Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-23

23. országos ülés 1901 deczember 5-én, csütörtökön. 329 azt a keserűséget, azt a félreértést örökre megszüntessük, hogy megértsük egymást és összeolvadjunk mindig a magyar állami közösség fogalmában és eszméjében és ott testvériesülve erősítsük egymást, megtettük azért, hogy a magyar állam integritását, a magyar állam erejét ebben a tekintetben is olyan nyugvópontra vigyük, a mely többé legitimus és megmotivált támadásokkal Horvát-Szlavonországok részéről ne ingattathassék meg. És e támadásokat csak egyes túlzók és elfogult elégedetlenek intézik ma már. Bz is szomorú és helytelen és a mi támadások vannak, azok nincsenek érdekében sem a horvát nemzetnek, sem Magyarországnak, a magyar államnak, sem a testvéri viszonynak, mert azokat a támadásokat és keserű kifakadásokat, a melyeket ittott hallani a horvát ellenzék padjain, irataiban és könyveiben, a horvát nemzet nagy többsége nem osztja, elitéli és nem alkalmasak arra, hogy az ő érdekükben és a magyar állam érdekében meleggé, testvériessé, állandóvá és erőssé tegyék azt a viszonyt, a mely közöttünk van^ történelmi több százados kapcsolatnál fogva. És azért én is elitélem és nagyon sajnálom, de hát a végén az a vigasz, hogy kisebbségben és törpe kisebbségben vannak az efajta nyilatkozatok és azért Barta Ödön képviselő urnak azt az óhajtását, hogy én állást foglaljak ezekkel a támadásokkal szemben és visszautasítsam azokat az illetéktelen, helytelen, elfogult, jogosulatlan támadásokat — ő más szókat, erősebbeket használt, nem ezeket, de én azokat nem használom — hogy ezeket a jogosulatlan pretenziókat a maguk kellő mértékére redukáljam: szívesen teljesítem és tehetem egészen nyugodtan, a nélkül, hogy a horvát nemzet többségének érzelmeit bármely tekintetben érinteném, mert az ő saját érdekeik ellen is vannak irányozva. Azok ma már izolált emberek vagy izolált frakeziók és nagyrészben csak egyes helyeken, itt-ott jelentkeznek és izgatnak, de — én remélem legalább — eltűnőiéiben vannak. Nem is találkoztam és a t. képviselő ur, ha megnézi a regnikoláris bizottság üzeneteit, és alaposan nézi át azokat, igazat fog nekem adni, én nem is találkoztam, és ő sem találkozhatott azokban semmi ilyennel, a mit ő méltókéjjen ostoroz, hanem igenis benne lehetett talán valamely különállásu tagnak a nyilatkozatában, vagy pedig egy különvélemény megmotiválásában, a mely a horvát regnikoláris deputáczió többségének véleménye és álláspontja ellen adatott be. Ebben megengedem, meg volt, de higyje meg a képviselő ur, kellő értékre redukáltatott és kellő válaszban részesült nemcsak részemről a magyar kormány nevében, a mely a regnikoláris tárgyalásnak a menetében résztvett, hanem a horvát küldöttség többségének részéről is, a melynek a szivén fekszik a horvát nemzet érdekében a jó testvéries viszonynak ápolása és erősítése. Nem foglalkozom azokkal bővebben, mert KÉPVH. KAPLÓ. 1901 1906. I. KÖTET. azok megkapták a választ ott a regnikoláris deputáczióban, megkapták most is, itt és, gondolom, megkaphatják máskor is. Erről elég ennyi. Most csak a vita meritumával foglalkozom, mely abból áll, hogy Barta Ödön képviselő ur szemére veti először a bizottságnak, hogy . nem fejtette ki a köteles szorgalmat, mert különben létrejöhetett volna az egyezség. Azután tovább megy egy vetéssel — és talán ez volt úgyis szemrehányásának főrésze és tulajdonképen ide volt czimezve — (Halljuk! Halljuk!) üt egyet a kormányon, azt mondva, hogy a kormány az oka, mert a kormány az egyezséget létrehozni nem akarta és vallja be a kormány, hogy azért nem akarta, mert az Ausztriával szemben való hozzájárulási arány kérdése, a quota kérdése most sincs még ugy, mint azt az 1867 : XII. törvényezikk első sorban kívánja, a két állam között alkotmányos módon elintézve. A mi a regnikoláris bizottságot illeti, higyje meg nekem a t. képviselő ur, hogy teljesen ugy áll a kérdés. Én megengedem, hogy több ülést tarthatott volna, talán gyorsíthatta volna a munkálatát, de dolgozott és, mondhatom, igen részletes és alapos munkát végzett és alapos tanácskozásokat folytatott a maga albizottságaiban. Endrey Gyula: Titokban tartotta! Széll Kálmán miniszterelnök: Kérem, minden bizottságnak nemcsak joga, de kötelessége is előkészíteni az anyagot és, ha annak ugy tetszik, hogy albizottságok által dolgozik egyelőre, a mely albizottságoknak azután referálniok kell a plénum előtt, ott meg kell jelennie véleményével, munkálatával, azt csak nem lehet hibáztatni, az nem titokban való dolgozás és munka, mert ha elkészül, az albizottságnak az a feladata, az illetőknek az a kötelessége, hogy azzal a munkával aztán előálljanak, referáljanak, azután ez a regnikoláris deputáczióban tárgyaltatik. Ezek az albizottságok a kérdésnek minden részletét vizsgálat alá vették és, mert azt látták, hogy az anyag oly nagy és a horvát nuncziumban felvetett kérdések, a melyeket a képviselő ur is ismer, oly számosak és oly bonyolult gazdasági és financziális részleteket vetnek fel, azt látták sok heti munkálkodás után, hogy nem képesek egyezkedésre jutni, egyelőre hagyták a dolgot pauzálni pár hónapig, azután ismét felvették, azután megint abbanmaradt, mert az országgyűlés fel lett oszlatva. És miért pauzáltatták ? Mert az volt azon albizottságoknak a nézete, hogy ilyen kérdések sokszor az által, hogy nem siettetnek el, kölcsönös kapaczitáczió, kölcsönös felvilágosítás és közeledés által könnyebben hozhatók tisztába, mint ha erőltetett módon tárgyaltatnak. Violáim nézeteket, azokat merev ellentállással még élesebbekké tenni, ilyen kérdésekben nem tanácsos. Könnyű ezt tenni, de czélra nem vezet. Grazdasági kérdésekben, pénzügyi kérdésekben, a hol 42