Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.
Ülésnapok - 1901-17
234 17. országos ülés 1901 november 26-án, kedden. ról van szó, ezekből ki ne zárassanak. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldahn.) Minél több embert teszünk részesére az alkotmányos jogok gyakorlásának: annál több bű fiat szerzünk a hazának, mert a ki alkotmányos utón gyakorolja az ő jogait, annál nagyobb örömmel vesz részt a haza sorsának intézésében; annál nagyobb megadással és önmegtagadással viseli az esetleges rossz politika következményeit és terheit. Az a párt, melynek tagja vagyok, felvette prograninijába és felirati javaslatába a titkos szavazást is. A titkos szavazás nézetem szerint az egyedüli garanczia a polgárok alkotmányos jogai mellett Magyarországon. (Mozgás.) Mindjárt megmagyarázom. Mi az a választás? mi az alkotmányos jogok gyakorlása minálunk? Nem egyéb az, mint azon lajstromoknak folytatása, a melyeket az 50-es években az u. n. Grutgesinntek neve alatt vezettek. (Ugy van! a baloldalon.) Ezen lajstrom segítségével a mindenkori kormány evidencziában tarthatja az ő polgárainak politikai meggyőződését és politikai érzületét. Mikor szó van akár valamely állás elnyeréséről, akár valamely kitüntetésről, akár valami más, a kormány kegyétől függő kedvezménytől: akkor nem kell más, mint megnézni azokat a választási lajstromokat, és mindjárt tudják, hogy az illető megkaphatja-e az állást vagy azt, a mit keres. Én nem mondom ezt a kormányról, mert én nekem erre adataim nincsenek ; hanem a vidéken, a mikor szó van bármely kitüntetésről, mindjárt megkérdezik a főispánt, a főispán megkérdezi a főszolgabírót, a főszolgabíró a falusi jegyzőt, s a szerint adják meg az informácziőt, a mint az illető kormánypárti vagy ellenzéki volt. Ha példákra volna szükség, hogy ezt illusztráljuk és bizonyítsuk, igen szívesen szolgálok. A titkos szavazás az egyedüli garancziája az alkotmányos szabadságnak, a mely csak akkor tökéletes, a mikor nem állnak a háta megett és nem tudják, hogy én minő kártyákkal játszom. Igaz, azt szokták mondani, hogy férfias bátorság és férfias nyíltság kell ahhoz, hogy valaki nyiltan bevallja, kire akar szavazni; hogy ez a férfias jellem fejlesztésére szolgál. Köszönöm ezt a dicséretet és férfiasságot, hanem tapasztaltuk a múltban és tapasztalhatjuk majd a jövőben, hogy a kormány, a mely esetleg vissza akar élni a polgárok szabadságával, ezen czimen mindig üldözőbe veheti őket. Egyszer már szóvá tették itt, hogy az állami tisztviselők a legutolsó választások alkalmával az ellenzéki jelöltre szavaztak, és hogy ezeknek bántódásuk nem történt. Ezt én elhiszem, de hogy mégis történtek ebben a dologban némi kutatások és jelentések: ezt bizonyítja a lapokban közölt félhivatalos kommüniké, melyben ezek foglaltattak szórói-szóra: (Halljuk! Halljulc!) » A kormány félhivatalos kőnyomatosa jelenti: Az egyik reggeli lap tegnapi számában, a miniszterelnök tegnapi beszédének ama passzusából, melyben azt mondta, j hogy több kerületben épen a hivatalnokok döntöttek az ellenzék mellett, nagy gúnyosan azt akarja bizonyítani, hogy a régi rendszer még most is érvényben van, és hogy a miniszterelnök is számon tartja azokat, a kik az ellenzék mellett szavaztak. Azt gondoljuk, hogy elfogulatlan ember ilyen következtetésre nem juthat. A miniszterelnök beszédének az a vüágos értelme, hogy utaljon arra, hogy ő a hivatalnokok szavazására semmi befolyást nem gyakorolt és dőreség volna feltételezni, hogy ő azokat a hivatalnokokat számon tartaná, a kik az ellenzék mellett szavaztak. A mit a beszéd idézett részében mondott, annak megint nincs más értelme, mint konstatálni egy tényt, melyet az ellenzék tagadásba nem vehet. Ez a tény kiderült azon jelentésekből« — tehát jelentések voltak, — ... Széll Kálmán miniszterelnök: Természetes! Rakovszky István: Arról, hogy valaki hogyan szavaz ? Széll Kálmán miniszterelnök: Dehogy, köteles jelentések! Csernoch János: . . . »a melyeket a miniszterelnök több városi kerületből, igy Nagyvárad, — ez fáj a legjobban, — Győr. Baja, Marosvásárhely s még más kerületekből kapott, a hol egészen véletlenül a szabadelvű jelölt néhány szavazattal kisebbségben maradt s a mely jelentésekből kiderült, hogy« . . . (Zaj a baloldalon.) Rakovszky István: Ez policziális rendszer! Szél! Kálmán miniszterelnök: Dehogy az! Ez kötelesség, majd megmagyarázom. A kinek kormányzati érzéke van, az tudja, hogy ezek a kötelességszerű jelentések. Csernoch János: »Méltatlanság volna Széll Kálmán miniszterelnökről feltenni, hogy ő ezen jelentések alapján az egyes szavazók küéte iránt is érdeklődnék és, hogy azoknak szavata a jövőre hátrányukra lehetne. A Széll Kálmán miniszterelnök által inaugurált rendszerrel szemben ilyen feltevés épen olyan méltatlan, mint alaptalan.« Hát, t. ház, én nem akarok ezzel senkit meggyanúsítani; én ezzel csak azt a tényt akartam konstatálni, hogy most is történtek puhatolódzások és jelentések arról, hogy a tisztviselők hogyan szavaztak. Rakovszky István: Spiczli-módszer! (Zaj a baloldalon. Ellentmondás a jobboldalon.) Csernoch János: Ez csak megerősíti azt az állításomat, hogy ezek a visszaélések csakis a titkos és községenkinti szavazással szüntethetők meg. (Élénk Jielyeslés a baloldalon.) T. ház! Méltóztassanak megengedni, hogy még egy néhány szót mondjak a katholikus autonómiáról. (Sálijuk! Halljuk !) Rakovszky István: Az szép nóta! Csernoch János: A katholikus autonómia kérdése, miként méltóztatnak tudni, már régóta vajúdik. Molnár János: Tengeri kigyó!
