Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-21

292 21. országos ülés 1901 lenni. Pedig ez a felfogás teljes félreértésén ala­pul annak az érdek-közösségnek, a mely Ausztria és Magyarország között tagadhatatlanul fennáll, mert Magyarországnak, mint a kisebb nemzetek sorába tartozó állami egyéniségnek legfőbb ér­deke az, hogy közvetlenül szomszédságában nagy állami alakulások ne jöjjenek létre, illetőleg, hogy azoktól a birodalmaktól, a melyek vi­lágpolitikát csinálnak, a melyek hóditásra tö­rekszenek, a melyek túlnyomó erőt képviselnek, mindig válaszsza el egy bizonyos közömbösítő terület, a melyen azoknak a nagy birodalmaknak vonzóereje megtörik. A történelem bizonyítja, hogy valahányszor egy ilyen közbenső terület hiányzott, vagy a hóditásnak már áldozatul esett: az ország élet-halál-harczot volt kénytelen vívni és Magyarországnak integritását mindig nagy veszedelem fenyegette. (Igaz! ügy van! a szélső­baloldalon) Ausztria az által, hogy geografiai­lag létezik, elválaszt bennünket geografiailag egyrészt a német, másrészt a nagy orosz birodalomtól és az által, hogy velünk egy közös uralkodó jogara alá tartozik, ezt a fel­adatot gyönyörűen teljesiti. Ennél tovább menni felesleges és káros. Minek ezt a kapcsolatot szorosabbra fűzni, mint azt az érdekközösség parancsolja, kivált egy olyan országnál, minő Mag\aroszág, a melynek történelmileg kifejezett egyénisége van. Hiszen az érdekközösségnek fel­tótelei és határai ebből a tisztán geográfiai viszonyból kifolyólag adva vannak. Magyaror­szágnak az az érdeke, hogy Ausztria, mint füg­getlen állam, vagy mint államok és országok csoportja, vagy szövetsége — hisz ez végre is Ausztriának a belügye — semmiféle más biro­dalomba be ne kebeleztessék. Ausztriának érdeke pedig az, hogy miután túlságosan elnyújtott határai és túlnyomó erejű szomszédai vannak, legyen egy biztos és erős hátvéde, a mely őt megtámadtatás esetén oltalmazza, segítse. E vi­szony keretébe még csak arról kell gondoskodni, hogy az ekként érdek-közösségben levő két állam között viszály, még kevésbbé fegyveres összeüt­közés, háború ne keletkezhessek. De erre nézve az uralkodó személyének közössége, miután alkotmá­nyunk értelmében az ő kezében van a háború és béke fölötti döntés joga letéve, mondom, az ural­kodó személyének közössége maga elég garanczia. Ennél szorosabb kapcsolat, a mint mondot­tara, felesleges és káros, mert megszaporítja a súrlódási pontokat, ellentóteket teremt és ezáltal az érdekközösségnek érzetét lazítja, bonyodal­mas alkukat és kiegyezéseket tesz szükségessé, a hol az osztó igazságnak határait szinte lehe­tetlen megtalálni és ebből kifolyólag az ilyen alkuknál, az ilyen megegyezéseknél rendesen jól jár az egyik fél és rosszul jár a másik. Holló Lajos: A gyengét megcsalják! Lovászy Márton: Annál, a ki nyer . . . Holló Lajos: A kinek magas pártfogója van ! Lovászy Márton: ... ez a nyereség még jobban felidézi a kapzsiságnak és kizsákmányo­deczember 3-án, kedden. lásnak vágyát. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Amannál a félnél, a ki vészit, az alkuban és ki­egyezésben felébred az elnyomatásnak és a ki­zsákmányoltatásnak keserű érzete. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Holló Lajos: A megtorlás vágya! Lovászy Márton: Mi az eredménye ilyen vi­szonynak? Folytonos viszály és kölcsönös gyű­lölet, a melyeknél, a mint a történelem bizonyítja, még a fegyveres összeütközésnek lehetősége sincs kizárva. Ezeket a súrlódási pontokat az imént Komjáthy Béla t. képviselőtársam a kormányzat minden ágában nagy részletességgel kimutatta, de ón nem hiszem, hogy az igen t. kormány abban a helyzetben volna, hogy ezt megczáfol­hatná, mert hiszen az az évek óta tartó és a vesékig ható gazdasági harcz, a mely Ausztria és Magyarország közt folyik, ennek legfényesebb bizonyítéka. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) E túlzó felfogással szemben a helyes, a jó, a czélravezető, a mérsékelt középmt csakis az lehet, hogy a felesleges súrlódási pontokat ke­vesbíteni, szükiteni kell és az érintkezést az ér­dekközösségnek pontjaira kell szorítani. Az igen t. szabadelvüpárt kebeléből kikerülő kormányok egész sorozata tehát alaposan félreérti a Magyar­ország és Ausztria közötti érdekközösségnek és kapcsolatnak természetét, a mikor arra törek­szik, hogy a kapcsolat testesittessék meg kö­zös institucziókban és gazdasági együttélésben, mert hiszen, a mint mondom, a szövetségbe ez által erő helyett ^gyengeség és egység helyett lazulás vitetik be. És ez a félreértés folyton tart és arra ösztökéli a szabadelvű kormányt, hogy igyekezzék a nemzetnek lelkéből is kiölni azt a vágyat, a melylyel állami életének teljességére, állami épületének tökéletes kiépítésére törekszik. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Valóban bámulatraméltó az a sokoldalúság, £IZ cl leleményesség és az a változatosság, a me­lyet e téren 34 év óta kifejtettek. A presszió, a korrupcziónak mesterséges tenyésztése, a vesz­tegetések, az egyéni érdekeknek kielégítése: mind eszközök voltak ennek a czélnak elérésére és a szükséges mértéken felül való közösségnek meg­erősítésére. {Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De valamennyi ilyen eszközt felülmúl leleményesség, átgondoltság tekintetében äZ, EL mikor a nemzet lelkének oda dobták táplálékul, hogy elvonják tőle a másik táplálékot, a felekezeti féltékeny­ségnek a mérgét. Kénytelenek vagyunk be­vallani (Halljuk! Halljuk!) és itt hiába volna a tagadás, (Halljuk! Halljuk!) hogy a függet­lenségi eszmére ez volt a legnagyobb csapás, mert a mióta az egyházpolitika tüzében meg­született a felekezeti féltékenység, azóta a nem­zeti ideálok elhalványodtak. Ne vezessen ben­nünket félre az, hogy extenzive ez a törekvés nem veszített az erejéből, mert hiszen az emberi szellemnek minden sokoldalúsága mellett is az a természete, hogy vezető, iránytadó eszméül, olyan eszméül, a mely akaratát megmozgatni, a

Next

/
Thumbnails
Contents