Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.

Ülésnapok - 1896-675

(Í75. országos ülés, lítOl. márcziiis 6-án szerdán. 169 a magyar állam csak 89-en alul meghatározott árfolyam mellett tudott kölcsönt felvenni és csak a remélhető nyereségjutalékkal együtt kalkulálható az esetleges eredmény 89-re. Méltóztatik emlékezni, a boldog emlékű deficzites korszakra ? Sokkal rosszabb kölcsönöket a magyar állam a legutolsó cleficzites korszakban sem kontrahált. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Mi kényszerítette a t. miniszter urat e kölcsön kontrahálására? Semrai. Saját adataiból, a zárszámadásból, a- pénztári készletekre vonatkozó jelentéséből, az expozéjában tett nyilatkozatokból, a pénzügyi bizottság jelentésében reprodukált nyilatkozataiból konstatálható, hogy a magyar államnak erre a szégyenteljes kölcsönre szüksége nem volt. Már most azt kérdezem, hogyha mégis kölcsönt kontrahált — meg fogja, a t. miniszter úr nekünk magyarázni, lesz olyan szives talán — miért koron jjáradékban és miért nem aranyjáradékban kontrahálta? Azért kérdem ezt, mert akkor, amikor a korona járadékok között ez a, nagy árfolyamkülönbség volt, a mikor tehát a két államnak papírra alapított hitelműveleteit ilyen különböző módon taksálta a pénzvilág, akkor- az aranyjáradók teljesen egyformán állott. A két aranyjáradék között ez az árfolyamkülönbség nem volt és így azt a 10 milliónyi veszteséget, a melyet a 120 milliós kölcsönnél árfolyam-differencziaképen elvesztettünk, aranyjáradékos kölcsönnél nem kellett volna elveszíteni. (Úgy vau! a szélső baloldalon.) Lehetséges, hegy a t. miniszter úr azt fogja ellenvetni,— ha ugyan ellenvetésre fogja méltatni ezt a megjegyzést — hogy a valutarendezés küszöbén nem akart megint kétféle kölcsönt kontrahálni és hogy nem tartotta szükségesnek a valutarendezés előtt olyan kölcsön kontrahálását, a mely a valutarendezés kapcsán végre-valahára felveendő készfizetés kórdósében zavart, idézhetne elő. Ámde nem megfordítva áll-e a dolog? Nem úgy* áll-e a dolog, hogy az a, tény, hogy a magyar állam a kormánynak azon kijelentése daczára, hogy a készfizetések tervétekére már-már készen vagyunk, hogy a valutarendezósi akczió annyira be van fejezve, hogy csak az osztrák helyzettől függ, mikor vehetjük fel a készfizetéseket, hitelét koronajáradékra,, tehát papirhitelre alapítja, ? Nem megczáfolása-e ez annak a bizalomnak, a melyet egyrészről a t. pénzügyminiszter úr nyilatkozatával a valutarendezés iránt felkeltett, hogyha ugyanakkor, a mikor ezt hirdeti, papirkölcsönt vesz fel ? (Úgy van! Úgy van! Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ennél a kérdésnél nem mulaszthatom el — mert összefügg ezzel az árfolvamkérdéssel KÉPVH. NAPT.Ó. 1896 — 1901. XXXIV. KÖTET. és nem akarok rá visszatérni — annak a kérdésnek itt a íryilvánosság előtt való hangoztatását, hogy az állammal elég szoros összefüggésben álló első hazai intézetünk, a magyar földhitelintézet a magyar gazdahitelnek, a melynek istápolása volna, igazán egyedüli feladata, azzal a ezopfos kezeléssel, a mely ott uralkodik, az utolsó években annyi kárt okozott, hogy egy ellenség sem okozhatna, többet. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem akarom ezt bővebben fejtegetni, hanem csak rámutatok arra, hogy a magyar földhitelintézetnek, ennek a nagy, ennek a hatalmas alkotásnak, a melynek tartalékalapjai olyan rettenetes nagyok, a mely a kölcsönadásnál a túlságig óvatos, olyannyira, hogy alig vehetők igénybe kölcsönei, ennek az erősen feliendűlt intézetnek, a melynek úgyszólván más kötelezettsége nincsen is, mint az, hogy a gazdahitelt a, lehető legmagasabb fokra emelje, papírjai mindig alacsonyabb árfolyammal bírnak, mint bármely más intézetéi, egyedül azért, mert abban a harezban, a melyet a külföldi tőke a magyar záloglevelek ellen intéz, a védelmi álláspontra nem helyezkedik, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) mert neki derogál, hogy az árfolyamtartásra csak egy krajezárt is költsön, vagy leszálljon azon magas piadesztálról, a melyről Magyarországot kormányozza, és a, visszafutó papírok egy részét maga vásárolja vissza és ezzel az árfolyamot fentartsa. Ez neki derogál, ezt rangján alulinak tartja, s így nagyon természetes, hogy ennek hatását az összes többi intézetek közvetlenül, közvetve pedig egész mélyében a magyar gazdaközönség fizeti meg. (Ugy vau! Úgy van! a szélső baloldalon.) A. járadékadó kérdésével összefüggésben, ha az idő engedi. (Halijai,-! Halljuk!) foglalkozni kívánok azzal a kérdéssel is, a mely a kincstári bevételeknél nagy tényezőt képez ós a melyet már volt szerencsém a t. pénzügyminiszter úr szives figyelmébe ajánlani. (Halijai! Halljak!) Ez az illeték mérséklésének, vagyis az 1881 : XXYI. törvényezikk viszszaállításának a kérdése, (Halljuk! Halljuk!) Méltóztatnak rá emlékezni, hogy volt egy törvényünk, a mely a,z időközökhöz kötött, cziklusok szerint változó illeték meghatározását tartalmazta. (Halijai;! Halljuk!) Az ingatlanok értékesítésénél ez idő szerint, tekintet nélkül arra, hogy az az ingatlan hányszor cserólt gazdát, az illeték mindig egyenlő magasságban állapíttatik meg és ennek következménye az, hogy az ingatlan minden eladás alkalmával értékének 20"/n-a, erejéig megdrágul, s azok a nagyobb forgalmi összegek, a, melyek minduntalan illetékkiszabás tárgyát képezik, voltaképen már egy esetleg több ille-