Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.
Ülésnapok - 1896-668
fi<58. országos ülés 1901. február 2(>-án, kedden. 4Q7 sem. jogom nem volt. Én sem Ugron Gábor képviselőtársamat, sem másvalakit személyében nem bántalmaztam, ez tőlem távol állott. A tény az, hogy köztudomás szerint a művészek között valóságos forradalom van ós az egész művósztábor ennek a forradalomnak indító okául Hock János képviselő úrnak művészeti ügyekben a Salonban való tevékenységét tekinti. A művészet, a magyar nemzeti művészet, a magyar nemzet fontos érdeke azt kívánja, hogy a művészek között dúló vihar megszűnjék. Minthogy ez csak úgy lehetséges, ha Hock János képviselő úr a Salonban elfoglalt elnöki állásáról lemond én nem kutatva a személyes motívumokat, a közérdek szempontjából kérni akartam Hock János képviselő urat, hogy hozza meg a magyar művészetnek ezt az áldozatot és mondjon le az elnöki állásról. Közbeszólásommal ezen kérésemnek és nézetemnek kívántam kifejezést adni. Elnök: Hock János képviselő úr személyes kérdésben kér szót. Hock János: Személyes kérdésben kérek szót. Én csak most értesültem Olay Lajos képviselőtársam felszólalásából, hogy ez a megjegyzése hozzám volt intézve. Összeférhetlenséget az én személyemnek tulajdonított ... Olay Lajos: Nem mondtam: Én csak azt mondtam, hogy a közérdek szempontjából tes-sók visszavonulni. Semmi mást nem mondtam. (Zaj.) Hock János: Tudomásul veszem és így nem is térek ki az inkompatibilitás fejtegetésére. De egyet engedjen a képviselő úr, hogy figyelmeztessem: mikor az ember elvi álláspontot elfoglal és eszmékért küzd, mindig szemben találja magát a közönség egy részével, mely nézetét nem osztja; de ez sohasem ok arra, hogy az ember a helyét otthagyja. Lássa képviselő úr, én jelen voltam egyszer egy választáson, a hol két erős párt mérkőzött ós a függetlenségi zászló alatt összesen kilencz ember küzdött. Mikor megkérdeztem a vezetőt, hogy hogy lehet zászlót bontani egy keiáiletben, a hol ilyen elenyésző csekély számban vannak, azt mondta, hogy az elvekért ós az eszmékért küzdenek most is, mikor kilenczen vannak, de lehet, hogy később az egész kerület fog értük küzdeni. Ez az eszmék ereje. Én is mondhatom, sokkal könnyebb az áramlattal haladni; de ha lelkiismeretem szerint akarom teljesíteni kötelességemet, teljesítem akkor is, ha ez másnak nem tetszik. Ha pedig az ón állásomat a képviselő úr tarthatlannak tekinti egy mű-i vészegyesületben, erre csak azt felelhetem, hogy nagyon megtisztel, ha beiratkozik tagnak és majd a közgyűlésen ezen indítványával előáll. Ott majd szavazunk felette. (Derültség.) Elnök: Határozathozatalnak helye nem lévén, áttérünk a napirendre, az 1901. évi költségvetés (írom. 925) folytatólagos tárgyalás azzal kapcsolatos jelentésekre. Következik a képzőművészet és művészi ipar rendes kiadásainak tótele. Molnár Antal jegyző: Vészi József! VÓSZi József: T. képviselőház! A magyar képzőművészet ügyét a magyar közvélemény a legmelegebb érdeklődéssel kiséri és a magyar törvényhozás a. legőszintébb jóakarattal karolja fel. Egy-egy vita, a mely a képzőművészet kérdése körűi támad, rokonszenves közérdeklődést kelt tehát úgy itt a házban, mint a házon kivűl is. Mégis a,ttól tartok, hogy az a képzőművészeti vita, a mely tegnap zajlott le ebben a házban, vegyes érzelmekkel fog a közvéleménv részéről találkőzni. (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon.) Fájdalommal konstatálom, — igaz, hogy ez csak egyéni érzésem, — hogy ebbe a vitába sok olyan théma hurczoltatott be erőszakosan ós kevés jó ízléssel, a mely abszolúte nem tartozik bele, sőt ópenséggel nem tartozik ide a magyar parlament szine elé. (Igaz! Úgg vau! a jobboldalon.) Szubsztrátuma ennek á vitának, melynek elmaradását szívesebben láttam volna, micsoda? Végső elemzésben egy torzsalkodás két egyesület között. Két egyesület torzsalkodása nem való a parlament szine elé. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Nemcsak a törvényhozásnak nincs miért érdeklődnie ilyen dolgokért, maga a nagy nyilvánosság is teljes közönbössóggel nézi ezt a czivakodást. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) En nem mondom, hogy minden művészháborúval szemben okadatolt, vagy legalább menthető ez a közönbösség. Én tu.dok magamnak elképzelni művészháborút, melynek minden egyes peripecziája lelkes érdeklődést kelt a nemzetben, és meleg részvétet a parlamentben, a melynek a kultúrpolitika ellenőrzése alkotmányos feladatai közé tartozik. Ha megoszlik a magyar művészet táborokra, melyek külön esztétikai irányokat képviselnek, ha e különféle művószirányok közt gyullad ki a harcz, akkor az nemes mérkőzés, melynek eredménye csak hasznos ős üdvös lehet az országra, dicsőség a művészekre, még azokra a művészekre is, a kiknek nem jut a győzelem babérja ebben a küzdelemben. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Üdvös művészi háború volna az is, ha egy azon esztétikai irány kép-
