Képviselőházi napló, 1896. XXXVI. kötet • 1901. május 13–julius 6.

Ülésnapok - 1896-718

718. országos iiíés 190Í. június l8-án, kedden. 255 a ki ellen kibocsáttatott, hozzájárulását, vagy tényei által való kinyilatkoztatását annak, hogy ezt a büntető parancsot a maga részére elfogadja. Már most mit bizonyít ez? Bizonyítja azt, hogy Magyarország törvényhozása a magyar nemzet számára ezt az intézményt úgy, a mint az más országokban fenn áll, egyelőre elfogadhatónak nem találja, nem találja pedig azon indokból, a melyet a t. miniszter úr ezen indokolásba belevett, a mikor azt mondja, hogy Magyarországon a népben úgy látszik nincs meg a közhatósági intézkedések iránt a kellő fogékonyság. De, engedelmet kérek, ha a népben nincs meg a közhatósági intézkedések iránt a kellő fogékonyság és ha maga a belügyminiszter úr konstatálja, hogy a büntető parancs iránt közömbös a lakosság, s hogy a büntető perrendtartás keretén belül soha hozzá nem járult, nem mozdult, nem törődött vele : ez azt bizonyítja, hogy Magyarországon a büntető parancsoknak kibocsátása veszedelmes, mert a jogszolgáltatás azon veszélynek teszi ki magát, hogy tisztán a lakosság közönye folytán sok százezer ember fog ártatlanul bűnhődni ós ártatlanul büntetést fizetni. Mert a kriminális jogszolgáltatásban nem érvényes a ovolenti non fit injuria« elve. Ha a t. miniszter úr azt hiszi, hogy az a földmíves ember, a kinek kevesebb a műveltsége, vagy a lakosságnak egyéb rétege nem bír olyan fogékonysággal a közhatósági intézkedések iránt, hogy érdeklődjék, ha hatósági parancsot kap, akkor hogyan teheti ki magát, hogyan teheti ki a jogszolgáltatást annak a veszélynek, hogy ártatlanul fizessenek emberek, a kik soha semmit sem követtek el, 40 koronáig terjedő pénzbüntetést, akkor, a mikor nem tartoznak vele ós a mikor őket avval sújtani törvénytelenség? A dolog úgy áll, hogy ha ilyen jelenség felmerül, akkor magának a kormámmak kell elhárítani az ide vonatkozó akadályokat, akkor akármennyire kinálkozik is az ilyen büntető parancsok kibocsátásának módja és alkalma, elejét kell venni annak, hogy az ily alakban bekövetkezzék. Mert a jogszolgáltatás legkisebb keretében elkövetett jogtalanság épolyan súlyosan nyilatkozik meg egy állam életében, mint a legszigorúbb törvények hatása alatt és alkalmazásával elkövetett jogtalanság. Egy ártatlanul kiszabott halálos ítélet a jog, az igazság, a törvén}

7 szempontjából nem veszedelmesebb az állampolgárokra, nem sújtóbb ós nem hátrányosabb a jogrendre nézve, mint egy egyszerű kihágásra nézve kimondott igazságtalan és pártos Ítélet. (Ugy van! Úgy van! a szélső haloldalon.) Már pedig kétségtelen az, hogy ez a javaslat még azokat a k'autellákat sem respektálja, mint a büntető perrendtartás ; kétségtelen, hogy oly birák kezébe adja a javaslat a büntető parancsot, a kik nem függetlenek, tehát már hátrányosabb az elitélt sorsa, mint a bűnvádi joerrendtartás esetében, a hol a törvényt független birák alkalmazzák. Azonfelül a javaslat a lakosságnak oly rétegeivel szemben teszi ezt, a melyeknek sem műveltsége, sem felfogása, sem értelmisége nincsen arra nézve, hogy úg}

T

nevezett ellentmondással, fölebbezéssel, vagy tárgyalás kitűzését kívánó kérelemmel éljenek. Ily körülmények közt tehát az én felfogásom az, hogy nagyon meggondolandó, vájjon ezt az intézményt abban az alakban, a mint kontemplálva van, szemben, a büntető perrendtartás körültekintő gondosságával megalkossa-e a miniszter úr, vagy sem ? Kijelentem újra, hogy ón elméletileg igenis helyesnek tartom ezt az intézményt ós hogy az sok helyütt igen üdvösnek bizonyult; de Magyarországon úgy vélem, különösen azon indokolással szemben, a melyet a t. miniszter úr benyújtott, hogy tudniillik a lakosság a legnagyobb részvétlenséggel viselkedik a hatósági intézkedésekké] szemben, nem szabad, nem helyes és nem illő, hogy ilyen állapotok konstatálása mellett a t. miniszter úr a büntető parancs intézményét mégis életbe kívánja léptetni. De még más tekintetből sem tartom ezt helyesnek, t. ház! Mert minden büntető parancs bizonyos prejudicziumot képez. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Az a szolgabíró, az a segódszolgabiró, az a tisztviselő, a kit a miniszter most már a rendőrkapitányon kívül is megbizhat a fővárosban rendőri bíráskodássá], ha egyszer kibocsájtotta a büntető parancsot, méltóztassék aztán az előtt megjelenni a tárgyaláson és méltóztassék védekezni úgy, hogy az a tárgyaláson önmagát dezavuálva olyan Ítéletet hozzon, a mely a büntető parancsot nem fedi! És tessék számolni azzal a. körülménjmyel, hogy mit tesz az, hogy a közigazgatás egész területén a kihágások százezreivel ilyen zaklatásoknak legyen kitéve a lakosság! Nem helyeslem ón ezt fontos politikai okoknál fogva sem: nem helyeslem azért sem, mert az állampolgárok igen nagy részét függőségi viszonyba hozza a politikai hatalommal. Mert a míg egy rendes Ítélet kiszabása az eljárás keretén belül a terheltnek elég biztosítók mellett nagyobb óvatosságra inti az illető rendőrbirót, addig attól tartok, — lehet, hogy csalódom, hogy az eljárásnak az a módja, hogy a közigazgatási tisztviselők