Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-18

250 1H. országos ülés 1901 november 27-én, szerdán. fejtettem, nem fejtegetem most, (Helyeslés jobb­felül) az tiszta és világos; azt semmi körülmé­nyek közt, sem tudós professzor, sem ország­gyűlési kisebbség, sem többség, sem senki részé­ről mi nem engedjük szóba hozni. (Élénk helyes­lén jobbfelöl.) Fiume nem Horvátország utján, hanem közvetlenül tartozik a magyar szent koronához, mint separatum corpus. ÍUgy van ! jobbfelöl.) Ez a tényállás. És tovább megyek. Piumének nemcsak közjogi, hanem törvényho­zási állása is teljesen tisztázva van. (Ugy van! jobbfelül,) És itt, engedelmet kérek, mert ezen köz­jogi kérdésekben nagyon elővigyázatosnak és szabatosnak kell lenni, figyelmeztetem a válasz­felirat szerkesztőit, hogy egy kis lapszuszt követ­tek el, mert ők azt mondják és mintegy a sze­memre is vetik, némi fulánk is van benne, hogy rendezni kell Piumének törvényhozási viszo­nyait. Engedelmet kérek, az rendezve van; ren­dezve van az 1868 : IV. t.-cz., nem tudom, 16. vagy 17. §-a által, a mely azon képviselők közt, a kik helyet foglalnak a magyar törvényhozás­ban, világosan és határozottan felsorolja a fiumei kerületi képviselőt is. Fiurnének törvényhozási rendezése tehát semmi tekintetben sem kérdé­ses, az egy befejezett tény. Én ehhez tartom magamat, ehhez tartja magát a magyar törvény­hozás és a magyar közfelfogás. (Elélik helyeslés a jobboldalon.) Nem is igy akart értetni, de igy magyarázható és ez a magyarázat onnét van, mert a tisztelt képviselő urak tévesen idézik az 1868: XXX. t.-cz. 66. §-át, mely talán nem egész precziz kifejezéssel szin­tén beszél törvényhozási rendezésről. De hogyan kell ezt érteni? ügy, hogy azt mondja: Fiume. »a melynek mint ilyennnek külön autonómiá­jára és erre vonatkozó törvényhozási és kor­mányzati viszonyaira nézve Magyarország or­szággyűlése és Horvát-Szlavón és Dalmátorszá­gok országgyűlése ós Fiume városa között kül­dottségi tárgyalások utján közös egyetértéssel lesz megállapodás eszközlendő.« Tehát nem Fiumének törvényhozási rende­zése van hátra, nem azt kell teljesíteni, hanem Fiume város autonómiájának és az erre vonat­kozó törvényhozási intézkedéseknek a kérdése van a 66. §-ban értve. Ezen az alapon létre is jött a provizórium, melyet már sokszor tettem fejtegetéseim tárgyává és ezen közjogilag egé­szen korrekt alapon jött létre az a törvény, melylyel tavaly a fiumei pendens kérdéseket a törvényhozás előtt megoldásra vezetni igye­keztem. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Még egyet mond Barta Ödön t. képviselő ur, a mire kötelességem reflektálni, mert e rész­ben kérdés tétetett részéről. A t. képviselő ur felemlíti a San-Girolamo-ügyet, azt az ügyet, a mely — mondhatom — (Halljuk ! Halljak!) a maga érdeménél és a maga belső értékénél nagyobb hullámokat vert fel. A képviselő ur kérdi, hogy miképp történhetett hát, hogy Goluchowski gróf, a külügyminiszter foglalko­zott ezzel a kérdéssel és nem a magyar minisz­terelnök vagy a magyar _ kormány, holott ez nem képez közös ügyet. Én, t. ház, meg fogom magyarázni, hogy ez a dolog miképpen van és ha a kérdésnek kellő magyarázatát adtam, gon­dolom, a t. képviselő ur is bele fog nyugodni abba, hogy ennek a kérdésnek tárgyalása, el­intézése, minden egyes fejleményében az 1867. évi XII. törvényczikk 8. §-ának szigorú szem­meltartása mellett történt. Azon azután nincs mit csodálkozni, hogy gróf Goluchowski inter­veniált a diplomácziai jegyzékek váltásában és a diplomácziai érintkezésben, mert hiszen ez is megfelel a törvénynek, a mint azt leszek sze­rencsés kimutatni. A Girolamo-ügy, t. ház, ekképpen fejlődött. (Halljuk! Halljuk!) Ez az intézet a XV-ik században alapíttatott. Ennek a protekturátu­sát viszi ő Felsége már igen hosszú és régi idők­től fogva. Megkísértetett a XVI. és XVII-ik században, majd a XVIII-ikban és újból talán a XTX. századnak közepén, a 60-as években, hogy ezt a Girolamo-intézetet a maga eredeti rendeltetésétől más alapokra helyezve, újraszer­vezzék. Eredeti rendeltetése az volt, hogy Ró­mába zarándokoló polgároknak volt hospicziuma, később ezt megszüntették és Canoniáknak stal­1 urnára fordították az egész jövedelmet, Ez az intézet nagyon megkívánta azon rendetlenségeknél fogva, a melyek gazdasági és pénzügyi viszonyaiban beállottak, a rendezést és a reformálást: ez kétségtelen. Egy párszor papi kollégiumokat akartak belőle csinálni már a múlt században is és ebben a században is, de ez elmaradt. A viziták alkalmával, a melyek ott tartattak, kiderült, hogy ez intézet anyagi viszonyai már oly rosszakká váltak, hogy szekvesztrum alá kellett helyezni, bár később viszonyai megint megjavultak. Szóval, ennek az egész intézménynek a reformálása vált szük­ségessé. Ezen reform kérdése tárgyaltatott köztünk és Róma között, még pedig majdnem tisztán és kizárólag a magyar kormánynak ada­tai, anyaga és tárgyalásai alapján. A mi köve­tünk azt a kívánságot állította fel, hogy annak az intézetnek élén egyelőre ne álljon egy szláv rektor, hanem egy római pap; továbbá hogy ne történjék ott semmi egyéb, miután ő Felsége a mi hozzájárulásunk folytán azon intézet pro­tektora és miután az adminisztrácziőban a mi követségünk egy tagja is benn van; hogy azon statútumok, a melyek a diakovári és szerajevói érsekek által kidolgoztattak, ne vétessenek fo­ganatba, hanem revideáltassanak a szent szék­nek rendkívüli ügyekre berendezett és ilyen ne­vezetű kongregácziója által. Ez volt a mi álláspontunk. Időközileg megjelent az a bizo­nyos »Gentem Croaticam« breve. Azután az történt, hogy a dalmatinusok berontottak az intézetbe; az olasz kormány beavatkozott a kérdésbe; nem tekintette az intézetet egy fun-

Next

/
Thumbnails
Contents