Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.
Ülésnapok - 1901-9
52 9. országos ülés 1901 november 15-én, pénteken. kiapasztottuk a népek csontvelejét, útját álltuk a nemzetek jogszerű aspiráczióinak, nem tudtuk megvalósítani. Eettenetes a helyzet. (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) A két birodalom népei érzik a bajok roppantul nehezedő súlyát. Érzik az óráról-órára veszedelmesebben növekvő anyagi romlás terjedését. Érzik a bajt •— de mintha Isten sújtó keze hályogot borított volna szemeinkre — nem ismerik a bajok kutforrását. Nem ismerik még azok sem, kiknek hivatásuk volna a politikával való komoly foglalkozás. (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Keresik a baj orvoslását mindenfelé, ezer különböző apró cseprő javaslatokkal állnak elő, de ezek eljárása hasonlít az egyszeri asszony bölcseségéhez, a ki czirokseprüvel állt elébe a pitvarába rohanó tengerdagálynak. A mi bajaink kútforrása közjogi helyzetünkben van. (Elénk helyeslés a szélsöbáloldalon.) Felséged két birodalmának közjogi helyzetében. Ez az a Pandora-szelencze, melyből minden rossz háramlik hazánkra. Madarász József: El vele! Le vele! (Derültség jobbfelöl.) Csávolszky Lajos: A két birodalom népeinek közjogi helyzetét gyökerében megváltoztatni — a gyógyulás első feltétele. A segítségnek ez az egyedüli módja. Más megoldás nincs. Ha a két birodalom népeinek boldogulhatását és nagyhatalmi állását Felséged biztosítani akarja, akkor e két birodalom újjáalakításának szükségessége elkerülhetetlen. (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Elismerjük Felséged nehéz helyzetét. Egy nemzet felett uralkodni annyi, mint egy érdeket képviselni, de öt nemzet uralkodója lenni annyi, mint öt különböző érdeket követni. (Igaz! Ugy van! a, szélsöbáloldalon.) Végzetes helyzet ez. De épen a helyzetnek ezen végzetes volta parancsolólag követeli, hogy ennek a két birodalomnak újjáalakítását legsürgősebb feladatául tekintse Felséged. Nem uj dolog ez, Felséges Ur! Hatalmas elmék régen foglalkoznak ezzel. Talleyrand már a múlt század elején, 1805-ben, az ulmi ütközet után egy, a bécsi kabinethez beterjesztett emlékiratban azt ajánlja az uralkodó háznak, hogy hatalma súlypontját ide a Duna partjaira helyezze. Az osztrák államférfiak között is voltak, kik ezt sürgették. Köztudomású, hogy Gentz az auszterliczi ütközet után 1806-ban augusztus 4-én Müller János történetíróhoz intézett levelében, oda nyilatkozott, hogy Ausztriát és Magyarországot újjá kell alakítani. Bécsnek meg kell szűnni székvárosnak lenni. A német tartományokat mint mellék- és határtartományokat kell tekinteni, az uralkodó ház székhelyét pedig mélyen Magyarország belsejében kell felütni. (Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Magyarország, Cseh- és Lengyelország társaságában egy hosszú tengerpart birtokában megküzdhet a fél világgal, csak akarnia kell. De mindennél sokkal fontosabb mit Felséged rokona, az uralkodó ház egyik tagja, József nádor irt 1810. Julius 21-én Felséged elődéhez, Ferencz királyhoz, mondván: (Rali/juh! Halljuk!) »Az állam újjáalakítása elodázhatlan voltáról meg vagyok győződve s e munkában Magyarországnak kell elvállalni a vezérszerepet.« A régi magyar birodalomnak, a régi magyar királyok politikájának feltámadása lebegett a nádor szemei előtt. Abban az emlékiratban, mit József nádor 1810. július 21-én küldött Ferencz királyhoz, ezeket mondja: »A magyar királyság a legutóbbi béke óta nemcsak területénél, népességénél és termékenységénél fogva, az osztrák-magyar birodalom legjelentékenyebb része, hanem kiváltképen azért is, mert a benső segélyeszközök minden nemében dúsabb mint az örökös tartományok együttvéve, továbbá népe nemes, lelkesedni tudó, haladást szerető, a tiszta hazaszeretet s a nemzeti szellem ápolására s igy nagy tervek s jelentékeny javítások keresztülvitelére alkalmas.« (Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Majd igy folytatja: »Magyarország önállása következtében nem tágul meg a kapocs, mely az osztrák monarchiához köti. A közös uralkodó személyében megmarad az erős összekötő központ, ki minden törekvést egy czélra irányozhat. Csak valamely módot kell találni, hogy Magyarszág és az örökös tartományok szövetsége valamely alakot nyerjen. Az idegen udvaroknál a magyar király személyét képviselő követek képviseljék egyszersmind az osztrák császárét is.« Igy gondolkodott a boldogult nádor. Azt óhajtotta, hogy Magyarországnak teljes állami önállóság adassék meg, mert evvel — úgymond — az »összmonarchía« helyzete csak javulni és szilárdulni, a trón fénye és hatalma pedig növekedni fog. (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Kerestesse ki Felséged az irattárból nagynevű rokonának ezen emlékiratát, . . . Madarász József: Nagybátyjának! Csávolszky Lajos: Nagybátyjának . . , . . . mely kétségtelen bizonyítéka annak, hogy Magyarország állami önállóságának visszaállítását már akkor elkerülhetetlen szükségesnek tartották azok, kik ismerték ez országot, ismerték ez ország történelmét és aggódó lélekkel csüngtek az uralkodóház jövőjén. (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Igaz, a magyar nemzet nem az ma, a milyennek József nádor ismerte. Az opportunitás és kishitűség dermesztő lánczai fogva tartják nemzetünk minden nemesebb tulajdonságát. Szabadítsuk meg e lánczoktól s újra a régi nemzet lesz. Azt mondja Felséged a trőnbeszédben, hogy a nemzetnek magának kell hazafias és egészséges közszellemmel megszerezni a legfőbb javakat,
