Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.

Ülésnapok - 1896-674

]48 "'•*» országos ülés 1901, inárczins 5-én, kedden. semmi sérelme sem történik annak a kommandónyelvnek, a mely kommandó németnyelvűségóről tegnap volt elég bő alkalmunk beszélni és nyilatkozni. Ha orvoslást akarunk szerezni azon sérelemmel szemben, a mely ma az ellenőrzési szemléknél divik, a mely a, magyar nemzetre és a magyar nyelvre nézve sérelmes és megalázó, arra kell szorítani a kormányt, hogy az 1868 : XL. törvényczikk 54. §-ában megígért törvényjavaslatot terjeszsze be. De van ennek az B4. §-nak egy második része is, a mely következőleg szól (olvassa): •/Addig is. míg a katonai törvények általános védkötelezettség igényeinek megfelelőleg annak útján átclolgoztatnának, előzetesen már kimondatik, hogy a törvény hatályba, lépte napjától testi fenyíték és rabláncz-büntetés az álló hadsereg, haditengerészetben ós honvédségben többé nem alkalmazható.« Tehát testi fenyíték és rabláncz-büntetés. A t. államtitkár úr végtelen érzékeny szivet árúit el a. csikók ós a lovak iránt. Nagyon óhajtandó volna, hogy akkor azokat a. durva és keménykezű embereket, a kik a lovakkal oly kegyetlenül bánnak, ós a kikre a lovakat nem lehet bizni, azokat tartsák távol az altiszti állásoktól is, hogjT- az emberekkel, a katonákkal se bánhassanak durván és kegyetlenül. Mert eszembe jut az állatvédő egylet egyik tagjának, a kikhez, gondolom, a t. államtitkár úr is tartozik, egy esete, a ki midőn a kocsisa, a lovára erősen reáütött, kapta a, botját és a kocsisra jól rávágott: »Nem tudod, hogy én az állatvédő-egyesületnek tagja vagyok?* (Derültség balról.) Itt is úgy vagyunk. Az állatokat megvédelmezik, de az ember védelmezését nem teljesítik. A hol nincsen törvény, ott még elnézhető a dolog; de a hol világos törvény van, a mely 32 év óta, fennáll, mely megrendelte, hogy testi fenyíték és rablánczot alkalmazni nem lehet, ott hogyan történhetik az, hogy béke idején kikötik a katonát oszlophoz, a mi a testi fenyítéknek a legkegyetlenebb neme, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) a hol az ember a hátgerinczóvel fel van függesztve és a, lába nem éri a földet és félóráig, egy óráig, sőt két-három óráig is van kikötve, egy századosnak egyszerűen kiadott parancsára ? Hát humanizmus ez ? emberiség ez? hogy ilyen emberkinzással fegyelmezik a katonát, pláne akkor, a midőn ezt a törvény nyíltan ós egyenesen eltiltja? Micsoda kegyetlen büntetés ez a kikötés? A legbarbárabb, a legkegyetlenebb büntetések egyike. Mert a ki példáid szívbajos, annál könnyen megtörténhetik, hogy kikötve hallva marad ottan. Tehát az a százados, a kinek nincs joga harmincz napon túl elítélni szabadságvesztésre a katonát, itt már megteheti, itt jogában van neki oly büntetést alkalmaznia,, a mely a testi fenyítéknek a legkegyetlenebbje, a mely a, katonának a halálát is okozhatja. Micsoda kegyetlenség is az, hogy minden nagyobb ellenőrzés nélkül alkalmazhassanak ilyen testi fenyítéket, mikor a büntetéseknek egész sora áll még fenn békeidőben a katonai parancsnokok rendelkezésére? Ha a polgári társadalom börtönökkel és fegyházakkal és ezekben szigorú büntetésekkel, éheztetőssel fegyelmet tud teremteni magának, a katonaságnál is meg kell teremteni a, fegyelmet. Mert a fegyelmetlenségnek első faja és legveszedelmesebb neme, ha a hadsereg nem engedelmeskedik az ország törvényének, mely eltiltja a testi fenyíték alkalmazását ós mégis léptennyomon alkalmazzák. Világosan mondja az ország törvénye, hogy a rabláncz-büntetés nem alkalmazható. Mi volt ez a rabláncz-büntetés? Ez kétféle volt: Az egyik, a hol a vasakat hosszú láncz kötötte össze; a másik, a melynél a vasakat rövid, kurta láncz kötötte össze, ez a »kurtavas«. A törvénynek nem tesznek eleget, hanem kezelik ezt úgy, hogy a látszat meglegyen, de ne legyen meg a valóságban. Azt a rablánczot, a mely a két bilincset hosszú lánczczal köti össze, elhagyják; de azt a rablánczot, mely kurta lánczczal köti össze a vasbilincset és melyet kurtavasnak hívnak, azt a büntetést még folyton alkalmazzák. No hát, t. államtitkár úr, a honvédség is benne van a tör vényben és ezeket a büntetéseket a honvédségben sem lehet alkalmazni. Induljon meg egyszer érzékeny szive az emberek sorsán, és különösen, hogy az ország törvényei hajtassanak végre. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Szükséges, hogy e tekintetben a törvényhozás maga gyakorolja nemcsak az ellenőrzés jogát, hanem azt a kötelességét, hogy a kormányt rákényszerítse arra, hogy az ország törvényei végre-valahára végrehajtassanak, hogy a humanitás, az emberiség a katonaság körében is érvényesüljön, mert legyen meggyőződve a t. ház, mindaddig, a míg a, hadsereg körében az ily durva és brutális büntetések fennállanak, fennállanak pedig a törvény ellenére, mindaddig a katonai kiképzésből nem lehet a brutalitásokat elpusztítani és kiirtani. De nem lehet addig sem, a míg az a rendszer dívik, hogy a magasabb állású tisztek a legénység előtt és a szolgálat rendjón az alsóbb rangú tiszteket nyilvánosan és káromkodások közepett leszidják. Azok a tisztek a katonai szolgálatban is gentlemanek, a kiknek becsületérzése iránt az előljáró figyelemmel tartozik lenni, a kiknek önérze-