Képviselőházi napló, 1896. XXXVI. kötet • 1901. május 13–julius 6.

Ülésnapok - 1896-718

718. országos ülés líM kezőjének oly tág tere nyillik, hogy képtelenség, hogy oly törvényhozás legyen, a mely ily kaput nyisson az önkénynek. (Igán! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Vagy pedig, a mi bizonyára száz esetből 99-ben megtörténik, a felsőbb hatóság helyt ad azoknak az indokoknak, a melyek alapján reám a büntetést kimérték. Ha így történik, a mint legalább emberi számítás szerint így kell történnie, miért felebbeztem ón ? Azért, hogy befáradjak a hivatalba, hogy költségeskedjem a beadványra? Hol itt az egyszerűsítés? Nem egyszerűsítés ez, hanem a mostani zavaros helyzetnek — ha zavaros ebben a tekintetben — még zavartabbá tétele. Még egy különös dolog van itt a törvényjavaslatban, a melyet én, igénytelen felfogasammal, megérteni abszolúte képtelen vagyok. Az van mondva, hogy igazolással élhet az, a ki a felebbezést elmulasztotta. Ha már az igazolás esete itt fel van véve és a törvényjavaslat az igazolás megengedését szükségesnek tartja, hogy valamely véletlen következtében valakivel igazságtalanság ne történjék, miért nincs benne a javaslatban a legszükségesebb, vagyis, hogy igazolhassa magát az, a ki az idézésre való megjelenést mulasztja el ? Hiszen mit nyer ezzel a szakaszszal az az illető, — mert ezt az illető megbüntetettetek az érdekében levőnek kell találnom, — rnit nyer a szakaszszal, ha csak felebbezés ellen kap igazságot, jogot. Például nem jelent meg az idézésre. Ennek következtében a fenforgott körülmények folytán, — mert hiszen megengedi a törvény, — elmarasztalják. Akkor ő felebbez. Mit fog felebbezósóben elmondani? Hiszen a felebbezósnek, mely a meg nem jelenés következtében hozott Ítélet ellen adatik be, nincsen értelme. Mert ha a vizsgálatra vonatkozólag ő kifogásokat tesz, akkor vagy új tárgyalást kell a felsőbb hatóságnak elrendelnie, s ez esetben ott vagyunk, mintha igazolással élt volna, vagy nem rendel el új tárgyalást, s akkor képtelenség, hogy a fél egyoldalú állítására a felsőbb hatóság — hitelt adva ennek az állításnak — feloldja az alsó hatóság határozatát. * Nem tudok megnyugodni abban sem, a mit a törvényjavaslat a kézbesítésekre nézve mond. Az az intézkedés van legelőször is a törvényjavaslatban, hogy a félnek küldött idézések, vagy bármely értesítés, vagy határozat, térti vevóny nélkül küldetnek. Mi ennek a gyakorlatban a következése? Az, hogy az illető rendőri biró, vagyis hatóság nem tudja tényleg, csak a törvény által statuált vélemény alapján hiszi, hogy az illető megidéztetett. KÉFVH. NAPLÓ. 1896—1901. XXXVI. KÖTET. •1. jxmius ÍS-án, kedden. 241 I Nem tudja, mert hozzá arról, hogy az ő határozata kózbesíttetett-e, nem jő vissza semmi. A törvény azt mondja, hogy nyolcz nap múlva kézbesítettnek vélelnieztetik. Igen, de hát ha nem kézbesíttetik? Ki van ez zárva? Egyszer törtónt csak akármelyikünkön, hogy a neki küldött levelet nem kapta meg? Az a rendőri biró, a ki Ítélkezni akar, legalább arról győződjók meg, hogy vájjon intézkedése az illetőhöz oda ért-e. Menjünk csak tovább a gyakorlatban, mi történik? Az illető nem kapja meg az idézést, a meg nem jelenésnek következményei vannak, még pedig annál súlyosabbak, miután az igazolásnak esetét nem képezi az, ha valaki a tárgyalásról elmarad, bár teljesen önhibáján kivűl is. Hogy ilyen határozatot helyesen lehessen statuálni, azt részemről el nem hiszem. Én ezen hiányokat leginkább annak tulajdonítom, hogy ez a törvényjavaslat a kellő tárgyaláson keresztül nem ment, kellő előkészítésben nem részesült, mert úgy vagyok meggyőződve, hogy ennek a javallatnak, miután ez jogi intézkedéseket is tartalmaz, bírósági aktusokról is intézkedik, ha nem is hivatásos 1"íróság végzi azokat, hanem hatóság, kétségtelenül az igazságügyi bizottság előtt is meg kellett volna fordulni és meg vagyok győződve, hogy akkor nemcsak azok, a miket felhoztam, hanem egyebek is ki lettek volna küszöbölve e törvényjavaslatból, és habár én. a mint már előbb felhoztam, az irányát perhorreszkálom is, egyes intézkedéseiben meg lehetett volna nyugodnom. E miatt határozati javaslatot is vagyok bátor beadni, mely nem czóloz egyebet, mint hogy ezen törvényjavaslat az igazságügyi bizottsághoz utasíttassák vissza. Fontos kérdést tái^yaz ezen törvényjavaslat, a mennyiben a miniszter urat oly hatáskörrel ruházza fel, a mely meggyőződésem szerint alkotmányos országunkban azon alaptörvónynyel, hog}

7 ezt az országot pátensekkel kormányozni nem lehet, ós nem szabad, nemcsak közjogilag, hanem egyébként is, össze nem fór, azt határozottan megsérti. Mert igaz, hogy a t. miniszter úr tegnap álláspontja támogatásául eseteket hozott fel, hogy miként intézkedett a minisztérium és hogy intézkedésének azon módja, mely szerint az iránt törvényhozási intézkedést nem várt ós nem kívánt, mennyire helyes. Teljesen igaza van a miniszterelnök úrnak, csak egy különbség van a dologban, még pedig az, — ós szerintem lényeges különbség, — hogy az egy egyszerű kezelési szabályzat, mint a milyen — a hogy bátor voltam említeni, — az, hogy ne utalványon, hanem másként küldessenek a pénzek. Az nem I eljárási szabály, az egyszerű kezelési szabályai