Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.

Ülésnapok - 1896-670

44 ^70. országos ülés 1901. február 2S-án, csütörtökön. értesülve, hogy már a legközelebb a kereske­delemügyi miniszter úr az ő saját véleményét ezen javaslatra nézve közölni fogja. Ezzel az igen fontos kérdéssel magam is tüzetesen szán­dékozom foglalkozni ; végleges álláspontot még nem foglaltam el, mert itt is egyrészről szükséges bizonyos visszaéléseknek és bajoknak elejét venni, másrészről óvakodni kell, nehogy a- biztosítás üdvös intézményének ártsunk. (Helyeslés a jobboldalon.) Remélem, sikerülni fog a kellő középutat megtalálni. Tárgyalás alatt van a részletügyletről szóló törvénytervezet, valamint a csalárd ügy­letekről és átruházásokról szóló tervezet is. Szabadjon itt még megemlékeznem a gj^a­korlati államvizsgának egységesítéséről szóló tervezetről. (Halljuk! Halljuk!) A mint méltóz­tatnak tudni, a közoktatásügyi miniszter úr egy tervezetet dolgoztatott ki az elméleti állam­vizsgálatok egységesítése tárgyában. Én felette fontos igazságügyi érdeknek tartom azt, hogy az a tervezet lényegileg abban az irányban lépjen életbe, hogy az elméleti államvizsga létesíttessék és a kötelező doktorátus eltöröl­tessék. Fontos igazságügyi érdeknek tartom ezt azért, mert szükséges, hogy a gyakorlati birói vizsga, és az ügyvédi vizsga egyesíttes­sék. (Helyeslés.) Az ügy jelenleg abban a stá­diumban van, hogy én az utolsó tervezetre, — mert már sok tervezet készült — bizonyos észrevételeket tettem, a melyekre nézve még a közoktatásügyi miniszter úr válaszát nem kaptam meg. Mihelyt meg fogom kapni ós mihelyt megállapodunk ebben a tervezetben, azonnal közölni fogom azt az ügyvédi kama­rákkal, a bíróságokkal, továbbá az ügyvéd­vizsgáló bizottságokkal ós a- gyakorlati birói vizsgáló bizottsággal. Akkor egyúttal azokat a kérdéseket is közölni fogom, a melyek a gyakorlati birói vizsgálati törvény megállapí­tása végett megoldandók. Ilyen kérdések a vizsgáló bizottság szervezése, különösen a vizsgára való qualifikáczió, nevezetesen a jog­gyakorlatnak tartama és miként való eltöl­tése ; ilyen kérdés továbbá az is, hogy a gyakorlati birói vizsgálat letétele után szük­séges-e még bizonyos gyakorlatnak eltöltése a végből, hogy a jelölt az ügyvédi kamara lajstromába, mint gyakorlatra bocsátott ügy­véd, bevétessék. Szóval ezek ós más kérdések is fognak még felvétetni. Ezek a kérdések már meg vannak állapítva és ezek alapján aztán nagyon hamar összeállítható lesz a gya­korlati birói vizsgálatról szóló törvényjavaslat, mely egyidejűleg fog benyujtatni az elméleti állami vizsgáról szóló törvényjavaslattal. (He­lyeslés.) Ezek után, t. ház, még csak röviden szabadjon Major Ferencz t. képviselő úrnak kérdésére válaszolni. (Halljukí Halljuk!) Én a törvényszéki orvosi vizsgálat kérdésében a kultuszminiszter úrnak megbízottjával egy előértekezletet tartottam, mely a fenforgó kér­désekre nézve tájékoztatott. Erre nézve most már a belügyminiszter úrnak hozzájárulásá­val is szakértekezletet szándékszom tartani. A kérdések, a melyek itt felmerülnek: hogy egyáltalában legyen-e külön törvényszéki orvosi vizsga ós hogy e vizsga és a tiszti orvosi vizsga egyesítessók-e, vagy se, ós harmadszor, ha külön maradnak, micsoda módosítások vol­nának szükségesek a törvényszéki orvosi és tiszti orvosi vizsgálaton. Meglehet győződve a t. képviselő úr, hogy ezt a kérdést én is igen fontosnak tar­tom, mert nagy súlyt helyezek arra, hogy a törvényszéki orvosi szolgálat jó kezekben legyen. (Helyeslés.) A mi a fegyházorvosokat illeti, ezeknek a fizetési osztálya az 1893 : IV. törvényczikk­ben van megállapítva. Ezen tehát külön nem segíthetek. Némileg segítettem sorsukon az által, hogy a gyógyszertárak kezeléséért járó átalányt felemeltem 200 forintról 400 forintra, sőt egy helyütt, ha jól tudom, többre is. Magam is kívánatosnak tartom, hogy külö­nösen azokon a helyeken, a melyek távolabb fekszenek a nagy városoktól, a hol az illető fegyhá.zorvos privát gyakorlatot nem folytat­hat, jobban dotáltassanak a fegyházi orvosok. Különben gondolkozni fogok még erről a kérdésről. A mi a fogházorvosokat illeti, ezek nem kapnak rendszeres fizetést, hanem csak tisz­teletdíjat. Ujabban gondoskodtam arról, hogy ezen tiszteletdíjak rendeztessenek, és az el­foglaltáságnak megfelelő arányosságba tétes­senek. Ezek után, t. ház. (Halljuk! Halljuk!) tel­jes szivemből viszonozhatom azt a kérelmet, melyet Barabás Béla t. képviselő úr hozzáminté­zett, hogy az igazságügyi kérdéseket ne tekintsük pártkérdóseknek. (Helyeslés.) Én is nagyon óhajtandónak tartom ezt. Oly kérdé­sekről van szó, a melyek pártkülönbsóg, nem­zetiségi különbség nélkül, a haza minden lako­sának javára szolgálnak ós melyek méltók arra., hogy valamennyien válvetett erővel, pártkülönbsóg nélkül dolgozzunk megoldá­sukon. Ajánlom, t. ház, költségvetésemet elfoga­dásra. (Élénk tetszés és éljenzés a jobboldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Az ülést öt ijerczre felfüg­gesztem.

Next

/
Thumbnails
Contents