Képviselőházi napló, 1896. XXXVII. kötet • 1901. szeptember 3–szeptember 5.

Ülésnapok - 1896-728

•2(5 728. országos ülés 1901. szeptember 4-én, szerdán. ideges, hanem hát mérlegeltem a vádat és meggyőződésem tisztaságának és azon intencziö tisztaságának és törvényességének tudatában, a melyek engem vezérelnek, megvigasztalódtam nagyhamar, hogy én ilyen rút törekvésekben nem leledzem. A képviselő úr azzal motiválja meg ezt a nagy állítását, hogy én a bizottságoknak adjudikálom a kompetencziát és a bizottságok tárgyalását, nyilatkozatát és állásfoglalását helyezem a törvényhozás fölé, és elfelejtem, hogy a megegyezésre, vagy a meg nem egyezésre nem a két bizottságnak a nyilatkozata szolgál alapúi, hanem a két törvényhozásnak kellett volna eljárni. Mert azt mondja, hogy ime a magyar képviselőház nem is tárgyalt, az osztrák Reichsrath pedig már a bizottságában nem. akart Magyarországgal egyezkedni. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Hát bocsánatot kérek, a képviselő úr a maga éleseszű fejtegetésében nem veszi észre, hogy maga magával jön ellentmondásba. Mert ha én csak a bizottságoknak vótumát tekintettem volna, akkor azt mondottam volna : megvolt a megegyezés, hiszen azok megegyeztek, a bizottságok nem mentek szét eredménytelenül. De én azt csak mint előkészítő stádiumot állítottam oda, azt mondtam, hogy az osztrák Reichsrathnak bizottsága kijelentette, hogy ezidőszerint ennek a kérdésnek tárgyalásába és e quótatörvényjavaslat alapján Magyarországgal való egyezkedési kísérletekbe ós tárgyalásokba nem megy bele. Hát én nem tettem egyebet, mint azt, hogy konstatáltam, hogy mikor az osztrák Reichsrath egy bizottságot biz meg azzal, hogy az általa kiküldött quótabizottság jelentésót szuperrevideálja, neki arról vótumot adjon, és aztán belenyugszik abba a vótumba, nem tűzi napirendre, nem tárgyalja ennek a, bizottságnak azt a vótumát, a mely azt mondja, hogy ezidőszerint Magyarországgal az ennek az aránymegállapításnak czéljából előterjesztett törvényi aA^aslatot, az ennek az aránynak alapján való egyezkedést meg sem akarja kísérelni, tárgyalni sem akarja: akkor az osztrák Reichsrath, nézetem szerint, egy bár negatív irányban való, de lényegében kétségtelen, félre nem érthető, valósággal pozitív nyilatkozatot tett: hogy tudniillik Magyarországgal ezen előterjesztés alapján erre az arányra vonatkozólag nem akar egyezkedni. Mikor az egyik fél így nyilatkozik: nem tűzi napirendre a javaslatot, nem mond ellene a bizottságnak, mely azt mondja: ne egyezkedjünk Magyarországgal, ez nézetem szerint azt jelenti, hogy a két országgyűlés ezidőszerint nem tud megegyezni. Hát itt semmiféle kijátszásra való törekvés nincs, hanem az adott sajnálatos helyzettel való megalkuvás. Mert ha kijátszásról volna szó, — a mint a képviselő úr ezekkel a szavakkal dobálózik, — akkor nem így motiváltam volna eljárásomat és nem tettem volna, a mit tettem ós nem tette volna az osztrák miniszterelnök úr, a mit tett, hogy én előterjesztést tettem ós tárgyaltattam azt a bizottságban, az meg kórve-kórte a Reichsrathot, hogy küldjenek ki egy bizottságot, a mely a törvénynek eleget tegyen és állást foglaljon e kérdésben. Rt semmiféle alkotmánysórtósi velleitásról nincs szó, hanem egyszerűen azon helyzettel való számolás, a mely az osztrák Reichsrathban megnyilvánult és a mely abból állt, hogy az osztrák Reichsrath nem azt mondta, hogy a quótára vonatkozólag Magyarországgal nem akar tárgyalni, hanem a bizottság által azt mondta, hogy ezen közösügyi költségarányra vonatkozó előterjesztést még tárgyaihatónak sem tartja; mert nincsen semmiféle reménység, hogy ezzel az előterjesztéssel, ezen számarány alapján, Ausztria ós Magyarország között egye-zség létrejöjjön. Azt mondja a képviselő úr azután, hogy a kormányzati és loyalitási szempontból nagy hiba és nagy bűn volt a quótának ilyetén elintézése a szám szempontjáhól is, mert az Magyarországra nézve igazságtalan. Hát, t. ház, a dolog érdeméről ma nincsen szó. Lehet az a t. képviselő úr nézete, hogy ez igazságtalan, helytelen ; az én nézetem nem ez, nem ez három év óta, a mióta itt ülök, s ezt a nézetemet ennek a háznak a diskussziója folyamán kétszeri felszólalással igen részletesen megokoltam. (Úgy van! Úgy van! jobbfelöl.) Ne felejtse el a képviselő úr, hogy a királyi döntés nem nagyobb arányszámmal elöntötte el a kérdést, mint az, a melyben a két bizottság megegyezett, (Zaj a szélsőbalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) a melyre nézve a két bizottság véleményt adott. Polónyi Géza: Az nem országgyűlés! Széll Kálmán miniszterelnök: Véleményt adott — most mondom — és ez a vélemény, s az a vita, a mely itt folyt, s a melyben a t. képviselő úr is résztvett, igazolta, kiderítette, hogy ebben sem igazságtalanság, sem megrövidítés nincsen. Miért? Mert azt a quótát, a mely Magyarországon ma meg van állapítva, a melyet ennek a háznak pénzügyi bizottsága három ízben ajánlott, nemcsak a számarány szerint kell megítélni, hogy tudniillik három százalókkal magasabb az előbbinél, hanem komplexusával mindazon anyagi, gazdasági ós pénzügyi előnyöknek, a melyek I ezzel együttesen Magyarországon életbelépték.