Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-28

426 28. országos ülés 1901 d oly törvényalkotási nagy inünél, mint a minő az 1848-iki korszakalkotó törvényhozás volt, nem annak egyes kiszakított részecskéi, de az egész alkotás szelleme szerint kell a mű tu.lajdonképeni tartalmát megbírálni. (Ugy van ! Ugy van! a szélsőhaloldalon.) Az 1848-iki törvények népképviseleti alapra helyezték a törvényhozási jogot; ugyancsak népképviseleti alapra kívánták helyezni a végrebajtóhatalomnak azon tetemes részét is, melynek teljesítése a vármegyei önkormányzat hivatása. Az 1848: XVI. t.-cz. a következőket ren- ! deli: (Olvassa.) »A megyei szerkezetnek, Magyarhon s kapcsolt részei alkotmányossága védbástyáinak a közszabadsággal összhangzásba hozatala egyszersmind a közigazgatásnak időközben is minden megakadástóli megóvása tekintetéből rendeltetik : a minisztérium a megyei szerkezetnek a népképviselet alapján rendezéséről a legközelebbi országgyűlésnek törvényjavaslatot fog előterjeszteni.« A törvény ezen rendelkezéséből világos, hogy az 1848-diki törvényhozás a vármegyei önkormányzatot összhangzásba kívánta hozni azon alapelvekkel, a melyek szerint a törvényhozást reformálta és magát a vármegyei önkor- j mányzatot is a népképviselet alapjára kívánta \ helyezni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy ez a felfogás évtizedeken keresztül még az államosító felfogású politikusok között is meggyökerezett, semmi sem bizonyítja jobban, mint gróf Andrássy Gyulának 1861-ben tett egy nyilatkozata. (Halljuk! Halljuk! olvassa:) »Mig a szabad választáson alapuló megyei rendszer fennáll, egy megye sem fogja a kormány alkotmányellenes parancsait teljesíteni. Míg a hivatalok választás által töltetnek be, egy hivatalnok sem fogja végrehajtani a kormány törvénytelen rendeleteit.« (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Még Horánszky Nándor igen t. képviselő ur is arra hivatkozott ama bizonyos nagy közigazgatási vitánál, hogy a vármegyei önkormányzatnak a Szapáry-féle törvény által véghezviendő módosítása esetén is, még mindig annyi jog marad a vármegyék kezeiben, hogy két nap alatt ellenszegülhet és megakadályozhat a felsőbb helyről jöhető minden alkotmányellenes törekvést. Ha ez a javaslat törvényerőre fog emelkedni, magunk zárjuk el magunk elől ezen ellenőrzési, ellenállási jog alkalmazását, mert épen megfordítva, s épen ellenkezőleg az államhatalom fogja útját állhatni annak, hogy az ezen törvényben neki nyújtott jog által egyszerre véget vethet a vármegyei önkormányzat minden önállóságának, s további működésének. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De hogy miképen értelmezte maga a kormány is még 1867-ben a vármegyei önkormányzatot, arra vonatkozólag legyen szabad rámutatnom, hogy 1867. ápril 10-én a magyar felelős kormány egy kiáltványnak beillő leiratot intézett az összes törvényhatóságokhoz: iczember li-éíi, szerdán. »A felelős magyar minisztérium, a mint ő Felsége legmagasabb bizalmából az ország kormányát átvette, oly czélból. hogy az alkotmányos élet működését újból megindíthassa, első teendőjének tartotta: helyreállítani az alkotmány alaj>ját, a nemzet ős intézményét, a köztörvényhatóságokat.« »A szabadság végelemzésben nem más, mint az önkormányzat joga. Ez a jog alig van valahol szélesebb alapra fektetve, mint nálunk : helyhatósági intézményeinkben. Ezekben tehát a nemzetnek olyan kincse rejlik, a melyre nem lehetünk eléggé féltékenyek.« »De e mellett nem szabad felednünk, hogy minden alkotmány, ha a szabadság igényeinek megfelelni akar, csonka és bevégzetlen mü, a mig minden iutézményeit nem ugyanazon elv, nem az önkormányzat elve lengi át.« »Ennélfogva kell, hogy az országos önkormányzat mellett a köztörvényhatóságok önkormányzata is fennálljon.« De ne legyen senki katholikusabb a pápánál, s a 48-iki törvények értelmezésében illetékesebb azok fő alkotó mesterénél: Kossuth Lajosnál. Kossuth teremtette meg a parlamentarizmust, de emellett mindenkor rajongó híve maradt a helyhatósági önkormányzatnak! Midőn a »multak sírjából kötelességének tartotta beleszólni a jelenbe és jövőbe« 1874-ben, az államosításra irányuló törekvést merényletnek nevezte, melyet a megyei intézmény romjai ellen akarnak elkövetni. »Ki kell irtani a nemes történelmi önéletének minden gyökerét; szét kell tépni minden köteléket, melyek területenkint egy-egy politikai családdá fűzték az embereket, hogy a történelmileg fejlődött nemzeti életnek még csak emléke se maradjon fenn.« (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) 1867 után egymást követték a közigazgatás rendezésére vonatkozó törvények. Leghatalmasabb lépés volt az 1869: IV. t.-cz., mely az igazságszolgáltatást a közigazgatástól elkülönítette; az 1870 : XLII. t.-cz., mely már a vármegyék választási jogának is korlátokat szab: a választhatóságot kijelöléstől teszi függővé, s megállapítja a virilizmust; az 1876:

XXVIII. t.-cz. a népiskolaügy igazgatásának legnagyobb részét kinevezett tanfelügyelőkre bizza; az 1877: XXIV. t.-cz. államépítészeti hivatalról; az 1879:

XXXI. t.-cz az erdőtörvényről; az 1881:111. t.-cz. a csendőrségről; az 1883:1. t.-cz., a mely a minősítés elvét a vármegyei tisztviselőkre is alkalmazta. Ezeknek betetőzését az 1886: XXI. t.-czikk képezi. Az 1891-dik törvény előterjesztésénél azonban grőf Szapáry Gyula kijelentette, hogy az állami adminisztráczió rendszerét behozni szándékozik; de egyúttal hozzátette: »hogy a jogvédelem szempontjából szükséges biztosítékokról, valamint a vármegyék részére életképes önkor-