Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-10

&8 10. országos ülés 1901 november 16-án, szombaton. nyira ölelgetnek keleten és nyugaton, hogy teljesen tönkre tesznek, (Ugy van! ha

1 felől) igen jól fogják tudni, hogy a német befolyás a portánál annyira emelkedik, hogy mostanában a franczia flotta demonstrál ellene; hogy a német befolyás különösen az ipardolgokat illetőleg emelkedik és minket egyetlen piaczimkről: a Balkánról kiszorít. Azt is tudjuk, hogy most a mi drága szövetségesünk — ez biztos és bevégzett dolog — Németország oly vámtarifát csinál, a mely nekünk rendkívül nagy károkat fog okozni. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ily körülmények között az a párt, a melyhez tartozom, meggondolandónak tartja, hogy vájjon lehet-e tovább menni e kérdésben, lehet-e dicsérni ezt a szövetséget folytonosan és lehet-e örökké csak arról beszélni, hogy ez a szövetség a népeknek érzelmeiben gyökerezik? (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Vájjon nem kellene-e meggondolni, hogy mily roppant drága nekünk ez a szövetség ? (Helyeslés a baloldalon.) T. ház! Sem én magam egyénileg, sem az a párt, a melyhez tartozom, nem beszélünk arról, hogy nekünk, Magyarországnak, ez a szövetség nem kell. Mi Németországot, annak erejét és fejlettségét, melyet különösen a két utolsó évtizedben mutat, őszintén bámuljuk és dicsérjük; de arról a szeretetreméltóságról, a melylyel minket körülvesz, ha látjuk, hogy az ő befolyása érdekében nyugaton Salzburgban, Tirolban, Csehországban micsoda dolgok folynak, és ha látjuk, hogy Bécsben a parlamentben nyíltan valóságos hazaárulást visznek véghez a németek érdekében: ezekről a dolgokról mégis csak gondolkozni kell, és ha annyira ölelget minket a német, talán valamivel kevesebb^ is elég volna ebből a szeretetreméltóságból. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Engem a trónbeszédnek különösen két paszszusa állított volt meg, összesen két mondat és csak két sor az egész ott, a hol a felirat az iparról és a szocziális törvényekről beszél. Nálunk 931.000 iparüző van és körülbelül 3 millió embert táplál ily czimen az ország. Az 1899-ik évi adatok szerint 4408 gyár volt üzemben és ezekben 188.000 munkás nyert alkalmazást. A többi a kisiparos-osztályra esik. Vannak itt agrár pártok és urak, a kik az agrár érdekeket védik. De az ipar tönkrement ebben az országban és a kereskedelmi minisztérium azzal vigasztalja az iparosokat, hogy értsék meg az időknek megváltozott viszonyait és iparkodjanak minél előbb gyármunkásokká lenni. Ez rendkiviili szomorú dolog. Azelőtt a kisiparos a városi polgári elemet képezte, konzervatív és kényes erkölcsökhöz szokva. Jó anyagi viszonyok között élt, most pedig proletariátus lett a kisiparos-osztályból. Amit a kereskedelmi minisztériumban mondanak, hogy a szakképzettség megfogyatkozott, arra nézve azt mondja a mi pártunk, hogy a szakképzettség megfogyatkozása és a tényleges viszonyok között okozati összefüggés van. Mi azt mondjuk, hogy akkor, a mikor valaki önállóan ipart űzhet anélkül, hogy az inasesztendőket betöltötte; a midőn valaki ipart űzhet önállóan, a ki talán szülővárosának határán túl még sohasem volt; amikor arról panaszkodnak, hogy az ipari szakképzettség hanyatlott, ezt mi egész természetes dolognak tartjuk, mert ez abból folyik, hogy törvényeinkben egyátalában ipari szakképzettségről gondoskodás nincsen. A midőn pedig azt látjuk, hogy az iparososztály épen azért, mert évtizedeken keresztül csak terheket raktak rá, azért, mert a nép pénztelen állapotban volt, azért — és ez fő dolog — mert egy végtelen versenynek volt kitéve, amidőn látjuk azt, hogy a kis városi és a falusi boltokban kefét, csizmát és kalapot árulnak egyszerre, és pedig az előállítási áron alul: akkor, t. ház, nem csoda, hogy a kisiparososztály ilyen kétségbeesett konkurrenczia mellett meg nem élhet. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Csak ez a két iparág, amely a ruházkodási czikkek előállításával foglalkozik, olyan nagy számban foglalkoztatja az embereket, mint az egész gyári üzem 149.000 ember keresi e téren kenyerét és megélhetését. A csizmadiáknál van 18.000 mester és 10.000 legény, a czipészeknél 30.000 mester és 16.000 legény, a szabóknál 210.000 mester és 14.000 legény. Ezen adatok mutatják t. ház, hogy az önálló iparüző olyan állajootban van, hogy legény nélkül, egymagában vagy egy inassal kénytelen nyavalyogni. Hát ez már koldusos állapot, ezt az állapotot a magyar közjog is proletariátusnak tartja, ezt az állapotot degradálta a magyar közjog is és az ilyen exisztencziákat, mint deposszedált existencziákat, nézi a magyar közjog is és nekik még szavazati jogot sem ad. (Zajos felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ezért TceU az önálló vámterület!) Rákosi Viktor: Most jön tehát a konklúzió: az önálló vámterület! Molnár János: Nem perhorreskáljuk! Rakovszky István: Nincs az ellen oly nagy ellenvetésünk! Ernszt Sándor: Mi, t. ház, nem vagyunk a gyáripar ellen, de fájlaljuk, hogy a kereskedelmi minisztérium csak a gyáripart dédelgette a kisipar pedig csak hamupipőke volt. Azt irja a kereskedelmi minisztérium, hogy az egyes minisztériumok, ha az ipar érdeke ugy kívánta, a nyilvános árlejtés kizárásával rendelkeztek saját hatáskörükben, az ipar támogatására. A nagyipar milliókat kapott direkt szubvenczióban, kajiott adóelengedéseket és más hasonló kedvezményeket. Nézzük, hogy ezen idő alatt mit kapott a kisipar, ahol 800.000 ember foglalkozik. Hát az is kapott valamit. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) így 1899-ben kapott 3800 koronát, (Derültség a baloldalon.) 1900-ban 4600 koronát. Lengyel Zoltán: Ez az emelkedés! Ernszt Sándor: 9 esztendő alatt kapott a kisipar, a hol 800.000 ember dolgozik és mely