Képviselőházi napló, 1896. XXXVI. kötet • 1901. május 13–julius 6.

Ülésnapok - 1896-723

gí)4 12&* országos ülés 1901 t. ház, époly joggal, mint bárki a házban. felszólalhatok én, és jogos kritika tárgyává tehetem a miniszterelnök úrnak eljárását, hivatali működését, politikai meggyőződését ós mindazt, a mi nem vonatkozik az ő magán személyére. Semmiféle utasítást egy képviselő a miniszterelnöknek nem adhat és csak bebizonyosodott az, hogy a miniszterelnök úr az én felszólalásomat, bár egész rövid volt, nem a kellő figyelemmel hallgatta meg és szórakozott volt talán ezen idő alatt, mert ón direkt megmondtam, hogy a házat kérem, hogy méltóztassék utasítani a miniszterelnök urat, intézkedjék, hogy ezen inkorrektség ebből a jelentésből töröltessék, vagy korrektivára találjon. Semmiféle utasítást tehát nem adtam. A mi felszólalásomnak indokát ós czólját illeti, hogy ez megfelelt-e a magyar közjognak ós annak a felfogásnak., hogy óvjuk meg legalább azt a keveset, a mi van, azt legjobban bizonyítja az utánam törtónt felszólalás, a mely után a miniszterelnök úr további felszólalására a- magam részéről ebben a kórdósben nem lehetek kíváncsi, mert az Szilágyi Dezső képAÚselő úr felszólalásával oly teljesen tisztázva lett, hogy ahhoz kétség sem fér. Széll Kálmán miniszterelnök: Akár kíváncsi, akár nem a t. képviselő úr, a mihez szintén joga, van, (Derültség a jobboldalon.) mégis megmondom a magamét, mert jogom van hozzá, ós mert rólam van szó. Hogy Szilágyi Dezső t. barátom felszólalása, s az ón felszólalásom közt mi összefüggés van ós azt hogy lehet megkonstruálni, az a képviselő úr dolga, mert hogyha ón bármi tekintetbon védtem volna, vagy lepleztem, vagy mentegettem volna azt, a mi ott van, akkor a képviselő úrnak igaza volna . . . Pichler Győző: Azt mondta, becsúszott! Széll Kálmán miniszterelnök:. . . azzal az utolsó passzussal, a mivel egy kis hatást akart elérni. De én nem védtem semmit sem, sőt ellenkezőleg, azt mondtam, hogy az közjogunkkal ellenkezik, törvénytelen, és csak magyaráztam, hogyan csúszhatott bele. Nem mondtam helyesnek, hogy nem szólaltak fel ellene a delegáczióban. Egy kissé erőltetett dolog ezt a kettőt összehozni. Azért erről többet nem is szólok. Abban igaza van a képviselő urnak, hog}^ neki engem utasíttatni joga va.n, mert tagja a háznak. Épen oly joga van, mint bárkinek; nem is azt mondtam, hogy nincs joga, de a,zt mondtam, hogy velem szemben egy ilyen utasítás helyesen van-e czímezve? Már bocsánatot kérek, enyhébb, parlamentárisabb kifejezést nem lehet használni, (Igás! Ügy van! a jobboldalon.) mikor nekem arra szükségem nincs, . jnnius 2o-én, kedden. mikor előbbi felszólalásomban nem védelmeztem a dolgot, hanem ellenkezőleg, kijelentettem, hogy ezek a kifejezések nem helyesek. Az utasításnak mindig az a hátsó gondolata van, hogy nem tenné meg az illető, hogyha rá nem utasítanák. Én azt mondtam, hogj^ midőn ezen kérdést illetőleg is közjogilag a legkorrektebben, a legszigorúbban nyilatkoztam, — mert már messzebb menni erről a hebyről még sem lehet, azt a képviselő úr belátja, — midőn nem védelmeztem, nem enyhítettem semmit, hanem megmondtam, hogy ez nem áll meg, ós midőn más téren is mindig igyekeztem a korrekt közjogi felfogásnak tanújelét adni, akkor talán jogosan mondhattam, hogy velem szemben a ház ilyen határozatát provokálni olyan dolog, a mely nincs helyesen adresszálva. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Lukáts, Gyula jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. ház! Ez a dolog elégfontos közjogi inczidens arra,, hogj? néhány perczet még ezen ügy megbeszélésének szentelhessünk, mert akármennyire világosnak tartom is Szilágyi Dezső képviselő úr imént előterjesztett nyilatkozatát, ón a kérdést a magam részéről az ő beszédével sem tartom tisztázottnak, illetőleg elintézettnek. Milyen kérdés áll előttünk? Az, hogy egy közös pénzügyminiszternek a delegácziőhoz benyújtott jelentésében egy nyilvánvalólag a magyar alkotmányba ütköző állítás foglaltatik, ós egy törvényre történt hivatkozás, mely a mi alkotmányaink szerint nem is létezik, törvényerővel pedig egyáltalán nem bír. Abban a kérdésben, hogy a közös pénzügyminiszter ezt a kifejezést használta: »a monarchia fele«, és hogy az 1849-iki törvényre hivatkozott, a, mely nem exisztál, a t. házban nincs véleményeltérés. A mélyen tisztelt kormány elnök úr is teljesen konformiter oldja meg ezt a kérdést, csak a konkluzum tekintetében van közöttünk eltérés. És itt illik, sőt kell is, hogy megvilágítsuk és legalább ebből a preczedensből vitassuk meg a magyar parlamentnek ilyen és hasonló esetekben fennálló jogát, eltekintve attól, hogy Szilágyi Dezső képviselő úrnak köteles vag\^ok megjegyezni, hogy még a mostani delegácziónális tárgyalásokban is nemcsak a közös pénzügyminiszternél, de a közös külügyminiszternél is az összes előterjesztésekben találkozom azzal a monarchia egyik fele és másik fele kifejezéssel. Ez nem sporadikus dolog, t. képviselőház. Az a közös külügyminiszter, a ki »Minister Meines Hauses«-nek nevezi magát az ő előterjesztéseiben, a mi Magyarországon nem létezik, (Úgy van! a szélső baloldalon.) minden állami vonatkozású aktájában szándékosan ós