Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.

Ülésnapok - 1896-682

682.- országos illés 1901. márczms

1 18-án, hétfiin. 329 reither-fóle javaslat nem ér semmit, ós hogy a végleges rendezést nem csináljuk meg azon az áron, hogy a tényleges állapottal szemben eíőn}'öket adjunk Ausztriának. Ezzel szemben a pénzügyminiszter úr azt mondja, hogy ez nem helyes, nekünk ezt meg kell csinálni, ós inkább adjunk előnyöket az osztrákoknak a tényleges állapottal szemben. Hát tessék, t. képviselőház, egy ilyen kabinettel boldogulni. (Derültség a jobboldalon. Igás! Úgy vem! a szélső baloldalon.) Tessék az ország állapotát és sorsát arra bizni. A mi alkotmányos szokásaink és gondolkozásunk szerint az a miniszter, a ki a kabinet fejével az ország legfontosabb érdekei tekintetében egyet nem ért, otthagyja állását. A pénzügyminiszter úr nem így gondolkozik. 0 nem veszi komolyan a miniszterelnök úr nézeteit ós politikáját, és azért ott marad a helyén. De én, t. képviselőház, az ilyen kabinetnek nem vagyok hajlandó megszavazni a költségvetést, és épen azért azt nem fogadom el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: T. ház! Szólásra senki sincsen feljegyezve, ha tehát szólani senkisem kivan, a vitát bezárom. A kérdés az, elfogadja-e a ház az első szakaszt: igen, vagy nem ? (Igen! Nem !) Kérem azon képviselő urakat, a kik azt elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A ház többsége a szakaszt elfogadta. Következik a 2. §. Nyegre László jegyző (olvassa a 2. §-t). Nyegre László jegyző: Gróf Tisza István! Gr. Tisza István : T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Tgen rövid időre veszem igénybe a t. ház becses türelmét abból a czólból, hogy a t. ház ós a kormány figyelmét egy körülményre hívjam fel. Több ízben volt már alkalmam költségvetési tárgyalások alkalmával megemlékezni arról a nézetem szerint aggályos körülményről, hogy egész állami aparátusunk rohamos arányokban növekszik ós pedig különösen oly részeiben, a melyek a tulajdonkópeni érdemleges produktív állami tevékenység szempontjából csak másodlagos, vagy alárendeltebb jelentőséggel birnak. Értem a különböző segédhivatalok személyzetének óriási emelkedését. E tekintetben* én nem kívánom a t. ház figyelmét hosszas számtótelek felolvasásával untatni. Csak azon egy körülményre vagyok bátor figyelmeztetni, hogy az utolsó 10 év alatt az írnoki és számtiszti személyzet a központi hivatalokban körülbelül 40 perczent emelkedést mutat fel, a napidíjakra felvett összegek pedig a központban ós azon néhány nagyobb bürokratikus szervben, a melyek még KÉrvm NAPLÓ. 1896 —1901. XXXIV." KÖTET. ezen kívül léteznek, teszem fel a pónzügyigazgatóságok és az adóhivataloknál, továbbá az államvasutak bürokratikus központi szerveinél, az igazgatóságoknál ós üzletvezetőségeknól, több mint megkétszereződött, úgy, hogy ha a létszámot vesszük figyelembe, a melynek az ezen napidíjakra felvett összegek körülbelül megfelelnek, azt fogjuk találni, hogy tíz évvel szemben csak azon egynéhány hatóságnál, a melyet számításom alapjául vettem, az írnoki ós számtiszti személyzet 2100-ról 2800-ra, a napidíjasok tömege pedig körülbelül — inert itt a létszám kimutatva nincsen — 3600-ről 6000-re emelkedett. Azt hiszem, ennek megvannak aggályos következményei pénzügyi szempontból is, mert egy bizonyos holt súly az, a mely nő az állami gépezetben. De megvannak a következményei hogy úgy mondjam szocziális szempontból is, mert hisz mindazok a mizériák, a melyek az állami tisztviselői kar anyagi helyzetével kapcsolatban felmerülnek, talán a, legsötétebben épen ezen állásoknál mutatkoznak; (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon.) talán a legtarthatatlanabb a helyzet itt, a hol az állam a társadalomnak valóban széles rétegeit és pedig műveltebb rétegeit olyan dotáczióban kénytelen részesíteni, a mely megélni kevés, meghalni sok. Azt hiszem, t. ház, nagyobb, gyökeresebb és életbevágóbb javítása, ennek a helyzetnek csakis azáltal érhető el és fog eléretni, ha sikerül egész közigazgatási aparátusunkat a felesleges tehertől megszabadítani, a gépezet működését egyszerűbbé tenni. És én ismételve a legnagyobb örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy elismerésemet fejezzem ki azért, hogy régre valahára a kérdésnek ezen oldala komolyan kézbe vétetett és a megoldás küszöbéig jutott. Ehhez csak egy kérést csatolok: azt, hogy ne akarjunk egyszerre minden bajon segíteni, ne akarjuk egyszerre az egész kérdést megoldás elé vinni, mert oly sok helyen, oly sokoldalúan mutatkoznak az ily természetű bajok, hogy, ha várni akarunk a megoldással addig, a míg az összest megfoghatjuk, félek tőle, hogy az a közmondás fog beigazolódni, hogy a ki sokat markol, az keveset fog. Tulaj donképen itt nem egy szerves eljárásról van szó, hanem ugyanazon eszmének az egymástól független intézmények egész sorozatában való alkalmazásáról ós életbeléptetéséről, részint törvényhozási kezdeményezéssel, részint egyszerűen kormányzati felelősséggel; ós én csak azt a kérdést intézem a t. kormányhoz, hogy ezen igen üdvös, igen fontos, igen elismerésre méltó 42