Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-668

416 ftftS. országos ülés 190J. február 2fi>án, kedden* lődésóbe bele ne avatkozzanak. (Helyeslés.) A t. vallás- ós közoktatásügyi miniszter, a ki mint mindenütt, ebben a kérdésben is igen tapintatosan járt el, megtalálta a kellő utat, igen helyesen minden pártvillongás fölé emelkedett ós pártatlanságát megóvta minden irányban. Ha ezt a, kérdést a maga körében kiforrni hagyjuk, a magyar művészet érdekében bizonyára, nemsokára helyre fog állni a kivánt béke. (Helyeslés.) Részemről csak ezt óhajtom ós ezzel az óhajtással, kijelentve, hogy a költségvetés tételét elfogadom, bezárom beszédemet. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) Elnök: T. ház! Hock János képviselő úrnak adtam személyes kórdósben szót. Hock János: T. ház! Személyes kérdésben nem kérek szót, mert hiszen én megbántva, nem voltam, csak félreértett szavaimat igazítom helyre. Megbántva nem voltam, mert az a. békés akkord, melylyel a képviselő úr befejezte beszédét, nemcsak a házra volt megnyugtató, de bennem is elsimított bizonyos indulatokat. Ha azonban a képviselő úr objektív álláspontját nézem is, nincs kizárva a képviselő úr beszédében sem a tévedés lehetősége, és engedje meg. hogy a mennyiben az én művészeti eljárásomat szembeállította régebben megirt könyvemmel, rámutassak azon tévedésére, mely e konfrontálásból származik. Megírtam három évvel eztdőtt egy könyvet »Magyar művészeti reform« czímmel, melyben vázolom a. jövő, programmját, rámutatok a múlt hiányaira ós azon tespedésre, mely a magyar művészeti élet terén volt, a, mely nagyon sajnos eseményeknek volt egyúttal hazánkban kútforrása. Nézzük meg csak a képviselő úr múlt aktáit és mit fog találni ? Azt, hogy az a művószczivódás. melyre hivatkoznak és a melynek egyik okául engem állítanak oda,, régibb keletű az országban. 1872 óta, valahányszor egyes erősebb választások, mozgalmas időpontok voltak a művészeti életben, pártok pártot cseréltek és a műcsarnokban egész palotaforradalom útján váltakoztak mindenkor a klikkszervezetek. Én rámutattam arra, hogy elhatalmasodni sohasem szabad egy intézményben az önérdek alapján létesült klikkrendszernek, mert az megöli magát a legszebb intézményt és az eszmét magát homályosítja, el. (Helyeslés.) Major Ferencz: Ez igaz! Úgy van! Hock János: Hogy ez a szervezet ott uralkodott, legyen szabad ráutalnom a mi nagy magyar művészünkre, Zichy re, a ki egy nyilvános levelet intézett Magyarország kultuszminiszteréhez, melyben megmondta, hogy kiüldözték hazájából, a, tarthatatlan viszo^ok. Legyen szabad rámutatnom azon nagy művésznagyságokra, a kik külföldön keresték kenyerüket ós hazátlanokká lettek, mert azt mondták, hogy a művészviszonyok nálunk nem alkalmasak arra, hogy itt megéljenek ós tehetségüket kifejtsók. Sajnos, itt nem az győz, a ki szerény munkával nagyot alkotni akar, hanem az, a ki a, politikai összeköttetéseket megkeresi, szervezi az érdekköröket, a, kikkel egyesül, azután informálni jár a hatalmasokhoz, hogy neki adják meg a befolyást, vagy a megélhetés eszközeit. Lássa képviselő úr, tegnap itt felvettetett az a szó is, hogy államosítani kell a művészetet ós nagyobb állami segélyben kell azt részesíteni. Hibás álláspont. Ez ölte meg a mi fejlődő művészetünket, ez fegyverezte le a társadalom érdeklődését. Látjuk az egész vonalon, hogy Magyarország legnagyobb hibája és szerencsétlensége, hogy az államhabalom nem csupán a kormányzati teendőkben központosított, hanem mindazt a feladatot és munkát, melyet a társadalom belső erejének, egészséges életszervének kell megvalósítani, lassanként odaadta a kormány kezébe ós ez vagy nem bírt megbirkózni a feladatokkal és ezek előtt tehetetlennek mutatkozott, vagy pedig nem birta kielégíteni mindazon szükségleteket, melyeket társadalmi részről is eléje tűztek. Ez az irányzat az oka, hogy a művészet, terén is államosító hajlam keletkezett. A művészek azt hitték, hogy csak akkor fejlődhetnek, ha az állam által évenként művészeti czólokra adott összegből osztozkodhatnak. Az a művész szabad lélek, a kinek utat kell mutatni magasabb eszmények felé. A társadalmat vezetnie kell, mint a hogy vezeti a társadalmat művésznek eszményeket kell kinyilatkoztatni lelkéből és avval beragyogni és megmutatni a, társadalomnak a jövő képét. Az a művész legyen szabad szárnyon repülő sas, mely feltör a, fellegekbe, szembeszáll a villámokkal és ne legyen kalitkában kitartott, kanári madár. (Helyeslés és taps balfelől.) Az a művész ne várja fentartását, teljes ellátását, sorsának biztosításáb pusztán állami támogatástól. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) Pedig Magyarországon, a művészeti élet hanyatlása épen evvel a kérdéssel függ össze. Megmondom röviden, t. képviselő úr, miért. A kormány évenként bizonyos összeget vett fel művészi dotácziókra, miután a magyar társadalomban nem volt elég érdeklődés, mert vagyoni viszonyainknál fogva is szerényebbek voltunk, hogysem a művészek nagy igényű követelését teljesíthettük volna. Ez volt az oka, hogy Magyarországon a művészek kizárólagos vevője maga az állam volt. Mi következett ebből? Mindig kevés volt az az