Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.
Ülésnapok - 1896-682
682. országos ülés 1901, künk reményt, sőt garancziát a jövőre nézve, hogy, mihelyt jelei mutatkozni fognak, rövid idő alatt ki fogja heverni gazdaságunk azokat a súlyos csapásokat, a melyek súlyos idők viszonyai között érték és én azt hiszem, hogy a láthatáron már jelentkeznek minden oldalról a javulás jelei.« Legyen szabad az igen tisztelt pénzügyminiszter urat ezen nyilatkozata tekintetében arra figj-elmeztetni, hogy egy ország pénzügyi helyzetét sem a hit, sem a remény alapján elbírálni nem lehet. Az ország pénzügyi és gazdasági helyzete számításon alapszik, itt helyesen számolni ós helyesen kombinálni kell. Ha nem számolunk helyesen, akkor hiába: reménykedünk, mert reménységünknek mi eredménye sem lesz. Ha, mi Magyarország helyzetén komolyan akarunk segíteni, akkor legelőször is közgazdasági bajaink kútforrását kell ismernünk. Közgazdasági bajaink kútforrása pedig, a mint mondottam, azon kezdődik, hogy az osztrákokkal való vámszövetség folytán nem juthatunk minden téren a kultúrállam színvonalára, nem tehetvén szert megfelelő iparra, kereskedésre ós fejlett mezőgazdaságra : s mégis minden áron kulturállamot akarván berendezni, a, minek következtében, a, mint beszédem elején mondottam, odajutottunk, hogy állami ós magánadósságaink kamatai fejében évenként a legkedvezőbb számítás szerint is 240 millió koronával adunk többet, mint a mennyit beveszünk. Az a család, a mely többet ad ki. mint a mennyit bevesz, s helyzetén a legnagyobb erőfeszítéssel is nem segít, végre is elbukik. Ez az igazság érvényes az államra is, az állam is olyan, mint egy nagy család, a melynek szabályai azonosak az államot alkotó egyes kis családok érdekeivel. Már most a mi feladatunk nem más, mint az. hogy azon iparkodjunk, hogy tudjuk-e bevételeinket 240 millióval évenként pótolni. Azzal az egyoldalii erővel,, a melylyel mezőgazdaságunkban rendelkezünk, ez nem lehetséges; mert míg odáig fejlesztjük földmívelésünket, hogy e nagy tehert képes legyen elbírni, azon idő ala/bt a magyar föld már rég mások, idegenek tulajdonába, ment . át. A bevételek kellő mértékben való fokozására tehát a mostani viszoixyok közt nem számíthatunk. Hol takarékoskodhatunk tehát ? Elsősorban a külföldi árúczikkek beözönlósének megakadályozása terén. Társadalmi mozgalom lítján, a, honi ipar pártolásával stb. ezt el nem érhetjük; már csak e szempontból is elkerülhetlen szükség volna tehát a külön vámterület felállítására, a melylyel így, megakadályozva a külföldi árúczikkek beözönlésót, ezt a, deficzitet is elenyésztethetnők; de meg KÉrvH. NAPLÓ. 1896—1901. XXXIV. KQXET. " márczius 18-&n, hétfőn. 337 külön vámterület mellett iparunk is minden kétségen kivül ocla fejlődnék, a hova egy modern állam iparának fejlődnie kell. Azonfelül a fejlett ipar, a fejlett kereskedelem ós a fejlett mezőgazdaság révén hozzájuthatnánk azokhoz a szakemberekhez is, a, kikre ennek az országnak, ha élni akar, mindenesetre szüksége van. Ha külön vámterülethez juthatnánk, ebből még egy más hasznunk is lenne, igen tisztelt joénzügymimszter úr, tudniillik módját ejthetnők az államterhek egyforma hordozásának, mert azt íriszem, hogy, ha a t. pénzügyminiszter úr most megnézi saját-költségvetését, úgy azt fogja tapasztalni, hogy az állam adóbevételeinek szinte több mint fele dohány-, hús-, bor-, sör stb. fogyasztási adókból gyűl össze, a mely adókat a, legszegényebb ember épúgy hordozza, mint a legelső) bankigazgató, palotatulajdonos, nagybirtokos stb., mert a, legnagyobb birtokos, vagy a legnagyobb bank tulajdonosa sem tud több húst megenni, avagy több szeszt elfogyasztani, mint a mennyit az a szegény ördög fogyaszt. Ez már .magában véve sem igazság, t. pénzügyminiszter úr, míg ellenben önálló vámterület esetén a luxusczikkek vámtételeit oly magasra,emelhetnek, hogy azok, akik e czikkeket behozzák, egyszersmind az állam teherviseléhez is legalább valamivel nagyold) arányban járulnának hozzá, mint azt ma teszik. Hiszen méltóztatik tudni, hogy nagyon sok olyan nri ember van ma Magyarországon, akiknek állampapírjaik vannak, és a kik az államterhekből vajmi keveset hordoznak; a külön vámterület révén a felemelt vámtételek segélyével ezekhez is hozzájárulhatnának az államteher viseléséhez. Azt hiszem, hogy a t. pénzügyminiszter úr ha komoly megfontolás tárgyává fogja tenni az általam elmondottakat, szintén rá fog jönni arra, hogy ha, azt akarjuk, hogy ez a föld a jövőben is magyar legyen (Helyeslés a szélső halohhihm.); és a magyar nemzet polgárainak tulajdonát képezze, —• ki kell jelentenem azonban, hogy nemcsak a tulaj donkópeni magyar fajt értem ez alatt kizárólagosan, hanem értem a magyar nemzet kebelében létező összes felekezeteket és nemzetiségeket — azon esetre, föltétlenül helyre kell állítanunk gazdasági önrendelkezési jogunkat, és oda kell törekednünk, hogy államunk minden tekintetben megfelelhessen egy kultúrállam követelményeinek, mert ha ezt nem teszszük. azon esetre — nem akarok rossz próféta lenni — azok a terhek, a melyek most már olyan óriási mértékben mutatkoznak, rohamosan emelkedni fognak mindaddig, a míg óriási katasztrófa fog beállani. (Úgy van! Úgy 43
