Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.
Ülésnapok - 1901-24
348 2k. országos ülés 1901 deczembefi*6-án, pénteken. vagyok bátor és tartom kötelességemnek felhívni a t. pénzügyminiszter ur figyelmét, nevezetesen arra, hogy a fogyasztási adó kihasználása körül, a mely, a mint ítátkay László t. képviselő ur jelezte, háromféle módon történik, a királyi kincstár részéről egy nagyon téves gyakorlat lépett életbe,'' (Halljuk! Halljuk! a szdsöbaloldalon) és pedig egyrészről a szőlősgazdák, másrészről a községek rovására. Ez pedig az, hogy midőn a szőlősgazdák felhivatnak a rendelet értelmében, hogy kedvezményjogaik bejelentésére a hatóságnál jelentkezzenek, ott oly rovatokkal ellátott átnézeti kimutatás adatik elébük, illetve töltetik ki az elöljáróság által, a mely aztán, az adatok sajátságos voltánál fogva, a községnek, mely esetleg megváltani vagy kibérelni akarja a fogyasztási adó szedésének jogát, tetemes kárt okoz. Mert mi történik? Az, hogy az átnézetben bevezettetik először, mennyi az illetőnek szőlőbirtoka, bevezettetik, mennyi termést remél és mennyit szándékozik abból az illető szőlősgazda elfogyasztani. És nagy tévhit uralkodik a szőlősgazdák, különösen a kisgazda-közönség körében, az nevezetesen, hogy a mennyiben a remélt termésből a bejelentett mennyiségnél többet fogyaszt el, mondjuk p. o. bejelentett öt hektolitert, de hatot fogyaszt, már a hatodikat nem a megállapított kedvezményes, hanem a magasabb és teljes fogyasztási tétellel köteles megadózni, tehát előrelátásból nagy mennyiséget jelent be. És ezt az átnézeti kimutatást, a mely a polgárság egyenes megtévesztésére van igy stilizálva, az évi összeg kiszámításánál alapul veszi a pénzügyi hatóság. Már pedig kérdezem, hogy júliusban vagy augusztusban van-e ember, a ki megmondhatja, hogy az októberi szüretkor neki előreláthatólag mily termése lesz és vájjon megmondhatja-e valaki teljes lelki megnyugvással, hogy borterméséből a következő esztendőben szüret után mennyit fog elfogyasztani? Hiszen ezt kiszámítani teljes képtelenség, mert az a családi, a gazdasági-és egyéb viszonyoktól és körülményektől függ. Én tehát a kérvényekkel kapcsolatban a t. pénzügyminiszter ur figyelmét arra hívom fel, méltóztassék egyszerűen, rendeletileg ugy intézkedni, hogy az az átnézeti kimutatás semmi egyebet ne tartalmazzon, mint azt, hogy az illető mint szőlősgazda jelentkezik a törvényben részére biztosított kedvezmény igénybevételére. Igaz, hogy ezzel szemben azt mondhatja a t. pénzügyminiszter ur, hogy ki fogják játszani a kincstár érdekeit, mert oly mennyiséget fognak bejelenteni, a mely nem áll arányban az illető szőllőterülettel. Ez azonban nem állná ki a bírálatot, mert hiszen szüret alkalmával be kell jelenteni a mennyiséget, felvétetik, szabályszerűen elláttatik a szemle-ivvel az illető és igy a kijátszás lehetősége sem forog fenn. Miután igy az átnézet alapján gyakran tetemes kár pkoztatik a gyakorlat szerint a városoknak és községeknek, arra kérem a miniszter urat, hogy az említett rendeletet mielőbb kibocsátani szíveskedjék. (Helyedés a szélsöbaloldalon.) Elnök: Kíván valaki szólni a képviselő urak közül ? Ha nem, a vitát bezárom. Lukács László pénzügyminiszter: Minthogy a kérvényt bizottság javaslatával szemben eltérő indítvány nem merült fel, tulajdonkép felesleges volna, hogy felszólaljak. Ha mégis pár perczre igénybe veszem a t. ház becses türelmét, ezt azért teszem, mert egy pár olyan súlyos vád hangzott el a kormány tevékenységével szemben, — és hozzáteszem mindjárt, hogy olyan alaptalan vád, — melyekre nézve kötelességemnek tartom észrevételeimet megtenni. Mindenekelőtt sajnálattal hallottam Rátkay képviselő úrtól ezeket a vádakat és pedig oly hangon, a mely hangot tőle egyáltalában nem szoktuk meg, és miután oly súlyos vádakat emelt, melyeket semmivel sem volt képes bizonyítani, azt hiszem, inkább csak a hatás kedvéért mondta el legnagyobb részét annak, a mit elmondott, az eredmény pedig az, hogy miután igen sokat akart bizonyitani, semmit sem bizonyított. Rátkay László: Tessék minden községnél utána nézni, hogy igy van! Lukács László pénzügyminiszter : Azt hiszem, maga sem fogta fel komotyan azt az állítását, hogy a kormány minden intézkedésével csak arra törekszik, hogy tönkre tegye a kisembert. Kérdem a t. ház minden egyes tagját, van-e valaki, ki e vádat komolyan veszi? (Egy hang a szélsöbaloldalon: A rendszerről mondta!) Nem a rendszerről volt szó, hanem egyenesen azt állította, hogy a kormánynak minden intézkedése oda irányul, hogy tönkre tegye a kisembert. Én ezt komolynak nem tekintem és azért erre nem is felelek. Másik vádja a képviselő urnak az volt, hogy a kormány a boritaladó hasznosításánál oly utasítást ad közegeinek, hogy légből kapott adatokat állítsanak össze és ezek alapján igyekezzenek az adót kivetni. Azt hiszem, ezt sem fogja senki az országban elhinni, hogy a kormány bármely közegének ilyen adatokra nézve utasításokat adott. A kormány utasítása az, hogy lelkiismeretesen igyekezzék kipuhatolni a fogyasztás mennyiségét, és miután itt két ellentétes érdek áll egymással szemben, t. i. a kincstár érdeke és a fogyasztók vagy a bérlő érdeke, természetes, hogy itt egy bizonyos harcz fejlődik ki, a mely, nem mondom, hogy egyik vagy másik oldalon trilzásba nem megy, nem mondom, hogy mindig egészen precziz eredményekre vezet, de azt merem állítani, hogy ott, a hol a kipuhatolt adatok nem felelnek meg a valóságnak vagy túlzásba mennek és ez iránt a kormány felvilágosittatik, soha sem szoktunk ragaszkodni ezen kipuhatolt adatokhoz, hanem a legméltányosabb és a legmérsókeltebb alapra helyezkedünk. (Ugy van! Igaz! jobbról.)