Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.
Ülésnapok - 1896-685
384 f!85. országos ülés 1901. niárcziíis 21-én, csütörtökön. Hegedüs Sándor kereskedelemügyi miniszter: Jaj. Rakovszky István: Most jönnek a nyögések ! Előbb kellett volna nj^ögni! Major Ferencz: T. miniszter úr, abból a felpénzből, abból az ötmillió koronából lehetett volna-e kötelezni azt a társulatot, hogy abból két vagy hárommillió koronát a hajógyár építésére befektessen; akkor biztosítva lett volna és a társula/t is hajóit ott építtetné ós javíttatná; de így csak százezer forint lefizetésére van kötelezve, de nyolczra nézve fel van hatalmazva,- hogy másutt építsen, tíz év után ötöt, egyenlő feltételek mellett. Én ezekkel az egyenlő feltételekkel nem vagyok megelégedve. Ez nagyon elasztikus dolog. Tisztán gseft-dolog, a melyet én akkor játszhatok ki, a mikor nekem tetszik. Csak partner kell, a kivel én ezt megcsinálom. T. ház! Hogyha a közlekedésügyi kormányzatnak az volt a terve, hogy igazán egy önálló magyar hajózást teremtsen ós hogy az eszközöket is megadja, akkor mindenekelőtt a, hajógyár létesítése lett volna a, feladata ós ezt a társulat kötelességévé kellett volna tenni. Az a. nagy szubvenczió, a melyet mi annak a társulatnak adunk és az a sok kedvezmény, melyet előttem szóló t. képviselőtársamjelzett, hogyan egyeztethető össze azzal a felfogással, a, mely ezen társulatnak 1886. évben rossz viszonyok közé jutása alkalmával a szerződés iráiryeszméje volt. Akkor, midőn az állam ezen társulatnak segélyére jött. jónak látta kikötni, hogy öt százaléknál nagyobb osztalékot nem adhat a részvényeseknek; pedig akkor kényszerhelyzetben volt az & társulat is és az állani is. Ma, mikor tudjuk, hogy 11, sőt 14°/o az osztalék, akkor nem tartja szükségesnek kikötni, hogy melyik az a, százalék, a melynél többet nem szabad kiosztani, hanem a melyet tartozik befektetni az üzmbe, ezen üzemben, a mely által Magyarország legalább biztosítva lett volna, hogy kényszerhelyzetből mindig nagyobb és nagyobb park fog rendelkezésére állani és azt a czólt, a melyet" el akarunk érni, ezen társulatnak kényszerhelyzetbe hozatala által fogjuk elérni. T. képviselőház! Mielőtt áttérnék a: tarifa kérdésére is, egy megjegyzésem volna még hozzáadandó az előbbiekhez, a hajógyárakra vonatkozólag. Milyen óriási bűn az, hogy mi megengedtük azt, hogy Fiúméban eg}' névleges hajógyár szerepeljen évekig és nem ragadtuk meg az alkalmat, hogy egy minden tekintetben megfelelő hajógyárunk legyen; ezáltal azon kompetencziának az igénybevételétől is elestünk, a melyet mi éveken keresztül milliókban a polai hajógyárnak fizetünk. Ha nekünk hajógyárunk volna, régen követelhettük volna a delegáczióban azt, a mint más dolgokban követeljük, hogy a magyar hajógyárakban történjék a megfelelő hajóópítkezós. Ettől is elestünk ós ez a szerződés is elejti ezt, mert hogyha ez a társulat nincs rászorulva ós nem lehet rákényszeríteni, hogy minden szükségletét ezen majd megalapítandó hazai hajógyárból fedezze, kérdem én, honnan veszi az a hajógyár a szükséges megrendeléseket? Ez circulus vitiosus. Egy életképes társulattal egy hajógj^árnak összefüggésben kell lenni. Épúg} 7 , hogy lenne az, hogyha aDunaGőzhajózási Társaságnak nem lenne meg a maga gyártelepe ós hogyan lenne az, hogyha le lenne kötve egészen egy más hajógyárnak, vagy esetleg egészen szabadon cselekedhetne. Tehát egy hajógyár felállítása volna az első kötelesség, hogyha már tíz éve kitöltetik a szerződés és ilyen nagy konczesszió adatik, a mely nemcsak pénzben nyer kifejezést, hanem abban a tíz esztendőben is; mert hiszen abban tisztában vagyunk, hogy a világforgalom elsősorban hajón bonyolíttatik le, a hajóközlekedés évről-évre nyer intenzivitásban és a kereskedelem évről-évre épen a hajózással emelkedik. Tehát ezen a téren feltétlenül óriási emelkedés várható az egész világpiaczon. De kérdem én, nem egy óriási konczesszió-e az, hogyha egy hajóvállalat még a rendes tíz éven túl is teljesen birtokába jut mindazon kedvezményeknek, a melyek őt eddig is oly horribilis módon emelték, hogy 12-—14°/o-ot képes adni osztalókkópén ós olyan nagy leírásokat tud tenni, a mint azt előttem szóló t. képviselőtársam felhozta. De nézzük most már, t. ház, mennyire biztosította magát a magyar állam a tarifa szempontjából. Érdekes, hogy a tarifában csak annyi van mondva, hogy az észak-adriai vállalatok legelső hajójának tarifája az irányadó. Tehát meg van adva egy maximum, az igaz, de nagyon jól tudjuk, hogy ez a hajózásnál nem képezhet fix tételt. Mert a hajózásnál a szállítás legtöbb esetben alku tárgyát képezi, a melynél a rendes díjtételek 20—-25 . °/o-nál is alacsonyabban nyernek kifejezést. De mi történik akkor, ha bizonyos kartellirozás, bizonyos megegyezés jön létre, a mint például tudjuk, hogy az olasz társaság és az Adria között tényleg létrejött ? Mikópen győzheti le a magyar árú azt a normális tarifát, a melynek alkalmazása mellett nem képes oda jutni, a hol neki piacza van? Mi történik ebben az esetben ? Az történik, a mit előttem szóló t. képviselőtársam mondott, hogy még I is lehetővé válik a magyar terményeknek
