Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-17

17. országos ülés 1901 november 26-án, kedden, 233 A legmagasabb királyi trónbeszéd felemlíti a szabályozandó dolgok között a kivándorlás kérdését is. Ehhez a kérdéshez akarok hozzá­szólani, mert az én kerületemben sok olyan ki­vándorló van, a ki kimegy Amerikába és onnan visszajön. Szóval ott a kivándorlási kérdés napi­renden van. Hát azt jegyzem meg mindenek­előtt, hogy a kivándorlást semmiféle törvénynyel sem lehet eltiltani, mert ez ellenkeznék a ter­mészeti joggal, mely szerint minden embernek joga van ahhoz, hogy ha valahol nincs megelé­gedve, de kötelességének különben eleget tett, onnan elmehessen és kérésen magának jobb sor­sot. (Ugy van! a baloldalon.) De ezt a kérdést nekünk egykönnyen venni nem szabad. Nem adok én arra semmit, hogy ezek a kivándorlók — mint azt időközben ki szokták mutatni a hivatalos statisztikában — mennyi pénzt külde­nek be Amerikából. Azt ugyan nem mutatják ki soha, hogy mennyi pénzt visznek ki innen Amerikába, mert méltóztatnak tudni, hogy vannak Amerikában egyes államok, a melyek megkövetelik, hogy a kivándorló bizonyos összeget hozzon magával és ha ez az összeg nincs meg, nem is engedik partra szállani. (Egy hang a jobboldalon: Hát visszaküldik'?) A pénznek igen nagy a csábító ereje. Lát­ják egyesek a községben, hogy sok pénz jön Amerikából, ők pedig otthon elnyomorognak, arra határozzák magukat, hogy kimennek Ame­rikába. Ez még nem volna baj. Hanem a baj az, hogy mikor kinn vannak Amerikában, köz­tük és hazánk között minden összeköttetés meg szokott szakadni. Mi e téren igen elmaradtunk Európa egyéb államai' megett. Németországban, Francziaországban, Olaszországban vannak egye­sületek és ezen egyesületek gondozzák a kiván­dorlót, vigyáznak rá, hogy hitéből, vallásából, nemzetiségéből, erkölcséből ki ne vetkőztessék, hogy a pénzt útközben tőle el ne vegyék és mikor Amerikában egy kissé jobb sorshoz ju­tott, ismét segítségére vannak abban, hogy vissza­jöhessen hazájába. (Ugy van! Ugy van! a bal­oldalon.) Nálunk a kivándorlókkal — és ezt ismét ennek a papságnak dicséretére mondha­tom — eddig senki sem törődött, csakis ez a papság. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Rakovszky István: A liberális kormányok nem! Csernoch János: Ismerek plébánosokat, a kik itthon lemondtak jó javadalmaikról, kimen­tek Amerikába, ott ezekkel a kivándorló ma­gyarokkal együtt nyomorogtak, építettek nekik plébániákat, templomokat, iskolákat és magyar községeket, most pedig szerkesztenek nekik ma­gyar lapokat. Rakovszky István: És mind annak daczára támadják. Csernoch János: Ily egyesületeket nekünk is kellene alakitanunk Magyarországon és ha megalakítják, ugy kérem a kormányt, mely KÉPVH. NAPLÓ. 1901 —1906. I. KÖTET. most már a kivándorlók hazatelepitésére 50.000 koronát — ugyan nem sokat — irányzott elő, hogy e pénzzel segítse azokat az egyesületeket, a melyek megalakulnak azon czélból, hogy a kivándorlók ügyeivel foglalkozzanak. De van a kérdésnek egy másik oldala is. Azt tudjuk, hogy a kivándorlás következtében mennyi munkaerőt szokott veszíteni egyes vidék; de azt is tudjuk, hogy ha a mi szegény népünk nagy fáradsággal nyáron át mégis képes megkeresni a kenyerét, télen, nem találva munkát, kezébe veszi a ván­dorbotot és kimegy a tengerentúli államokba. Kevés az iparunk és kevés a gyárunk. Azon a területen, a melyet én képviselek és a másikon, Pozsonytól egész Szakolczáig és onnan keletnek egész Nagy-Szombatig, egyetlen egy gyár sincsen és valóságos szerencse, hogy ez a szegény nép a szomszéd Ausztria és Morvaország gyáraiban kenyeret keres, mert ha ez nem volna, még na­gyobb mérvben volna utalva a kivándorlásra. A legmagasabb trónbeszédben nem találok semmit, a mi a választási törvény tökéletesíté­sére és reformálására vonatkoznék. Nem azt a reformot értem, a melyet a múltkor elárult egy beszédnél is többet érő közbeszólással Baross Károly képviselő úr . . . Molnár János: Összetörte a néppártot! (Zaj.) Csernoch János: ... a mikor azt mondta, hogy a szószék-paragrafus nem elég. Én külön­ben a szószék-paragrafust a magam részéről soha sem elleneztem, mert az nem tartozik a korteseszközök közé. (Helyeslés a jobboldalon.) Rakovszky István: Baross Károlynak ez kevés! Csernoch János: Választási rendszerünk tökéletlen. Összes választóink száma nem volt több, mint 880.000 választó. Igaz, hogy az elmúlt esztendőben több mint egy millióra emelkedett, de ez nem a választási törvények természetes folyo­mánya, hanem következménye azon folytonos panaszoknak, a melyek itt a házban az ellenzék szájáról elhangzottak és elismerem, részben követ­kezménye a t. miniszterelnök ur erélyes intéz­kedésének is. De ez a szám nincsen semmiféle arányban a mi lakosságunk számával. A mi lakosságunk száma a legutóbbi népszámlálás szerint megüti már talán a 19 milliót. Hát hogyan van az, hogy 18 millió ember ki van zárva a választási jog gyakorlatából és csak a 19-ik van feljogosítva választásra ? Széll Kálmán miniszterelnök: Csecsemő is, gyermek is, asszony is, mind benne van! Molnár János: így szokás számítani! Mindig a lélekszámot veszik! Csernoch János: Azt hiszem, a ki vérével és pénzével áldoz a hazának, a ki az ő legbe­csesebb kincseit oda teszi a haza oltárára, meg­érdemli a hazától azt, hogy befogadják az alkot­mány bástyái közé, (Helyeslés a baloldalon) és hogy akkor, a mikor alkotmányos jogok gyakorlásá­30

Next

/
Thumbnails
Contents