Képviselőházi napló, 1896. XXXVI. kötet • 1901. május 13–julius 6.
Ülésnapok - 1896-718
242 ?1S. országos illés 1901. juníns 18-án, keddeii. zat, épen olyan, mintha az igen tisztelt miniszterelnök úr elrendeli azt, hogy az irattár miként kezeltessék, vagyis, hogy rígj^ mondjam : ügyrend. Az ügyrendnek kibocsátására mindenkor fel. kell hatalmazni az illető miniszter urakat oly széles körben, oly terrénumon, a mint csak az ügy természete megkívánja, de sohasem szabad felhatalmazni arra nézve, hogy az eljárást szabályozzák. Igaz, ez megtörtént. De abból, hogy valamikor rosszul történik valami, még egyáltalában nem következik az, hogy ha az az intézkedés másodszor szóba kerül, ugyanazon a rossz úton haladjunk. Már pedig, hogy az az intézkedés rossz volt, annak nincs fényesebb bizonyítéka annál, mint hogy az egész eljárás teljes megváltoztatása kontempláltatok. De lehetetlennek is tartom részemről, hogy ez a felhatalmazás, a melyet a törvény a t. miniszter úrnak adni akar, úgy, a mint itt meg van mondva, csak felhasználható is legyen. És itt tűnik ki mindjárt, hogy mekkora különbség van az önkormányzati elv ós az állami czentralizáezió elve között a gyakorlatban. Mindig uniformitásról beszélünk. Hát én megvallom, részemről — meglehet, hogy tévedek, meglehet, hogy nem birom azt a nagy ideát felfogni, — az eljárás egyöntetűségét adminisztrácziónális dolgokban lehetetlennek r tartom. Mert lehetetlennek tartom, hogy Árvamegyének abban a kicsiny falujában az adminisztrácziónális elvek ugyanazok legyenek, mint Budapesten. (Tetszés balfelöl.) De még azt sem tartom lehetőnek, hogy ugyanegy vármegye, ugyanegy kerület nagyközségeiben és egy vagy több félreeső kis községben ugyanaz legyen az eljárási mód. A czélnak egynek kell lennie, de az eljárási módoknak változniok kell a helyi körülmények szerint. (Helyeslés bal felől.) Ha tehát ez a törvény arra utasítja a t. miniszter urat, hogy egységes elvek szerint — nem a czólt értem — dolgoztasson ki ügyrendet az ország minden községére nézve, akkor ez a törvény olyat rendelt, a mi tiszta képtf lenség. Hiszen tapasztaljuk akárhányszor, hogy a mi egyik helyen üdvös, helyes, kívánatos, az a másik helyen halálos veszedelem. És ha már arról szólunk ebben a törvényjavaslatban, hogy ennek egyik czólja az is, hogy népünknek bizonyos hajlamait más irányba vezesse, mert az van mondva, hogy népünk xígyis nagyon szeret apellálni, hát vonjuk meg tőle a felebbezési jogot, hogy erről a rossz szokásáról tegyen le: hát akkor őn azt mondom, hogy mindenekelőtt népünket a nag3'zás hóbortjáról kell leszoktatni. Gondolom, a belügyminisztériumban fordulnak elő okmányok, a melyek azt bizonyítják, hogy egyes községeknek és egyes városoknak, — nem törvényhatósági városokat értek, azok specziális helyzetűek, hanem egyes városokat — anyagi viszonyaik azért romlottak meg annyira, mert ők saját maguk sem akarták megérteni azt, hogy nekik különleges helyzetük van és a mi annak az utánzott nagj^ városnak helyes, szükséges és elkerülhetetlen, az nekik halálos veszedelmük. Nevezetes ellenmondást is találok ebben a törvényben, t. képviselőház, ós ezt az ellenmondást visszavezetem arra, legalább más okát nem tudom felfedezni, hogy szeretünk szólamokkal dobálózni. Nem egyszer olvasom ebben a javaslatban azt, hogy a szóbeliségre ós közvetlenségre kell törekedni, hogy különösen ez lesz az a panáczea, a mely a mi bajainkon segíteni fog. Hát az igen tisztelt előadó úr közigazgatási ember, nemde ? Nos, hát én bátor vagyok azt kérdezni, melyik az a közigazgatási ügy, a mely eddig Magyarországon ne a szóbeliség ós közvetlenség alapján lett volna elintézve? Hiszen a dolog természete hozza ezt magával. Például egy vízügyről van szó. Ezt már csakugyan lehetne írásban is elvégezni, de mi történik? Az illető hatóság kimegy a helyszínére, megvizsgálja az esetet, esetleg szakértők közbejöttével, a kik némely esetben úgy összezavarják a dolgot, hogy még a minisztérium sem tud kigabalyodni belőle, de szóval meghallgatják a feleket ós szóbeliség és nyilvánosság útján intézik el az ügyet. Kristóffy József előadó: De nincsen jegyzőkönyv! Szalay Károly: Hát a közvetlenségnek az volna a következése, hogy ne A^együnk fel jegyzőkönyvet ? Barta Ödön : Ki hallott szóbeliséget jegyzőkönyv nélkül ? (Derültség a szélső baloldalon) Szalay Károly: Bocsánatot kérek, ha abban találjuk az egyszerűsítést, hogy azután az a főszolgabíró rovást hordoz a zsebében és arra felrója azt. hogy T J óter-Pál nem tudom mit csináljon : ha ezt kontemplálja a javaslat, akkor csakugyan nincsen a javaslathoz több szavam, mert a t. előadó úr ezt úgy elítélte, a hogy én azt soha részemről nem mertem volna. De meg vagyok róla győződve, hogy a t. miniszterelnök úr nem fogadja el ezt a nézetet, mert hiszen, hogy egyebet ne említsek, csak azt hozom fel: nem egy, hanem számtalan magánjogi kérdés is fordul elő a közigazgatásban, már pedig a magánjogi kérdésekre nézve elveket fixirozni, vagy alapot teremteni, a mely a közigazgatási eljárásból következik, máskép, mint jegyzőkönyvvel, akárhogy nevezzük azt, Írásbeliségnek, vagy szóbeliségnek, nem lehet.
