Képviselőházi napló, 1896. XXXVI. kötet • 1901. május 13–julius 6.

Ülésnapok - 1896-717

230 717. országos ülés 1901. jniiiuB 17-én, hétfőn. ják — a jognak ós a szabadságnak korlátozását jelenti, hogy két dolgot igen szívesen behozok a részleteknél. (Halljuk! Hall jak!) Az egyik az, hogy — a mi az indokolásban már benne van, — beleteszem igen szívesen a törvénybe, hogy a büntető parancs kiadását és az eljárást szabályozó rendeletben világosan körülírandó és szabályozandó az, hogy a büntető parancsnak blankettája maga tartalmazza a figyelmeztetést arra, hogy az illető, a ki azt megkapja, 15 nap alatt a tárgyalást kívánhatja. (Zaj és mozgás a szélső baloldalon.) Kérem az előre való lövés semmit sem ér; tessék végig hallgatni. (Tetszés jobbfelöl. Zaj a szélső baloldalon) Ez az egyik. A másik pedig az, hogy ón az idézésnél, illetőleg a büntető parancs kézbesítésénél igen szívesen félveszem erre vonatkozólag azt a módosítást, — magam fogom proponálni, szándékom volt, — hogy a kézbesítésnél az illető figyelmeztetendő arra, micsoda joghatálylyal jár reá nézve a büntető parancs, ós hogy 15 nap alatt felfolyamodhatik ellene, vagy kérheti a tárgyalást. Mondom, figyelmeztetendő erre, mikor kézbesítik neki a büntető parancsot. No hát bocsánatot kérek, akkor nem lehet ellene semmi kifogás. Az az ember vagy reagál arra . . . Rátkay László: Ki figyelmezteti, mert a kézbesítők maguk sem tudják? Széll Kálmán miniszterelnök: A kézbesítésnél figyelmeztetik. Az illető kijelentheti akkor, a mikor neki kézbesítik, hogy nem fogadja azt el és tárgyalást kér. Ha ez sem elég, akkor nem tudom, hogy mi az elég. A két eset közül akkor az egyik áll: az illető vagy preferálja az exekválást és a végrehajtást, semhogy ő hosszas költséggel ós kényelmetlenséggel járó tárgyalásba menjen bele, vagy pedig alkalma van, hogy azonnal kijelenti, hogy tárgyalást óhajt, mert ki van tanítva és figyelmeztetve a törvénynek ezen intézkedésére, ós azonnal kijelentheti, sőt még tizenöt napi gondolkozási ideje is van, hogy a tárgyalást akarja-e, vagy sem. Ezzel a módosítással minden éle, minden hátránya vagy túlterjeszkedése ennek a dolognak ki van kerülve •és ón meg vagyok róla győződve, hogy el lesz érve a czól, ós hogy senki semmiféle hátrányt e tekintetben érezni nem fog. Ezt a két módosítást, a mely mindkét tekintetben minden aggályt meg fog szüntetni, a részleteknél magam fogom proponálni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezek után, t. képviselőház, igen kevés maradt hátra azokból, a mit én Meskó László képviselő úr felszólalására mondhatnók, vagy mondani akartam volna, mert úgy a büntető parancs, mint a rendeletek kórdósében már nagy részben válaszoltam azokban, a miket Barta Ödön képviselő úr beszédére vonatkozólag elmondottam. Csak még két dolgot kell felemlítenem, ós ezek közül az egyik épen a rendeleteket illeti. Azt mondja a képviselő úr, hogy túlmegy a hatáskörön és azon, a mit a törvényhozás felhatalmazás keretében adhat, az, a mit a miniszter kórt; túlmegy oly dolgokban, a melyekben törvényhozás nélkül nem is lehet intézkedni. Engedelmet kérek, én nem vagyok ebben a nézetben. A 33. §-ban felsoroltam azon dolgokat, a melyekre nézve ón felhatalmazást kérek. Ezek mind oly természetűek, a melyek törvény keretében helyesen meg sem oldhatók, mert ezek az ügyvitelt ós az azzal összeköttetésben álló szabályokat illetik, ós azokat a törvényhatóságra bizni, vagy törvényben megoldani czélszerütlen és helytelen dolog volna. Törvényben megoldani czélszerütlen volna azért, mert minucziózitásokat kell megállapítani, a mit törvényben tenni nem lehet. Mert maga az élet változtatásokat fog tenni azokkal szemben, ós minduntalan törvénynyel jönni ide a ház elé apró-cseprő dolgok tekintetében nem lehet. Én egy példát hozok fel erre, t. képviselőház. A belügyminisztérium központi igazgatását illetőleg az eljárást én egy rendeletben szabályoztam. Tizennyolcz pontból áll az a változtatás, a melyet elrendeltem, és minden szakminisztert felhivtam arra, hogy hasonló módon az eljárás egyszerűsítését eszközölje. Ennek az egyszerűsítési eljárásnak egy része olyan, a mely kifelé is hatott; olyan dolgok ezek, a melyeket bármikor megismertetek a képviselő urakkal, ezeknek mindegyike bevált, mint praktikus dolog. Vonatkozik ez az eljárási szabábyzat az egyes osztályok egymással való érintkezésére, a minisztériumok egymással való érintkezésére, a sok iktatásnak, kiadásnak, kérdés- és jelentéstételnek megszorítására, a hosszú irka-firkáknak korlátozására ós több ilyen dologra. Hát ezt is törvény útján kellett volna szabályozni ? Nem! Ehhez teljesen megvolt a hatásköröm. Ennek és ehhez hasonló dolgoknak eszközlését kérem most is, hogy tehessem künn. De ott nem tehettem törvény nélkül, épen azért kérek törvényben reá felhatalmazást, megmondva, hogy miféle elvek alapján akarom tenni. Minden ilyen egyszerű kórdósben kódexet csinálni nem tartanám sem czólszerűnek, sem lehetségesnek. (Igaz! TJgy van! a jobboldalon.) A mi pedig azt illeti, hogy a törvényhatóságokra bizzam ezt, arra csak az a megjegyzésem, hogyha valaki Magyarországon akar egy egyszerű kompendiózus, exakt és szabatos, egyenlő és egységes eljárást és adminisztrácziót, — pedig minden ember akarja, — akkor