Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.

Ülésnapok - 1896-685

332 "85t országos ülés 1901. niárczius 21-én, csütörtökön. nek. (Helyeslés balfelöl.) Igenis kell, hogy magyar hajózás teremtessék és hogy ezt minden áldozat árán fejleszszük, do fejleszszük úgy, hogy az elsősorban a mi érdekeinket képviselje ; (Helyeslés halfelöl.) hogy az elsősorban magyar és semmi más ne legyen. (Helyeslés halfelöl.) Hogy mennyiben felelünk meg ennek a kötelességünknek, t. ház, az majd beszédem fonalán kiviláglik, de már most "felállítom azt a tételt, a melyet a bizottságban is felállítottam: (Hűljük! Halljuk!) hogy ha valamely téren indokolva, van, Magyarországsajátos helyzeténél és nemzeti jellegénél fogva a magyai' állameszmének és a magyar államiságnak kidomborítása, úgy elsősorban a hajózás terén, a hajózási vállalatokban ós mindazon intézményekben, a melyek Magyarország hajózására vonatkoznak, kell annak megtestesülnie. (Helyeslés balfelöl.) Németország, Francziaország, Anglia, Olaszország kedvező helyzetbon vannak, mert hiszen ott az utolsó csónaktól a legnagyobb hajóig a járatok valamennyi hajója igazán német, avagy igazán franczia, avagy angol, vagy olasz, tehát nemzeti. (Úgy txm! bal'felöl.) Ott igenis teljes mérvben ki van domborítva a nemzeti érzés, a nemzeti érdek, a nemzeti szupremáczia. Ennek fejlesztése az ő intézményeik utolsó atomjaiban is megtörténik; csak így képesek azok az intézmények arra a nagy szolgálatra, a. melyet tesznek, és csak az képesítette Németországot ós Angliát arra a nagy fellendülésre, a mely ezeket más világrészekben oly domináló szerephez juttatta. Ott az utolsó evezőstől a legelső hajóskapitányig, valamennyien át vannak hatva az illető nemzet hagyományától, érzésétől és lelkesedésétől. És azt kérdem én, hogy ha ez szükséges, vagy kívánatos ott, a. hol oly nagy erő van felhalmozva pénzben ós emberanyagban, akkor minálunk, magyaroknál, a hol a magyarságnak oly nagyon sok ellensége van, a, hol annyian állják útját a mi önálló tevékenységünknek, a hol még bizonyos kóiiyszerintézmények is korlátoznak bennünket, hogy a magyar államiságnak igazán teljes mórtékben szolgálatokat tehessünk, akkor kérdem, nem életszükséglet-e, nem életkórdós-e nálunk, hogy minden vállalat, a mely hivatva hogy továbbítsa a. közlekedést a határon túl, hogy az teljes mértékben, testestől-lelkestől magyar legyen, a magyar eszmétől áthatva és annak propagálója legyen mindenhol. Én íg3~ fogom fel a magyar hajózást, így kell nekünk közlekedési politikánkat kifejleszteni, megvalósítani. És itt olyan kicsinyes ellenvetések, a melyek azt mondják, hogy az ország pénzügyi helyzete nem engedi meg, hogy nagyobb mértékben csináljon a magyar állam — bizonyos önállóságot mutatva — ilyen intézményt, és hogy kényszerítve vagyunk tulajdonképen a nem is magyar társulatokkal szerződni, és hogy a magyar érdekeket reábízzuk olyan egyénekre, a kiknek szivében nem a magyar hazaszeretet lobog, hanem az idegen nemzetek iránt érzett szeretet, ós az idegen nemzetek szolgálatában álló irányzatuk van, ezt én nem fogadom el akkor, midőn én látom, hogy sokszor az országban nem egy nagy közlekedési politikának a megvalósításáért, hanem esetleg egyes magánérdekek kielégítéséért olyan viczinális vasutak teremtetnek, a melyek többet emésztenek fel, mintha mi egy önálló magyar tengeri hajózást teljesen magunk rendeznénk be. (Ugy van! Úgy van! balfelől). Sőt többet mondok, Egy_ stratégiai vasutvonalunk többet emésztett fel ezelőtt három évvel, mint a mennyi az Adria tőkéjének nyolczszorosa. Ott van az a vasút, a mely Mármarosban a hadárig megy. Méltóztatik tudni, hogy az a mintegy 60 egynehány kilométer hosszú vonal több, mint 22 millió forintot emésztett fel, és biztos tudomásom van arról, hogy az üzemi költségeket sem hozza be. Hogyha mi képesek és hajlandók vagyunk ilyen képzelt stratégiai vonalakért 20 egynéhány milliónyi áldozatot hozni, akkor kérdem, vájjon az elől, a mi a ma,gya,r államnak létérdeke, a magyar államnak létkérdése, hogy tudniillik ő igazán magyar hajózási társulattal oldja meg azokat a követelményeket, — szabad-e elzárkóznunk, hacsak tönkre nem akarunk menni, akkor .kérdem, szabad volna-e ily esetekben elzárkózni azon idea elől, hogy megvessük az alapját a magyar tengeri hajózásnak nem holmi ilyenféle czímzetes magyar társulatokkal, hanem egy igazán magyar hajózási társulattal? Majd később kimutatom, hogy ezen magyar hajózási társulattal mikópen kell kapcsolatban állni az egész magyar állam közlekedési apparátusának. Hiszen nézzük meg, hogy vájjon az a nagy áldozat, a melyet mi hoztunk, — mert kellett, hogy hozzunk Fiúménak, — az a nagy áldozat, melyet mi hoztunk a vasiíthálózat kiépítése folytán, nem nagyobb-e, mint az a szubvenczió, a melyet a névleges magyar társulatnak adunk, a mely számokban van kifejezve? Mert az a száz ós száz milliónyi befektetés, a melyet a vasutakba fektettünk Fiume részére, ez mind kizárólag legnagyobb részben szerződésileg van biztosítva a legnagyobb előnyökkel az Adria részére. Tehát nemcsak az a szubvenczió, a melyet adunk, hanem az egész magyar államnak úgyszólván közlekedési politikája van odaadva egy társulatnak a rendelkezésére. Hiszen nem