Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-17

220 17. országos ülés 1901 november 26-án, kedden. viselő ur (Halljuk! Halljuk!) felolvasta ezen füzetből az egyik, általam idézett passzust és tette ezt az ezen házban már megszokott ügyességgel ugy, hogy addig olvasott, a meddig az ő okoskodása czéljának ez megfelel, hanem azt a részt, a mely azzal tőszomszédságban van és nyomban reá következik, elhallgatta. Melzer Vilmos: Tessék elolvasni! Rakovszky István: Az én t. képviselőtársam addig olvasta a passzust, a meddig ez áll: »Oh dehogy, — magyar protestáns község nem kap egy fillért sem a mostani Gusztáv Adolf-egylettől, de bizonynyal nem is találkoznék oly magyar pap, ki nagy szegénységében is elfogadná a német propaganda titkos alamizsnáját.« Eddig olvasta t. képviselőtársam, s ehhez azt a kommentárt fűzte, hogy igenis kapnak r a magyar protestáns községek is segélyt. Én nem tudom, hogy ez áll-e, de elfogadom, elhiszem. Hanem azt, a mi rá következik, t. képviselőtársam nem olvasta fel. Én pedig okoskodásomat az egészre baziroztam. Ez pedig igy következik: » Egyetlen egyszer tette meg a jelentés szerint a szász-régeni kálvinista község, — legyen büntetése egyik német jelentés eme gúnyos paszszusa: »verschmäht es unter Umständen auch eine magyarische Gemeinde helvetischen Bekenntnisses, wie die in Sächsisch-Begeu nicht, die Unterstützung, von den sonst vcrhöhnten Deutschen anzunehmen!« Én tehát csak arra kérem az igen t. képviselőtársamat, hogy ha méltóztatik czitálni, méltóztassék legalább azt a mondatot egészében czitálni és azután czáfolni. (Helyeslés a baloldalon.) Illyés Bálint jegyző: Papp Zoltán! Papp Zoltán: T. kéjyriselőház! (Halljuk! Halljuk!) Az élet különféle viharaiban és a változó idők utján elém tévedt csábok elől megmentett, de a gyakorlati életbe beillő tiszta idealizmussal és talán épen azért, mert törekvésem mindig az volt, hogy a szépet, jót és igazat megközelítsem, el nem titkolható keserű érzésekkel léptem a parlamentbe, (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) nem a véletlen szeszélye által űzve, de kitűzött czéllal és e czélnak megfelelő életberendezéssel. Nem kerestem soha ennek az állapotnak netáni előnyös voltát; soha gondolatomnak egy szemerjét meg nem tévesztette köznapi felfogás, hogy díszesebb lesz a helyem, csillogóbb lesz a nevem, ha ide bekerülök. Előttem mindig csak annak a nagy munkának a szentsége állott, melyet hivatva vagyok szolgáim akkor, midőn a nép bizalma ideállított. (Élénk helyeslés a szélsöbaloläan.) S mikor, t. képviselőház, ide kerültem, akkor éreztem a páter familiásnak szemrehányását: kellett neked felzaklatnod nyugalmadat, hogy immár egy évtized óta folyó meddő harczba, tusába öld el férfikorod legszebb esztendőit és ezen éveknek jíroduktumokra szánt eszményiségeit ? (Egy hang a szélsöbaloldalon : Nem meddő!) Igen t. párthivem egy közbeszólalásában azt mondja, hogy ez a tusa nem meddő. Beszédem folyamán lesz szerencsém annak a reményemnek kifejezést adni, hogy ez a vita, ez a tusa nem meddő, de meddő volt eddig. Ez a megjegyzés azonban nem is ennek ;

a pártnak szól, hanem szól az alkuvó időknek. És bocsássák meg párthiveim nekem azt a megjegyzést. Elbúcsúztam már többi érzelmeimtől, itt állok a küzdők sorában, csatára készen, s meghajtom előttetek Rákóczy Ferencz és Kossuth Lajos lobogóját, mert tinéktek köszönheti a nemzet azt, hogy Magyarország a földabroszról le nem került, ti mentettétek meg a megszentségtelenitéstől, az elpusztulástól a magyarok istenének templomát, a hol eljövendenek majd imádkozni mind és eljönnek mindannyian, kik most idegen bálványok elé hordják áldozatul a nemzet legdrágább kincseit. (Ugy van! Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) És t. ház, ha ebben a küzdelemben egyelőre nem is közelithetem meg azt a magaslatot, melyet a haza nagy müve a parlamenti férfiútól megkövetel, ugy legyen szabad számitanom a t. képviselőháznak szives elnézésére; gyengeségemet pótolni fogja a szorgalom, a tiszta hazafiság és az iparkodás, hogy ezt a gyengeséget minél előbb levetkőzhessem. (Elénk tetszés a szélsöbaloldalon.) Négy felirati javaslat fekszik előttünk, de én csak kettőről kívánok szólani, mert véleményem szerint a harmadik felirati javaslat az ellenzéki eszmék nagy kárára belefér a másodikba és a negyedik felirati javaslat a felekezeti béke nagy kárára belefér az elsőbe. A másodiknak szellemében kívánok csak általánosságban a felirati javaslathoz szólani és az elsőt ezen szellem igazságaival kísérlem meg bírálgatni. Szólni fogok arról, hogy fenntartandó-e az a politikai irányzat, melyet az ország követ és hogy mit tett ez az ország és a kormány 1867 óta arra nézve, hogy Magyarország czélját elérje? Beszélek arról a háromévtizedes haladásról, a mely a felirati javaslatban kitüntettetik; beszélek az osztrák politikához való ragaszkodásról és annak a nagy beteg embernek, a melyről az igen t. pénzügyminiszter ur megemlékezett, tetemre hívásáról, az erkölcsi romlottságáról, a parlamenti reformról, rendszerváltozásról és a mi kormányképességünkről. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Teszem pedig ezt igen t. képviselőház, részletek nélkül általános nagy vonásokban ugy, mint a mikor a művész vásznára rajzolja első gondolatát és ha azt fogom tapasztalni, hogy a részletek kidolgozásához még gyenge leszek, elteszem ezt a vázlatot, mert a szüzsém jó. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Itt csak két nagy elvi kérdésről lehet szó ebben a parlamentben. Az egyik az, vájjon fenntartandó-e az a j)olitikai irányzat, a mely immár 34 esztendő óta vezeti az országot és ki tudja az aggódó hazafiak közül, hogy miért is