Képviselőházi napló, 1896. XXXV. kötet • 1901. április 18–május 11.

Ülésnapok - 1896-698

6í)8. országos ülés 190Í. április 27-én, szombaton. 157 lések miatt vált szükségessé ; a másik törvény­javaslat (írom. 1045) a népfelkelés felfegyver­zésének részbeni biztosításáról szól. Kérem a t. képviselőházat, méltóztassék előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett az első helyen említett törvényjavaslatot a pénz­ügyi bizottsághoz, a második helyen említett törvén}^'avaslatot pedig a véderő- és a pénzügyi bizottsághoz utasítani. Elnök: T. ház! A miniszterelnök úr által a honvédelmi miniszter nevében beadott, a honvédelmi ós belügyminisztériumok részére szükséges póthitel engedélyezéséről szóló tör­vényjavaslat ki fog nyomatni, szét fog osz­tatni és előzetes tárgyalás ós jelentéstétel végett a pénzügyi bizottsághoz utaltatik. Az ugyanannafí nevében benj'újtott, a népfelkelés felfegyverzésének részbeni biztosí­tásáról szóló törvényjavaslat hasonlóképen ki fog nyomatni, szét fog osztatni és előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a véderő és a pénzügyi bizottsághoz utasíttatik. Áttolunk most már napirend szerint az Adria magyar királyi tengerhajózási társa­sággal kötött szerződés beezikkelyezéséről szóló törvényjavaslat (írom. 979, 992, 999) részletes tárgyalásának folytatására. Ki köA T etkezik? Buzáth Ferencz jegyző: Farkas József! Farkas József: T. ház! Hogy az én fel­szólalásom nem fog a törvényjavaslat sorsán változtatni, a-zzal teljesen tisztában vagyok, hiszen az elejétől fogva tudva volt előttem, hogy nem vagyok Spártában. Mióta képviselővé megválasztottak, nap-nap után még inkább tapasztalom, hogy nem lakom Spártában. (Felkiáltások bal felől: Az igaz !) De nem a klasz­szikus idők elmultán való kesergés a ezólom, hanem- a törvényjavaslat iránti aggályomat inkább, bár egy régibi), de azért mindinkább modernné váló tudat okozza, tudniillik az anti­szemitizmus. Talán hipokrizisnak látszik, hogy én mint néppárti az antiszemitizmustól félek; kijelen­tem, hogy én valakit azért, mert zsidó, nem szeretek kevésbbé, mint tenném különben. Azon­ban talán jobban össze tudom hozni, ha az életből, saját tapasztalásaimból vett példával igazolom állításomat. (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt képviselővé megválasztottak, vá­lasztókerületemben mint vidéki birtokos az adókivető bizottságnak tagja voltain. Ez rám nézve nagyon terhes volt, mert egy órányi távolságról kellett bejárnom, hogy a tárgya­lásokban részt vehessek, reggeltől estig kellett ott időznöm s bármily szerény is volt igé­nyem, három forint kevés volt, mert fuvart nem fizetnek a vidéken. De megtettem azért, mert szegény emberek mondták, hogy: nekünk megnyugvás, ha az úr is ott van. Nohát, t. ház, azok a tapasztalatok, a melyeket ott szereztem, noha mindig irtóztam a kozmopolita rajongástól, csakugyan meg­döbbentők. A mikor azok az egyének meg­jelentek az. adófizető bizottság előtt, a kiknek ruházatáról, arczárói a nyomorúság rítt le, és nekünk a törvény értelmében meg kellett azt a, szegéixy czizmadiát adóztatunk 8 forint 59 krajczárral, holott tudtuk, hogy a városi adó azonfelül 13o°/o, úgy, hogy tehát ennek a sze­gény embernek húsz forintot kell fizetnie, még mielőtt családját élelmezhette volna, az csak­ugyan szánalommal töltött el bennünket. De ezen segíteni nem lehet. Kivált egy eset van élénk emlékezetem­ben. Nekünk a faluban a regálebirtok révén van egy korcsmánk: abban rendesen zsidó bérlő volt. Ennek a zsidó bérlőnek — Klein Hermannak hivták — nyolcz gyerekét kellett eltartania, volt egy tüdővészes felesége és még a feleségének az anyját is táplálnia kellett. Utóvégre elbetegesedett maga is, bekerült a városba, mert nem tudott megélni, daczára annak, hogy a, mi tőlünk tellett, egész csalá­dom segítette. A városban a zsidó hitközség­nél kapott foglalkozást; jóravaló ember, sze­gény most is ól. Kijött hozzám többször, el­beszélgettem vele; kérdeztem, hogyan megy a sorsa., panaszkodott, hogy rosszul megy, én nem tagadom, megkínáltam pénzzel, hogy se­gítsem, de olyan ember volt, hogy azt felelte: »Tudom, hogy az úrnak nincsen sok pénze, nem kell nekem az úr pénze, ha tud, segítsen rajtam valami foglalkoztatással.* Nem hántá­lásból vagy kérkedósből mondom: adtam neki földet felébe, úgy, hogy fele a terménynek azé lett, a ki megkapálta, felét pedig beszál­lította. De ezt csak illusztrálásául hozom fel a dolognak. A mint az adókivető bizottságban egyszer részt vettem, hát megjelenik ott ez a Klein Herman. Tudomást szereztem felőle, hogy a zsidóságnak van egy szertartása, a mely sze­rint a halottaikat, mielőtt eltemetik, megmos­sák. Ezt a foglalkozást adták a községnél Klein Hermannak. Mondom, megjelenik ott ez a Klein Herman. Ugyan mit keres itt, hisz maga koldus? »Uram, mint alkuszt meg akar­nak adóztatni.* Erre aztán azt mondtam a bizottságnak : »Uraim! Valamikor olvastam a históriában, hogy a régiek lialottaiknak szájába obuluszt tettek azért, hogy Charont, a ki a Styxen átszállította őket, megfizethessék. De úgy látszik, a magyar kincstár magának tartja fenn annak a dicsőségét, hogy még Charont is megadóztassa.« (Derültség.) Nagy nehezen

Next

/
Thumbnails
Contents