Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.
Ülésnapok - 1896-682
334 (!82. országos ülés 1901. márcsdus 18-án, hétfőn. sóge is annak, hogy a kultúrállam kellékeivel bírhassunk, pedig kulturállamot a kultúrállam kellékei nélkül fentartani teljes lehetetlen. A kulturállamnak a fejlett ipar, fejlett kereskedelem, fejlett mezőgazdaság egyik legfőbb kelléke, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Csak az ezen téren tényleg működő emberek sorából válhatnak ki azok a gyakorlatilag kellően képzett emberek, kik az ország érdekeit minden túlkapás ellen megvédeni képesek. A kultúrállam, kellékeinek, illetőleg a . gyakorlati téren kellőleg képzett egyének hiányának tulajdonítható az, hogy mi igen sok tekintetben nagyon furcsán jártunk el. Voltam bátor megemlékezni arról, hogy alkotmányos életünk kezdetén mindjárt szabadságot adtunk az uzsorának. Milyen eredményt produkált ez, arról szintén megemlékeztem. Később vámháborút provokáltunk Romániával, ennek eredményéről is megemlékeztem. Eredménye tudniillik az lett,hogy Erdély keleti részének iparát kiszolgáltattuk Romániának, s Magyarországnak az egész vámháborúból a legkisebb haszon sem jutott, mert a mi juthatott volna, azt az őrlési forgalom terén játszották ki. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) A kultúrállam kellékeinek, a szakképzett egyének hiányának lehet azt is tulajdonítani, hogy volt idő, midőn Magyarországnak czukoradó fejében a kivitelnél több fogyasztási adót kellett megtéríteni, mint a mennyi fogyasztási adót tulaj donképen az állam bevett. Hogy a szesznél nem történt az, a mi a czukornál, annak oka az volt, hogy nyomorúságos helyzetükben az emberek Magyarországon talán kelleténél is több szeszt fogyasztottak. Hosszú időn keresztül fennállott olyan szesztörvény, melynek értelmében a szeszgyáros dolgoztatott tetszése szerint, ll 1 /'! krajczár adó helyett fizetett l l /i krajczárt, • ha ebből a vámhatáron kivitt bizonyos menynyiséget, íl l /i krajczárt térítettek vissza. Szintén a. kultúrállam kellékei, illetőleg a kellő gyakorlati képzettséggel biró emberek hiányának tulajdonítom azt is, hogy 1879-ben, a mint azt már oly sokszor említettem, betiltottuk az ezüst szabad kiveretésót ós köteleztük magunkat arra, hogy azt a rémítő nagy államadósági kamatot többé ne fizethessük ezüstben, hanem fizetnünk kellett a megdrágított bankjeg) 7 ékben, a mi újból száz meg száz milliókra menő kárt okozott. De nem megyek tovább e téren, mert azt hiszem, hogy az eddig elmondottakból is világosan rá lehet bukkanni a forrásra, a honnan minden gazdasági bajunk ered, tudniillik a közös vámterületre. Ép azért nagyon csodálatosnak tűnik nekünk az, hogy az igen. tisztelt pénzügyminiszter úv szombati beszédében oda nyilatkozott, hogy nekünk magasabb politikai szempontból mulhatlanúl fenn kell tartani a közös vámterületet. Ha a t. pénzügyminiszter úr ezelőtt még 10—20 évvel tette volna ezt a nyilatkozatot, akkor egyáltalában nem lehetett volna csodálkozni. De mikor már ennek a, 32 évet eltöltött téves viszonynak gyümölcsei csaknem már annyira megértek, hogy azokat nemcsak tapintani, hanem Ízlelni is lehet, (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) hogy akkor így nyilatkozzék a t. pénzügyminiszter úr, azon valóban csak bámulnunk lehet. A pénzügyminiszter úr azt mondja, hogy >>magasabb politikai szempontból«; de azt elméltóztatik felejteni, hogy mik tulajdonképen azok a magasabb közgazdasági szempontok, a melyek ezen nyilatkozatra utalták az igen tisztelt miniszter urat; a helyett a miniszter úr a következőképen nyilatkozott. Legyen szabad beszédéből nekem is felolvasni egyetmást: >>T. ház! Sajnálattal észlelem — mondja a miniszter úr — a felszólalt ellenzéki képviselő urak beszédéből azt, hogy azért a'közgazdasági kedvezőtlen helyzetért, amely tényleg uralkodik, a kormányt teszik felelőssé ós minden bajnak kútforrását a kormányban vélik feltalálhatni, mintha nem tudnák a képviselő urak azt, hogy valamint a természet törvényeit nem lehet megváltoztatni, úgy megvannak a közgazdasági életnek is a maga törvényei is, a melyeket som egyes kormány, sem a kormányok összesóge nem diépes útjából elterelni.« T. pénzügyminiszter úr! Hát ha nem a kormányt, ugyan kit okoljon a közgazdasági helyzetünkért az ellenzék. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen mi ezt a politikát, a melyet az igen tisztelt kormány folytatott, nem gátolhattuk még és nem gátolhatjuk meg semmi körülmények közt. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Nem mi vagyunk az okai, hogyha egyáltalában nem feleltünk meg a kultúrállam minden kellékének, nem mi erőszakoltuk egy kultúrállam fentartását, de a kormány meghiúsította azt, mert hiszen a kormánynak lett volna kötelessége megvizsgálni, hogy ha például Németországot akartuk utánozni, hogy Németország azt az államot milyen eszközökkel, milyen erőforrásokkal tartja fenn. Ha ezt megvizsgálta volna a kormány, akkor látta volna, hogy Németország azokat a nagy terheket csakis fejlett iparral, kereskedelemmel ós fejlett mezőgazdasággal viselheti el: elviselnie azokat e nélkül nem lehet. Ha mi abban a helyzetben voltunk, hogy egyáltalában nem lehetett megszerezni nálunk a kellő eszközöket a terhek elviselésére, arra az esetre szűkebbre kellett volna szabni a köpenyeget ós nem lett volna szabad elmenni az állami
