Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-23

328 23. országos ülés 1901 deczember 5-én, csütörtökön. szükségük volt a horvátokkal való kiegyezést megalkotni Magyarország nemzeti és államellenes bűneként. Azóta elkezdték a mi kedves és drága horvát testvéreink, mert nem tetszett nekik az az elnevezés, hogy: Magyarország és társországai, elkezdték és még a későbbi törvényekbe is felvették ezt a kifejezést, hogy: a Szent korona országai, mert ebben azt látták ők, hogy országuk teljes épsége és közjogi léte is biztosítva van. Kötelességemnek tartottam tehát kijelenteni, hogy 1867-iki törvényeink szerint nem a Szent korona országairól volt szó. Sőt némelyek még a »korona« kifejezést is használják a fejedelem helyett, pedig az is helytelen és törvénytelen. A korona Magyarország egységének és épségének jelvénye, azon jelvény, a melylyel az önállóság és függetlenség biztosítására eskü alatt megkoronáz tátik Magyarország fejedelme, és a koronának azelőtt minden nemes, most pedig, azt hiszem, minden jaolgár egyenlően a tagja. Ezen név- és felszólamlási jelszók iránti észrevételeimet elmondva, természetes most, hogy én azon álláspontból, hogy az 1868-iki, a horvátokkal való kiegyezés által semmikép sincs megszüntetve az, hogy habár társországnak nevezte is el, a mi csak kapcsolt rész volt, Horvátország nem szűnt meg Magyarországé lenni területileg, és így miután jól tudom, hogy 1868-ban is már minő áldozatot hozott a nemzet, a mit én nem adtam volna meg akkor sem, mert nekik van érdekükben épugy magyarokul lenni, (Igaz! Ugy van!) mikép ezt régi törvénykönyvünkben megtaláljuk, hogy ők maguk kérték Magyarország országgyűlését, hogy ne horvátoknak, hanem magyaroknak neveztessenek, s ez most is érdekükben van, érdekünkben van nekünk is, ugy azonban, hogy — a mint mondatott, — számunkra meg ne adóztathassanak, de ugy se, hogy Magyarország tartsa el őket, mondom, természetes, hogy jelen beterjesztett törvényjavaslatot teljesen ellentétben látván azon állásponttal, melyen állok, Magyarország teljes önállóságának és függetlenségének álláspontjával, visszautasítom. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! (Halljak! Halljuk !) Madarász József igen tisztelt régi képviselőtársam a maga elvi és közjogi korrekt elnevezésekre való törekvésében mindenekelőtt kifogásolja azt az elnevezést, a mely ujabb törvényeinkben, közjogi okmányainkban, feliratainkban, a trónbeszédekben és általában az ilyen természetű köziratokban használtatik, a melylyel Horvát-Szlavonországok társországoknak neveztetnek. Midőn az egységes Magyarországot a maga egységes állami közösségében állítjuk oda, a magyar államot a maga egész közjogi fogalmában értjük és a Szent István koronája országainak összességét: akkor ezen fogalomban benne vannak a társországok. Ha külön emiitjük ezeket, t. képviselőtársam azt óhajtaná, hogy mindenütt azt a kifejezést használjuk, hogy Horvát-Szlavonországok kapcsolt részek. Figyelmeztetem t. képviselőtársamat, hogy közjogilag a kapcsolt részek alatt tulajdonképen a szoros értelemben vett Királyhágón túli részekből az unió előtt Magyarországhoz kapcsolt részeket értette a magyar közjog: Szilágy megyét, Kővár vidékét, Közép-Szolnokot és Krasznát. Tudom, hogy közjogi irók használták HorvátSzlavonországokra is a kapcsolt részek elnevezést ; de a közjogi nomenklatúra, melyet Corpus Jurisunkban és régi törvényeinkben találunk, a társországok, szocizus országok elnevezést állapította meg. De ezek a nevek és ez az elnevezés azért nem bizonyítanak semmit az ellen, hogy HorvátSzlavonországok a szoros értelemben vett Magyarországgal összesen ne képeznének egy politikai, egy nagy állami közősséget, Magyarországot, a magyar államot, az egységes nagy magyar államot. Csakhogy meg van különböztetve az ő viszonyuk, nem is a tekintetben, mintha nem volnának az államközösségnek, az egyetlenegy magyar állami közösségnek részei, hanem mert Horvát-Szlavonországoknak nemzeti különállása törvényileg van biztosítva. Madarász József: 1867 óta! Széll Kálmán miniszterelnök: Ők is politikai nemzet, a politikai nemzet előjogával élnek, mert követeik ebben a házban is használhatják az ő nemzeti nyelvüket, Horvát-Szlavonországokban a horvát nyelv nemzeti nyelvnek és törvényes nyelvnek van elismerve és azontúl ők bizonyos autonóm beligazgatási önkormányzattal birnak. Ez meriti ki politikailag azt a viszonyt, a mely a Horvát-Szlavonországokat ide köti, illetőleg a Szent István koronája alatti országok közjogi kajicsolatát érdekli. Ezen fogalmak teljesen tiszták. Megengedem és tudom is, hogy 1868-ban, mikor a fehér lapot nyújtottuk és a társországok azt teleírták, és teleirtuk mi és a régi viszályokat eltemetve, és azokra fátyolt borítva rendezkedtünk Horvát-Szlavonországgal közjogilag, mert igy nevezem, rendezkedtünk kölcsönös kiegyezéssel, rendezkedtünk pedig akképen, hogy az ő meghallgatásuk, az ő hozzájárulásuk, a horvát-szlavón országgyűlés küldöttségének közreműködése és a magyar országgyűlés küldöttségének közreműködése mellett csináltuk meg a magyar országgyűlés és a Horvát-Szlavonországok gyűlése között egyezményileg a dolgot, én megengedem, hogy akkor a régi és közjogilag századokon át fennálló kapcsolatot tágítottuk, azon a kapcsolaton bizonyos szeliditést tettünk; megengedem, hogy nemcsak az ő beligazgatási autonómiájuk megállapításánál, hanem politikai tekintetben is, nekik jogokat adtunk. így van ez. Es ezt öntudatosan és azért tettük, hogy Horvát-Szlavonországokat testvéri érzelemmel kapcsoljuk ide, a magyar állami közösségbe és tettük azért, hogy azt a viszályt, azt a visszavonást,