Képviselőházi napló, 1896. XXXVI. kötet • 1901. május 13–julius 6.

Ülésnapok - 1896-723

392 723. országos ülés 1901. június 25-én,- kedden. tens. Tökéletesen ígj r van, ós ha a közös pénzügyminiszter . . . Thaly Kálmán: Még hozzá törvénynek nevezi! Széll Kálmán miniszterelnök:. . . gon­dolom, mert nem is olvastam az előterjesztést, nem is tudom, hogyan van, de sejteni, hogy ott valamelyik alapnak, talán a katonai he­lyettesítési alapnak történetét adta elő és ennek előadásánál hivatkozott arra, hogy az 1849-ben keletkezett. Ne tessék gondolni, hogy a közös pénzügyminiszter, akár legyen magyar ember, akár nem, vagy hogy .a közös kormány bár­melyik tagja ih 7 en közjogi inkorrektséget kö­vethetne el szándékosan; ezt sem Kállay, sem más nem teszi. Én ezt így magyarázom ma­gamnak, bár, ismétlem, nem is olvastam az illető nyomtatványt, hog}^ ez csak így lehet, mert ki van zárva., hogy a közös pénzügy­miniszter ily közjogi inkorrektséget kövessen el. (Helyeslés jobbfelöl.) Kossuth Ferencz: Csak pár szóra aka­rom kikérni a t. ház figyelmét. Mindenesetre tudomásul veszem a t. miniszterelnök úrnak azt a nyilatkozatát, hogy nem helyes, hogy a közös miniszter 1849-iki törvényről írjon. vagy beszéljen; de azt mondja a t. miniszter­elnök úr, hogy ezt csak úgy tehette, hogyha valami történeti tényt említett. Itt van a jelen­tésnek 11. lapján a katona-helyettesítési alap 1901. évi előirányzatához (olvassa): »Az 1849-iki törvény (Felkiáltások a szélsőbalon: No tessék!) szerint a katonai önkénteseknek illetményeik, azaz pótdíjaik és végkielégítéseik, illetőleg hagyományaik helyettesítésére a fennálló kato­nai helyettesítési alapból« stb. Látszik tehát, hogy itt nem történeti tény említtetik, hanem egy törvényre történik hivat­kozás és ebből a hivatkozásból kifolyólag bi­zonyos összeg vétetik fel a költségvetésbe. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon. Felkiál­tások : Halljuk a miniszterelnököt!) Elnök: T. ház! Szólásra senki sincsen feljegyezve. (Nagy zaj- Felkiáltások a szélső bal­oldalon : Halljuk a miniszterelnököt!) Pichler Győző: T. ház! A miniszter­elnök úr épen néhány perez előtt kijelentette, hogy nem is olvasta jóformán azt a jelentést, a mely itt van a ház előtt, (Felkiáltások jobb­felöl: Nincs! Nem azt tárgyaljuk!) mégis bele­bocsátkozott magyarázatokba, hogy azt hiszi, így gondolja, így véli, ezért ós ezért tette bele a közös miniszter. Kossuth Ferencz t. párt­elnököm eg}>"szerűen ráutalt arra, hogy a t. miniszterelnök úr tévedésben van, a mely té­vedés nagyon természetes, mert ő maga is elismerte, hogy azt a jelentést, a mely itt tárgyaltatik, nem is olvasta! (Felkiáltások jobb­felőli Nem jelentés! Egy delegácziónális irat! Fel­kiáltások a szélső baloldalon: Ott történt a dele­gáczió előtt!) A delegáczió előtt, tehát nyilvá­nosság előtt történt; ós miután ilyen közjogi botlás csúszik bele itt egy iratba, s ez mindig preczedenst szokott alkotni: hogy ilyen pre­czedens ne alkottathassák, a melyre azután, mint tényre lehessen hivatkozni, kérem a t. miniszterelnök urat, hogy a mint észre vesz ilyen dolgot, azt rögtön rektifikálja, va,gy rektifikálásáról gondoskodjék. Széll Kálmán miniszterelnök: Ha a ház bölcsesége úgy találná, hogy szükséges engem arra figyelmeztetni, hogyha észreveszek ily közjogi inkorrektséget, azt én helyreiga­zítsam, én. ennek magamat alávetném. De Pichler GJT'ŐZŐ képviselő úr felszólítását, már en­gedelmet kérek, magam részéről nem tartom helyesen reám czímzettnek, (Mozgás a szélső bal­oldalon.) nem tartom helyesnek, hogy ő akar­jon engem figyelmeztetni, akarjon velem szem­ben ily irányban állást foglalni. Megmondom, hogy miért. Azért, mert egyes képviselőktől származó, s ibyen feltevésen alapuló állításra, hog}^ én közjogi inkorrektséget elnézni szok­tam, nem szolgáltam reá. Én jelét adtam már annak, hogy ott, hol inkorrektséget látok, ón vagyok az első, a ki arra figyelmezek ós az ellen felszólalok. (Úgy van! jobb felől.) Ez az egyik. A másik pedig az, a mit Pichler Győző képviselő úr hibáztató hangon hoz fel, hogy a miniszterelnök nem olvassa azt, a mi a ház tárgyalásának anyagát képezi, nem olvassa a jelentést, a mely a ház elé terjesztetik. Hát alaposan méltóztatik tévedni, mert az a bizo­nyos jelentós, a melyet Kossuth Ferencz t. képviselőtársam nekem megmutatott, s a melyre Thaly Kálmán ós Rátkay László t. képviselő urak hivatkoztak, nem ide terjesztetett. Ez a közös pénzügyminiszter előterjesztése a dele­gáczióhoz. Itt nem képezi tárgyalás alapját; ez egj" melléklet, a mely bírálat tárgyát képez­heti, nem is tettem ellene kifogást, hog}^ meg­bírálják. De tévedni méltóztatik abban, hogy ón oly dolgot nem olvasok el, a mely a ház­nak bejelentetik, előadatik ós itt a ház tár­gyalásának anyagát képezi. Midőn a t. kép­viselő úr ily súlyos tévedést követett el, talán szabad mondanom, hogy nem helyesen czí­mezte reám a leczkót, a melyet nekem akart adni. (Igaz! Úgy van! a jobb- és a baloldalon.) Abban az iratban, — a melyet igaz, nem olvastam, vagy legalább nem emlékszem, hogy olvastam volna, mert ez egy mellékes jelen­tós, mely a költségvetés alkalmával előterjesz­tetik, de nem képezi annak integráns részét, — abban az iratban igenis historikum van

Next

/
Thumbnails
Contents