisztviselőkre nézve és ez azok össszeférhetlenségi ügyére vonatkozik, kimondásával annak, hogy tisztviselő sem magán, sem semmiféle tiszteletbeli állást el nem vállalhat. T. ház! Fontos ugyan, hogy a képviselőház megalkotta a képviselők összeférhetlenségéről szóló törvényt, azonban ezzel azt a nagy czélt, hogy a közéletet minden visszaéléstől megtisztítsa, még el nem érte. Mert bár fontos dolognak tekintem, hogy a képviselő a maga állását saját érdekeinek kihasználására föl ne használja, de ez áll még fokozottabb mértékben a köztisztviselőkre nézve is, a kik közt nem egyet találunk, különösen felső fokban, a ki dúsan javadalmazott állást tölt be, nagymérvű közgazdasági tevékenységet fejt ki és hivatalos állását, tekintélyét felhasználja, igen sok esetben egyenesen a közügy kárára. Azonkívül a magántevékenység idejének egy részét leköti, az ügyek intézésében a figyelmét elvonja; már pedig az állam tőle mint fizetett tisztviselőjétől megkívánhatja, hogy minden idejét hivatalának szentelje és tisztán a közügy szolgálatában álljon. (Helyeslés balfelöl.) T. ház! Az egyházpolitikai törvények a nemzet hitéleti, társadalmi és erkölcsi életére olyan káros kihatással voltak, hogy a veszély elhárítására mindent elkövetni hazafias kötelességünk. Meggyőződésem, t. ház, hogyha az egyházpolitikai törvények nem lettek volna befolyással a néppárt alakulására, a mindennapos tapasztalat most hozta volna össze ezt a pártot, hogy a bajok orvoslásáról gondoskodjék. Ujabb időben nagyon sokat felvetik azt a kérdést, hogy az államnak fejlődésében nagy szükség volna egységes társadalomra. Igaz, hogy nagy szükség van, de az egységes társadalmat előbb meg kell teremteni, mert soha társadalmunk annyira széttagolva nem volt, mint jelenleg, s ez tisztán az egyházpolitikai törvények eredménye, a melyek a felekezetek közé viszályt dobtak, egymás iránt féltékenységre, gyűlöletre késztették. Nekem meggyőződésem, hogy mindaddig, mig az egyházpolitikai törvények revízió alá nem vétetnek és a keresztény felekezetek súlyos sérelmei nem orvosoltatnak, addig egységes társadalomról beszélni nálunk a mesék országába tartozik. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Nagy sérelem továbbá azt is hinni, hogy az egyházpolitikai törvények megalkotásával véget értek a keresztény, sőt mondhatjuk kizárólag katholikus sérelmek. Nem, t. ház, ez csak a kezdet, a melynek véghatárát ma még megállapítanunk nem lehet. Ott van az egyetemi keresztcsonkitás ügye, hol a tettesek büntetlenül menekülhettek; az egyetemi keresztény fiatalság mozgalmának önök által való elitélése, rágalmazása és üldözése, a mely önöknek oly nagy fejtörést okoz, hogy még újévi beszédükben is megemlékeznek erről, ezer gondjaik között; ott van a jogbölcseleti tanszék tanárának hazafiatlan előadása, (Egy hang a baloldalon: Piläer!) a melylyel megmételyezi a fiatalságot. A helyett, [.hogy ezt a tanárt fegyelmi alá vették volna, állásától felfüggesztették és elcsapták volna, inkább ezt a fontos tantárgyat a kötelező tantárgyak sorából kihagyták, csak azért, hogy a tanszabadság leple alatt továbbra is az ifjúság gondolkozásának megrontója legyen, (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) hogy a fiatalság a tudománynyal ne a szeretetet, hanem a gyűlöletet vigye be az életbe. Ott van a t. miniszterelnök ur rendelete, hogy a katholiczizmusnak 900 éves jubileuma alkalmából a középületekre zászlót kitűzni nem volt szabad. Ott van a katholikus autonómia kérdése. Rakovszky István: No az szép! Buzáth Ferencz: Az alapokat, alapítványokat és iskolákat kiadni nem akarják; a katholikusokat tovább is gyámság alatt fogva tartani akarják; nem akarják őket abban a szabadságban részesíteni, a melyben a többi vallásfelekezeteket. Azt mondják, ezt akadályozzák meglévő törvényeink. Csodálatos dolog, hogy nálunk Magyarországon minden törvényt meg lehet változtatni: csak azok, melyek a katholikusok érdekeit sértik, önök által örök és változhatatlan törvényeknek vannak feltüntetve. Rakovszky István: Áttérünk a zsidó vallásra. Buzáth Ferencz: A katholikus lelkészek kongrua ügye még mindig a levegőben csüng. Ez annál elszomorítóbb, mert a katholikusok oly tekintélyes vagyonnal rendelkeznek, hogy ezt a kérdést már régóta nagyon könnyen meg lehetett volna oldani. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Mondhatom, szégyenteljes állapot az, midőn ezek a lelkészek, a megélhetés nehéz gondjai miatt az államhoz kénytelenek fordulni könyöradományokért, és az állam által nekik odadobott morzsákon kénytelenek élősködni. Ideje már, hogy ez a függő kérdés végre rendezve legyen. Végül, t. h t. miniszterelnök ur a felirati vitában szükségesnek jelezte a curiai bíráskodásról szóló törvény megváltoztatását. Csodálatos dolog, hogy ezen törvénynek hiányait a t. miniszterelnök ur nem abban vélte felfedezni, hogy a választás joga kiterjesztessék, a titkos szavazás behozassák, (Felkiáltások a baloldalon: Dehogy!) a választó-kerületek mai igazságtalan helyzetén változtatás történjék, hanem felfedezte a curiai bíráskodásról szóló törvénynek egy hiányát abban, hogy miután a lelkészeknek a mostani választás alkalmával sikerült az ellenzéknek, különösen a néppártnak zászlaját győzelemre juttatni, s hogy e kanczel-paragrafus alkalmazása mellett is a lelkészeknek a népre befolyásuk van. Önök tehát, hogy az országban szabadon gazdálkodhassanak, miután a nemzet ellenálló erejét már különben is teljesen megtörték: a lelkészek szabadságát is korlátozni akarják, hogy igy azt tehessék az országban, a mi tetszik. (Igazi Ugy van! a néppárton.)
