Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.
Ülésnapok - 1896-688
Ü88i országos ülés 1901. wárczius 27-én, szerdán. 453 Erre is azt mondom, hogy vagy fontos ez a szakasz, vagy nem fontos. Vagy azt akarjuk, hogy czólját érje és ekkor gondoskodnunk kell, hogy olyan mennyiségű kőszenet bocsásson a társaság a hadügyi kormánynak rendelkezésére, a melylyel legalább tiz gőzöst megindíthasson. Hiszen egyetlenegy jóravaló gőzösnek magának egy járatra kell, hogy annyi szene legyen, mint a mennyit itt öszszesen kikötöttünk. (Ellenmondások.) Ha nem is kell egészen ennyi, de legalább is annak a kőszénnek .egyharmada szükséges egy gőzös számára is, mint a mennyit egy egész mozgósítás, egy egész háború megindítására a magyar államnak, a magyar kormánynak a társaság rendelkezésére bocsátani köteles. Ezek mind nagyon kicsinyes dolgok a társaságnak, mert hisz nem tudom, hogy az a mozgósítás mikor történik meg. Ez is csak a társaság szűkkeblűségót mutatja,, mert ez a társaság még egy ötkrajczáros levélbélyeggel sem akar hozzájárulni ennek az államnak a kiadásához, hanem mindenütt kedvezményeket akar magának biztosítani. Legalább itt mutatta volna meg, hogy gavallér, és hogy hozzájárul valamivel ennek az államnak szükségleteihez. Mikor a, Grill-féle társaság az első szubvencziót élvezte, Magyarországtól 50.000 koronányi szubvencziót kapott ós, még ebből az 50.000 koronából is kikötői díjak czímén levontak tőle 8000 koronát és most egv ilyen társasáig, a mely ilyen magas szubvencziót szed, még egy levólbólyeggel sem akar az állam szükségleteihez hozzájárulni, mert még a postai kedvezményeket is kiköti magának. (Tovább olvas) : ->>A közös hadügyminisztérium jogosítva van ezen kőszénkészletek ellenőrzését az egyezményben ez iránt megállapítandó részletes határozmáiryok szerint gyakorolni. A mozgósítás, vagy hadi czélokra visszatartott hajóknak várakozási idejére a társaságnak járó kártalanítás a jelen szakasz 4. bekezdésébon említett, újonnan kötendő egyezményben fog meghatároztatni. A katonai szállítmányokra nézve általában a, közös hadügyminiszter ós az Osztrák Lloyd, valamint néhány kisebb hajózási vállalat között már fennálló egyezmény határozatai mérvadók. Az Adria társaság a katonai szállítmáíryok után, valamint az egyes utazó katonai személyeknek ugyanazon kedvezményeket fogja nyújtani, a melyek az előző bekezdésben említett egyezményben megáll a pítvák. Az esetre, ha a- társaság hajói mozgósítás, vagy háború alkalmával a haditengerészet vagy a hadigazgatás czéljaira átvétetnek, a társaság köteles lesz a es. ós kii", közös hadügyminiszter részéről, a kereskedelemügyi magyar kii', miniszterrel egyetértői eg megállapított szolgálati szabályoknak megfelelni. A jelen szakasz negyedik bekezdésében említett egyezmény a.zon változtatások fentartásával, melyek később egyetértőleg netalán eszközöltetnének, a jelen szerződós tartamára, érvényűvel fog birni. Azon esetre, ha az előző bekezdésben említett egyezménynek a katonai szállítmányok számára nyújtott kedvezményekről szóló része, bármely okból hatályon kívül helyeztetnék, minden körülmények között fenn fog maradni a hajózási társaság azon kötelezettsége, hogy a katonai szállítmányokat és egyes utazó katonai egyéneket, nemkülönben mindennemű katonai tárgyakat a polgári szállítmányokra fennálló díjtételek feléért szállítsa.« Most következik a 16. §. Itt új kedvezmény biztosíttatik a magyar kormánynak. Méltóztassék ezt a kedvezményt meghallgatni, melyet a társaság oly óriási szubvenczióért biztosít (olvasna) : »A társaság azon külföldi kikötőkben, melyeket hajói érintenek, a cs. ós kir. consuli hatóságok, vagy a cs. ós kir. követségek írásbeli felszólítására, a hazaküldendő tengerészeket, vag} 7 más tengerészeti útlevéllel (tengerészeti könyvvel) ellátott egyéneket köteles felvenni és Fiúméba, vagy menetközben érintendő más magyar vagy osztrák kikötőbe szállítani, ezen szolgálatáért semminemű díjt, tehát az élelmezési költségek megtérítését sem követelhetvén, kivéve azon eseteket, midőn a hazaszállítási költségelv, melyek netán a törvény szerint a hajótulajdonost, vagy a hajóról megmentett tárgyak eladásából befolyt összeget terhelnék, az illető hatóságok útján behajtatnak. Az ily módon díj nélkül szállított egyének a III. osztályú utasokkal egyenlő elhelyezésben és élelmezésben részesülnek, szabadságában állván a hajó parancsnokának, hogy őket esetleg útközben a hajó szolgálatában alkalmazhassa; a társaság ügynökei és kapitányai azonban rendszerint nem kötelezhetők arra, hogy akaratuk ellenére egy hajóra egyidejűleg négy egyénnél többet vegyenek fel.<Hát itt beszéltek a kivándorlásról és azt mondták, hogy mi nem tudjuk ellenőrizni a kivándorlást, nem tudjuk utasainkat a saját hajóikon szállítani. Milliók és milliók vándorolnak ki kedvezmény czímén az Adria társaság részére és még sem akarja szállítani utasainkat. Azután azt mondták, hogy amerikai honfitársainkat, a kik meg vannak szorulva, nincsen társaság, mely hazaszállítsa.