Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.
Ülésnapok - 1896-670
(>70. országos ülós 1901. (Szünet után.) Elnök: T. ház! Az ülést folytatjuk. Buzáth Ferencz jegyző: Molnár Jenő! Molnár Jenő : T. képviselőház! Az imént elhangzott szavak felmentenek engem attól, hogy a költségvetést általánosságban bíráljam, de nem zárkózhatom el azon hiányos bírálattól, melyek nálunk az igazságszolgáltatás egyik-másik ágazatában felmerültek. (Halljuk! Halljuk!) A t. előadó úr a költségvetést egész polemikusán bírálta meg, úgy, hogy az ő beszéde inkább ellenzéki beszédnek illett volna be ós ilyen polemikus beszéd után nem annak kellett volna következni, hogy a költségvetést a törvényhozásnak elfogadásra- ajánlja. Ellenzéki beszédnek illett be az előadó úr beszédének különösen azon része, a melyikben a polgári törvénykönyvnek megalkotását kritizálja ós hibáztatja, hogy ebben is a germán jogrendszert akarják a magyar törvénykönyvbe átültetni. Erre vonatkozólag én abban a véleményben vagyok, hogy a római jog az európai törvénykönyvekre tulaj dónk épen nemrégen van átültetve, hiszen a renesszansz előtt, a XV. és XVI. század előtt a nemzeti és a kánonjogok voltak az uralkodók, ós csak mikor mi a klasszikusokat megtanultuk, kezdődött meg a római jognak átültetése. Az európai törvénykönyvekben most már mindenütt a nemzeti tradiczión alapuló jog kezdi kiszorítani úgy a latin-, mint a germánjogot. Ha tehát mi a germán jogot átültetjük, evvel csak egy hozzánk közelebb álló, általunk könnyebben érthető jogrendszert! ültetünk át jogrendszerünkbe, ezzel azonban nem németesítjük azt, hanem csak egy teljesen praktikus és beváló jogrendszert alkalmazunk törvénykönyvünkben. Még egszer hangsúlyozom, hogy ezt a nemzeti jog fejlődésére veszélyesnek nem tartom, mert a jót, jöjjön az bármelyik oldalról is, el kell fogadnunk. Ennyit kívántam a t. előadó úr beszédére mondani. A t. miniszter úr előbb elhangott Ítészedében általánosságban vázolta azokat a teendőket, a melyeket a jövőben az igazságszolgáltatás terén teljesíteni fog. Maga a vita azt mutatja, hogy ezen a téren az igazságügyi kormányzat részéről az utóbbi időben igen sok megtétetett, a bírálatok is mindkét párt részéről a lehető legkíméletesebb módon történnek és így csak csodálkozom azon, hogy az igen tisztelt miniszter úr, és általában az egész kormányzat, midőn minden oldalról annyi jóakaratot tapasztal, ezt az időt fel nem használja arra, hogy kényes kérdéseket bonyolítson le. Példának okáért én nem is ruár 28-án, csütörtökön. 45 képzelek alkalmasabb időt a katonai büntetőperrendtartás megalkotására, mint épen a mostani. Lehetnek a jövőben olyan alakulások, hogy ezt a nagy kérdést megint el kell odázni. Pedig ezt én a magam részéről még fontosabbnak tartom a, büntető novellánál, a melyet az igen tisztelt miniszter úr kilátásba helyezett. Fontos és nagy kérdés ez, a melyet ha az igen tisztelt miniszter úr megoldana, nagy szolgálatot tenne az igazságszolgáltatásnak. T. ház! Mondom, az igazságszolgáltatás általános bírálatába most nem bocsátkozom, de meg várakozó álláspontot is kell elfoglalnom, olyan alkotások lóvén kilátásban, a melyekre vonatkozólag előre megjegyzéseket nem tehetünk, mint az általános j^olgári törvénykönyv, a biztosítási törvény, a végrehajtási novella. De, egy pár gyakorlati hiányt vagyok bátor a t. miniszter úrnak figyelmébe ajánlani, a melyeknek pótlása lehetséges törvényhozási intézkedés nélkül is. Ilyen a végrehajtási törvény nénielv intézkedésének megváltoztatása, a mi föltétlenül kívánatos. Fölöttébb szükséges a végrehajtási aktus drágaságának megszüntetése. Most, ha valaki Budajiestről kispesti ember ellen végrehajtást kell, hogy foganatosítson, a végrehajtó hat forint kocsipénzt számít fel, holott 'ugyanazt az utat megtehetné 12 fillérért. Igaz, hogy ilyen dologban nem kellene az igazságügyminiszter intézkedésére várni, mert ezen a bajon a járásbíróság vezetője a maga hatáskörében is segíthetne ós maga is meggátolhatná azt az égbekiáltó igazságtalanságot, hogy egy 50 forintos ügyben a végrehajtó 13 forint készkiadást számítson fel. Azért hangoztatom ezt itt a házban, mert remélem, hogy a miniszter úr elejét fogja venni az ilyen visszaéléseknek ha már a bírák maguk nem teszik. T. ház! A bírák áthelyezésének kérdése azonban már a miniszter "úrra magára- tartozik. Ebben a tekintetben olyan anomáliák léteznek, hogy ha, valamelyik bíró megkapja a kinevezését, 30 napi szabadságot kór, hogy elfoglalhassa állomását, mi történik? Az, hogy az ő ügydarabjai függőben maradnak, a járásbíró azokat nem adja át más bírónak, az ahhoz szignált ügyek 6—7 hónapig nem kerülnek ítélet alá. Itt Budapesten az új eljárás szerint megtörténik az, hogy egy bíró 90—100 ügyet tűz ki egj r napra tárgyalásra, és megteszi még azt is, hogy mind valamennyit ugyanarra- az időre, például kilencz órára tűzi ki, úgy, hogy csak. az ügyek felhívása eltart 1— L / 2 óráig, ós még annyi előzékenységet sem tan ásítanak az ügyvédek iránt, hogy legalább külön-