Képviselőházi napló, 1896. XXXV. kötet • 1901. április 18–május 11.

Ülésnapok - 1896-701

701. országos ülés 1001. május 2-án, csütörtökön. 235 vaslathoz, melyet Buzáth Ferencz képviselő­társam beadott a magyar hajózás érdekében. de akkor is csak azon feltétel alatt, ha a t. miniszter úr megnyugtat bennünket, hogy a mikor arról van szó, hogy ezen nyugoti ré­lácziókban, egyszóval a járatok segélyezésében más hajó vállalatok ne részesíttessenek. ezt nem értik az amerikai kikötőkre és ott a sza­bad hajózásnak megmarad továbbra is szabad keze. A. legveszedelmesebb dolognak tartanám, ha a monopólium nemcsak az európai nyu­goti kikötőkre, hanem az észak-amerikai ki­kötőkre is kiterjesztetnék, mert azon szöve­gezés értelmében, a mely itt von és azon szö­vegezések szerint is, a melyek erre vonatkoz­nak, ez is szubvenczionált járat lesz. habár csak akkor veszi igénybe a kormány, a mikor akarja, de a. mikor igénybe veszi, ugyanaz áll ezekre is, mint a többi rendes járatokra. Ép azért nyilatkozatát várom a t. miniszter úrnak arra nézve, hogy miként érti e szöveget. Ezeket óhajtottam röviden előadni, (De­rültség.) és kérem ezek megszivlelését. (Helyeslés balfelöl.) Elnök: Á képviselő úr felolvasta a hatá­rozati javaslatát. így annak felolvasása nem szükséges. Dedovics György jegyző: Gróf Batthyány Tivadar! Gr. Batthyány Tivadar: T. ház! Nem szándékom és nem lehet szándékom előttem szóló t. képviselőtársam fejtegetésének minden részére kitérni és azoknak czáfolatát megkí­sérlem, mert ez igen messze vinne a dologtól, s azt hiszem, a t. ház sem óhajtja, mert e kérdést közel három hete vitatja és így azt eléggé kiismerhette, Förster Ottó: Az Adriával is jóllehet lakni! Gr. Batthyány Tivadar: T. képviselő­társamnak egy kitérésére azonban legyen sza­bad felvilágosítást adnom. T. képviselőtársam téved ugyanis akkor, a midőn a magyar-hor­vát társasággal kötött és a ház előtt fekvő javaslatban kontemplált úgynevezett árújára­tokat equparálja az Adria teherszállító jára­taival . .. Major Ferencz: Nem mindegyik ! Gr. Batthyány Tivadar; ... ós ebből azt a konzequencziát vonja le. hogy ha a magyar­horvátnál ezen árújáratoknál előre meghatá­rozott menetsebesség van kikötve, ugyanezt meg kellett volna tenni az Adriára nézve is. Major Ferencz: Nem minden egyes vo­nalon. Gr. Batthyány Tivadar: A magyar-hor­vát tengerhajózási részvénytársaságnál minden járat, nevezzük azt árúszállító vagy teherszál­lító vonalnak, vagy nem, egyúttal személy­forgalmat is teljesít; személyforgalmat pedig egész pontos időmegállapitás nélkül lebonyo­lítani nem lehet, ott tehát a menetrendek he­lyes megállapíthatása végett igen természete­sen, előre ki kellett kötni a menetsebességet. Az árúszállításnál, a melyet az Adria teljesít, a hol nincsen személyszállítás, teljesen feles­leges volna a menetsebességet statuálni, mert utóvégre az a szállító, a ki árúját a társulatra rábízza, vagy kiköt magának bizonyos menet­sebességet, vagy tudja, hogy a társaság hajói átlag 7—8 mórtföld sebességgel fognak menni. Arra akartam tehát csak-1. képviselőtársamat figyelmeztetni, hogy az analógia, a melyet felállított, nem egészen helyes. A mit t. képviselőtársam az amerikai já­ratokra, vonatkozólag mondott, hogy tudniillik azokban a személvszállítá,st okvetlenül be kel­lene rendezni: azt hiszem, hogy e tekintetben t. képviselőtársam megint túllőtt a czélon és habár elismerem, hogy ezen. vitát megelőzőleg és ezen vita folyama alatt annyit foglalkozott ezzel a szakmáival, hogy némi ismereteket szer­zett magának, hanem úgy látszik, annyira még som mélyedt bele ebbe a kérdésbe, hogy meg tudná Ítélni azt a különbséget, a- mely egy Észak-Amerika és Európa közti személyszál­lító és egy áruszállító vonal között van. Major Ferencz: Nem is azt értettem,! Gr. Batthyány Tivadar: "Bocsánatot ké­rek, a képviselő úr két dologról beszólt. Major Ferencz : Tiszta személyszállítás más gyorsasággal ! Gr. Batthyány Tivadar: Kérem a kép­viselő urat., elég- soká beszélt, talán lesz ke­gyes nekem is öt perczet adni. hogy elmond­hassam a magamét, (Elénk derültség a jobbol­dalon.) Major Ferencz: Csak egy kissé felvilá­gosítani akarom, azt hiszem, szabad: ezt én is szívesen veszem a. képviselő úrtól! Elnök (csenget): Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék közbeszólani! Gr. Batthyány Tivadar: T. képviselő­társam két dologról beszélt. Egyfelől utalt arra, hogy a kivándorlók hazahozatalánál lehetne esetleg ezt az amerikai vonalat felhasználni és utalt a személyszállításra. Bocsánatot kérek, haMagyarországkiállaküzdőtórreésaztmondja: Én a magyar kikötő és Amerika közt személy­szállítási forgalmat szervezek, azt nem lehet olyan árúszállító hajóval tenni, mely melesleg pár személy szállítására is be van rendezve. Major Ferencz: Brazíliába is úgy van! Gr. Batthyány Tivadar: De egy kis kü­lönbség Észak-Amerika ós Brazília közt ezen a téren talán mégis csak van, azt talán t. 30-

Next

/
Thumbnails
Contents