Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.
Ülésnapok - 1901-18
18. országos ülés 1901 november 27-én, szerdán. 257 adatni. És amikor ki akarták adni, azt kellett mondani: Die Nürnberger kängen kehien, sie hätten ihn denn. Ennek azután a következménye az volt, — meg lehet találni az igazságügyminiszteri akták között, — hogy Kramolin ur az első nagy orrban részesült. A másik igen feltűnő tette Pozsonyban az volt, hogy egy bankét alkalmával boldogult Szilágyi Dezső jelenlétében megleste azt a helyet, a hova deponálta Szilágyi a kalapját és kabátját . . . (Zaj jobbfelol.J A miniszterelnök ur kalapról beszélt, tehát nekem is szabad . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Csakhogy az nagyobb kalap volt! Rakovszky István: ... és mintegy hipnotizálva leste az egész ebéd alatt azt a pillanatot, a mikor felkelt Szilágyi Dezső, akkor odarontott a kabáthoz és tartotta, a mit Szilágyi Dezső meglátva, egy negyedóráig állva hagyta és aztán egy pinczérnek szólt, hogy hozza csak ide azt a kabátot. Ezen nevetnek mai napig is Pozsonyban. (Felkiáltások jobbfelöl: Ez nem tartozik ide! Ez egy udvariassági tény! Zaj. Halljuk ! Halljuk!) Önök ezt természetesnek találják, hanem mi, a kiknek egy kicsit több önérzetünk van, e felett mégis megbotránkozunk. (Helyeslés a néppárton.) T. képviselőház ! Az előbbi rendszernek még egy más méltatása is van, a mi nem itt folyt le a házban. A t. miniszterelnök ur, Horánszky Nándor t. képviselőtársam ós Ivánka Oszkár t. képviselőtársam azt állították, hogy én a gyűlölködés hangját akarom behozni és konkolyt hintek önök közé. Én egy kérdést tettem fel és hivatkozom egy férfiura, a ki nem ezeken a padokon ül, gr. Dessewffy Aurélra, aki a főrendiházban az előbbi rendszert tisztességtelennek nevezte el. Azt hiszem, hogy ebben tökéletesen egyetértett vele Ivánka Oszkár t. képviselőtársam, a ki még sokkal erősebb, nem parlamentáris kifejezéssel illette és itélte meg azt az előbbi Eánffy-rendszert. És akkor jön a t. miniszterelnök ur, s kijelenti ugyanazon rendszerről — az ö szívességének köszönhetem ezen sorokat — a következőket (olvassa): »Én nem ismerek aerát Magyarország kormányzati vitelében, a melyből a tisztesség karakterisztikonját csak igy futólag vagy bármily rövid megjegyzéssel a legkisebb mértékben levonni, vagy érinteni lehetne. A módszer lehet kifogás alá vehető, de azt nem mondhatja senki, hogy bármely aerának a kormányzata összefüggött volna a tisztesség karakterisztikonjával,« Hát ez a múltnak legfényesebb igazolása. Ha nem kirohanás ez a múlt mellett, ha nem a múltnak megvédése, akkor nem tudom, hogy miként kell azt megtámadni. És most rátérek arra, a mit Horánszky t. képviselő ur mondott. Az én t. képviselőtársam azt mondta, hogy nekem is részem volt ezen uj alakulásban és nekem is ugy kell elfogadnom ezt az uj alakulást, ahogy van és csak az uj KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. I. KÖTET. alakulás óta van nekem jogom ítéletet mondani, az előbbi időkre nem. T. kéjoviselőtársam téved. Más az ő álláspontja és más az én álláspontom. De t. képviselőtársain még a maga álláspontja szempontjából is téved. Mert én tökéletesen illojálisnak, helyén nem valónak tartanám azt, ha t. képviselőtársam előállana itt és a többség azon tagjait, akiket annyiszor támadott, most is folyton támadná. Ebben tökéletesen igaza van; ezt nem szabad tennie és ez nem volna lojális az ő részéről. De másik részében, hogy t. képviselőtársam fátyolt vetett az egész múltra, nem osztozom. Ez a második kardinális hiba, melyet elkövetett; megmondom majd, mi volt az első. T. képviselőtársamnak igenis kötelessége a multat folyton szem előtt tartani azért, hogy abból a jövőre nézve a tanulságokat levonja. A multaknak megítéléséből és az embereknek a multakban való szerepléséről lehet biztos ítéletet formálni, hogy miképen formálódik a jelen és a jövő. (Ugy van! a néppárton és a szélsőbalon.) T. képviselőtársam, ez a második kardinális hiba, melyet elkövetett. Az első, amit elkövetett, az az önző önzetlenség volt, hogy ugy mondjam, melyet a tisztelt nemzeti párt elkövetett, mikor belépett a szabadelvű jaártba. Ismétlem, önző önzetlenség, mert tisztelem, deferálok, elismerem azt, hogy ez nagylelkűség volt, egyénileg szép vonás volt, méltó volt a múltjához és ezt az egyén Horánszky megtehette az egyén Horánszkynak, de a politikus Horánszky a politikus Horánszkynak, a mikor nem ő róla van szó, hanem az ország érdekéről, nem lett volna szabad, hogy megtegye; (Ugy van! Ugy van! a néppárton) ugy a hogy Tisza Kálmán kikötötte magának a fúzió alkalmával azt, hogy a minisztériumban helye legyen, ugy kötelessége lett volna a volt nemzeti pártnak is ezt kikötni, mikor a szabadelvű pártba belépett. (Ugy van! Ugy van! a néppárton.) Azt hiszem, t. képviselőtársam, ez a felfogásom parlamentáris. (Ugy van! Ugy van! a néppárton és a szélsöbaloldalon.) Azt hiszem, hogy az én felfogásom be van igazolva a magyarországi jmrlamenti előzmények által. (Ugy van! Ugy van! a néppárton és a szélsöbaloldalon.) Ha ott mindig uj rendszerről beszélnek és ha t. képviselőtársam azt mondja, hogy én illojális voltam azért, mert a t. miniszterelnök urnak mindig szemére vetem a múltját, ez, t. képviselőtársam, abban leli magyarázatát, hogy nem áll az, a mit t. képviselőtársam mond, hogy én a t. miniszterelnök úrban egyedül látom a garancziát. Igenis láttam akkor, de abban a jogos feltevésben, hogy t. képviselőtársaimat a nemzeti pártról nemsokára a miniszteri székekben üdvözölhetjük. Mert ugy bánik az egész szabadelvű párt, vetekedik a volt nemzeti párt is, a t. miniszterelnök úrral, mint az egyiptomiak az istenükkel. Az egyiptomiaknak volt egy istenük, Apis volt a neve. (Egy hang a baloldalon: Ökör volt!) Ezt az Ajüst nagy diadalmenetben kö33