Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-653

52 (553. országos ülés 1901. február (í-än, szerdán. hogy azoknak, a kik erre a terhes ós személyes biztonságuk szempontjából is veszélyes pályára lépnek, megadassák legalább az a mód, hogy megélhessenek és családjukat eltarthassák. Hogyan áll most ezeknek a dolga ? Egy érettségit végzett ifjú elmegy a selmeczi eídészeti akadémiára. Három évet tölt ott, de még nem kap diplomát ;• két évet kell töltenie mint gyakornoknak, akkor aztán tesz vizsgát és kap erdészeti diplomát. Akkor mi történik? Erdészjelölt lesz és így fogadják fel valamely erdőgazdaságba ; a fizetésepedig 1000 korona, vagyis 500 forint. Ebben az állásban megmarad 12—14 esztendeig. (Ellenmondás a jobboldalon.) Kérem ez így van, a mint mondom ; 37 éves lesz, mire a tizedik rangfokozatba jut, mert a, mikor belép, akkor a XI. fokozatba kerül ós 1000 korona fizetést kap; csak ha 8 évet tölt ott, — kevesebb idő alatt semmiesetre, — akkor juthat a X. rangfokozatba, és kap 1600 koronát, 800 forintot. Ebben a 800 forintos fizetésben sokáig kell maradnia, mert csak kevés százalék az, a mely a IX., a VIH., vagy pláne a VII. rangfokozatba jut. Már pedig, ha valakitől érettségit és azonkívül öt évi tanulást kívánunk, és az 37 éves korában jut csak 800 forintos fizetéshez, akkor ehhez képest azok, a kik oly állásokban vannak, a melyeknél csak érettségi, vagy esetleg az sem kívántatik, mint például a kezelési állások, vagy a bármely közlekedési ágnál való állások ; mondom, akkor ezek sokkal előbb érik el ezt a fokozatot, mint az erdészek. Ehhez járul a,z is. hogy a napidíj oly nyomorultul van megállapítva, hogy az erdészjelölt, tehát teljesen diplomás ember, 12 kilométeres útnál semmiféle megtérítésben nem részesül. Csak ha kiküldetésében valahol meghál, akkor részesül napidíjban és ez is oly csekély, hogy más állásokhoz arányítva, felét, sőt hnrrnadát teszi a. szokásos najúdíj aknák. Pedig az erdész, a ki főleg bérbevett törvényhatósági erdőkben szolgál, minden nap ki van téve annak, hogy életét ott hagyja az erdőben. Azt hiszem, nem követelnek méltánytalan dolgot az erdészek, ha azt a kívánságukat adják elő, hogy a t. földmívelésügyi miniszter úr jóindulatát terjessze ki rájuk is. és hogy azok számára, a kik ilyen fontos közgazdasági állásban vannak, legalább az a minimum biztosíttassák, a mely egy tanúit embert megillet annyi iskolázás után, ós olyan veszélyes foglalkozásban, a hol élete és egészsége koczkán van, ós a hol ritka ember éri meg, hogy hatvan éves korában szolgálatot tudjon tenni. Ily körülmények közt megérdemli az erdószi kar, hogy a miniszter úr figyelmét reá fordítsa. Ezekben voltam bátor előadni azokat, a miket a földmívelésügyi tárczánál a közérdek szempontjából előterjeszteni óhajtottam, és azt hiszem, hogy a t. miniszter úr az én előadásomból arról győződhetett meg, hogy tárgyilagosan szóltam ós nem hallgattam el, de nem is szándékozom elhallgatni mindazon üdvös intézkedéseket és törekvéseket, melyeket a miniszter úr, mióta a. földmívelésügyi tárczát elvállalta, keresztül vitt. Minthogy azonban látom, hogy a kormányzat nem bocsájtja rendelkezésére azon eszközöket, melyeket meg kellene adni arra, hogy a földmívelésügyi tárcza kielégíthetné azon szükségleteket, melyeket a mezőgazdaság feltétlenül megkíván; minthogy a kormányzat' még mindig nem követ olyan közgazdasági politikát, mely úgy a mezőgazdaságot, mint az ipari és kereskedelmi tevékenységet egyenlően erősítse és függetlenítse, és minthogy látom, hogy egészen más irányba tereli a kormányt az ő közgazdasági tevékenysége, mely legnagyobbrészt a bankok és pónzmanipuláczió keretében mozog: a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés balfelöl. A szónokot főbben üdvözlik.) Dedovics György jegyző: Gróf Széchenyi Aladár! Gr. Széchenyi Aladár: T. ház! Egész őszintén bevallom, hogy haza kívánok beszélni, de nemcsak szűkebb otthonom érdekében, hanem az egész ország kisembereinek, kistenyósztőinek, szóval a kérges tenyerű földmívelőknek érdekében. A mélyen tisztelt földmívelésügyi miniszter úr nemrégiben egy országos lótenyésztési értekezletet tartott, melyre az ország legkülönbözőbb vidékeiről meghívta a szakértőket ós tenyésztőket. Ezen az értekezleten nagyon sok helyes,' de helytelen eszme is hangzott el: de a felszólalók úgyszólván mindannyian egyet értettek abban, hogy országos lótenyésztésünkben, melynek zömét a népies tenyésztés képezi, az elérendő főczél egy, a lehető legmagasabb igényeknek megfelelő katonai lónak az előállítása. Abban is egyet értettek az ott felszólalók majdnem mindannyian, hogy ezen népies tenyésztésünk az utolsó évtizedben, ha nem is hanyatlott, de semmiesetre sem fejlődött. Ez a hanyatlás, vagy mondjuk jobban, megállapodás, stagnálás, különböző okokra vezethető vissza, melyekkel most bővebben foglalkozni nem kívánok, csak ki akarom emelni azt a körülményt, hogy ezen stagnálásnak főoka nézetem szerint a rossz értékesítési viszonyokban rejlik. Nagyon jól tudjuk, hogy katona-lovaink legnagyobb vevője a közös hadsereg. A közös hadsereg.átlag 325 forintot fizet egy 3—4 éves lóért, de kistenyósztőink legnagyobb része