Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-653

653. országos ülés 1901. sokkal alacsonyabb árért kénytelen lovait elfecsérelni. De, miután a közös hadügyminisztérium ezt a 325 forintos átlagárt tényleg megadja, önkényt felmerül a kérdés, hogy tulajdonképen ki vágja zsebre azt a különbözetet, a melylyel a kistenyésztők kevesebbet kapnak. (Igaz! Úgy van!) Erre a kérdésre megtaláljuk a választ a közös hadügyminiszter úrnak a magyar delegáezióban a pótlovak beszerzésére vonatkozólag megadott jelentésében. Ebből a jelentésből megtudjuk azt, hogy az 1899. évben a rendes szükséglet terhére bevásárolt 10.651 lóból csak 2947 lovat vettek meg közvetlenül a tenyésztőktől, tehát csak 28 százalékot, míg 72 százaléka a szükségletnek közvetítők útján lett beszerezve. Biró Lajos: Botrányos állapot! Gr. Széchenyi Aladár: Én úgy látom, hogy országos lótenyésztésünk rákfenéje itt fekszik, (Igás! Úgy van!) és erre a körülményre nemcsak a t. miniszter úr figyelmét hivom fel, hanem mindazon t. képviselőtársaimat is. kik a magyar delegáczió hadügyi albizottságának tagjai; méltóztassanak figyelmüket erre a körülményre kiterjeszteni és a közös hadügyminiszter úrral megértetni, hogy ha ő ezen a bajon nem segít, akkor lovasságunk harczképességót teszi koczkára. (Igazi Úgy van! a jobb- és baloldalon.) A közös hadügyminiszter úr ma még azzal dicsekszik, hogy a pótlovak beszerzésénél ö nem tartja be a quótaarányt, mert a ló-szükségletet úgyszólván teljesen Magyarországon fedezi; de nem teszi hozzá azt, hogy ez azért- van, mert az osztrák tartományokban katonalovat már egyáltalában nem kaphat. (Igaz! úgy van! a bed- és szélső baloldalon.) Ott, hol a belterjeseim gazdálkodást űzik, hol a legelőket feltörik, ott a katonaló tenyésztését abbahagyják, különösen mikor látják és tudják, hogy a katonaló tenyésztése még külterjesebb gazdálkodási viszonyok mellett sem fizeti ki magát. Ebben az átmeneti állapotban vannak nálunk az ország nyugati határszélén lévő vármegyék. De ki biztosítja a hadügyminiszter urat arról, hogy néhány év múlva, a czivilizá czió terjedésével, a terjedő belterjesebb gazdálkodás mellett az ország keleti részén is nem fognak-e lassanként felhagyni a lótenyésztéssel ? Ezen a bajon okvetlenül segíteni kell, és nézetem szerint elsősorban oda kellene törekedni, hogy az országban levő állandó lóavató bizottságok száma szaporíttassék, mert csakis így lehetséges a közvetlen érintkezést a hadsereg és a tenyésztők közt fentartani. De miután tudom, hogy a közös hadügyminisztériumban ezen terv megvalósításától fáznak, miután „az állandó bizottságok szaporítása tetemes költséggel jár, úgy hiszem i február 6-áu, szerdán. gg oda kellene törekednünk, hogy az országban állomásozó lovasezredeknek megadassák a kézi bevásárlás, az úgynevezett Handeinkauí joga, továbbá meg lehetne állapítani azt is, hogy a be vásárlandó lovaknak hány százalékát szabad a közvetítőtől venni és hány százalékát kell közvetlenül a tenyésztőtől bevásárolni. (Mélyedés jobbfelöl.) De főleg oda kellene hatni, hogy a bevásárlással foglalkozó tiszt urak a vagyoni felelősség terhe alól felmentessenek, mert a meddig a vagyoni felelősség fenntartatik, addig mindig szivesebben fognak a közvetítőhöz fordulni, mint a tenyésztőhöz, mert a közvetítő az esetleg be nem vált lovat visszaveszi, míg a tenyésztő, de különösen a kistenyésztő, erre semmi körülmények között sem hajlandó. (Igaz! Úgy ra,n! a jobboldalon.) T. képviselőtársaimat, a kik a delegácziónak tagjai, még egy másik körülményre is vagyok bátor figyelmeztetni. Ez a körülmény az, hogy mindazon kanczalovak, a melyek egyszer a hadsereg tulajdonába átmentek, a köztenyésztésre teljesen elvesztek. T. képviselőház ! Országos lótenyésztésünk nem kimeríthetetlen kincs, a melyből örökké csak meríteni lehet; valamint a. legjobb föld, a teljes őserejében levő föld is idővel elgyengül, ha egyre-másra szívjuk belőle erejét és ezt a. kivett erőt nem adjuk neki valamely formában vissza, épúgy országos lótenyésztésünk is el fogja veszíteni őserejét, ha nem gondoskodunk annak felfrissítéséről. (Tetszés a jobboldalon és a középen.) Ezt pedig nem lehet nézetem szerint másképen elérni, mint hogy a hadsereg tulajdonában lévő kanczáknak legalább egy részét és pedig értékesebb részét visszavezessük, visszaadjuk a. köztenyésztésnek. Tudom, hogy sokan erre azt fogják mondani: hiszen ez nagyon szép eszme, de azokat a kanczalovakat egyáltalában nem is kellene eladni, akkor megmaradnának a tenyésztés részére. Ez nagyon szépen van mondva, t. képviselőház, de a gyakorlati életben nem válik be, mert mai napság nagy- ós kistenyésztő egyaránt arra törekszik, hogy daczára a mostoha viszonyoknak, tévesztése kifizesse magát. Kedvtelésből ma már senkisem tenyészt lovat és különösen a kistenyésztő pénzszűke vagy más kényszerítő oknál fogva sokszor abba a helyzetbe jut, hogy kénytelen lovaitól meg- válni, legyenek azok akár kanczák, akár heréltek. (Igaz! Úgy vau! a középen.) De ettől a körülménytől egészen eltekintve, országos lótenyésztésünknek igen nagy érdeke az, hogy minél kipróbáltabb anyagból álljon kanczaállománya. Valamint az angol telivér is csak akkor lesz a tenyésztésben alkalmazva, a mi-