Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-667

396 <>G7. orseAgos ülés 1901. fcbrnár 25-én, hétfőn. A képviselő úr többek között azt mondja: művészeti nevelésünk hiányos. Ha jól emlékszem, t. képviselő úr, évekkel ezelőtt én a nyilvánosság előtt ezt az álláspontot hirdettem, akkor támadtak érte. Könyvben adtam ki, akkor a képviselő úr ennek a könyvnek alapján itt a házban engem nyilvánosan vádolt. És most a képviselő úr is azt mondja: meg kell változtatni a művészeti nevelést. Hát nagy tévedésben van a képviselő úr, ha azt hiszi, hogy művészeket iskolákban, művészpalotában nevelhet. Lássa képviselő úr, az ön egyszerű fogalmait erről a dologról mi sem illusztrálja jobban, mint az, hogy a művészeti nevelést olyannak tekinti, hogy van alsófokú, van középfokú, felsőfokú és egyetemi systemája. Az a művész nem művész, ha önmagából nem fejlődik ki. Ki neveli a festőt, ki neveli a költőt és egyáltalán a művészt? Az az isteni szikra, a melyet a teremtő beleoltott. A ki a közópvilágnézleten felül áll, az oly eszményeket hirdet, a melyek képesek az emberiséget vezetni, mint egy fénylő csillag. (Élénk tetszés és éljenzés balfelöl.) Ez a művész, és a ki erre a magaslatra el nem ér, az lehet ügyes mesterember, de sohasem lehet teremtőművósz. A teremtő elme alkotása nem lehet iskolák produktuma. Ezért világszerte már régen eldöntött kérdés, hogy az akadémiáknak rendszerét a művészetben fentartani többé nem lehet. Egyedül a libre ócole alapján lehet fejleszteni a művészetet. Alkalmat kell adni neki a munkához, a modellt, szóval mindazt az eszközt, a miből ő önmaga lassan kifejlődhetik. Ehhez azonban nem kell alsófokú, középfokú, felsőbbfokú oktaLas. De nem kell mesteriskola sem, képviselő úr, mert ki látott a mesterek részére iskolát alapítani ? Hiszen az a mester önmaga csinál egy irányt, és a művészetben az, a ki egy másikat utánoz és imitál, sohasem mester, az egj'szerfien lekopizál és olyan hibát követ el a művészetben, mint az irodalomban a plagizátor. Annak teremtenie kell, alkotnia kell újat, és azt az iskola nyűgébe bele nem szoríthatja senki, mert az Procrustes-ágy, a mely kifejlesztheti a mesterembereket, de megöli a művészetet. (Igás! Úgy van!) Bocsánatot kérek, a képviselő úr ebben az egy kérdésben, a mely úgyszólván beszédének testét képezte, teljesen hibás alapon áll. És hogy ezt a hibás lépést megtette, bizonyíthatom abból a jellemző kifejezéséből is, hogy a »tanonczéveket« ne töltse az a művész külföldön. Mesterségnek tekintette tehát ezt a képviselő úr ós azt hitte, bele lehet tölcsórezni a művész fejébe az értelmi erőt, bele lehet tölcsérezni a teremtő képességet. Nem, uram, annak vele kell születnie, és a kiben ez nincs meg, abba semmiféle iskola ezt bele nem önti. T. ház! Én, megvallom, örömmel néztem elébe a képviselő úr felszólalásának, mert azt hittem, hogy alkalmat nyújt egy tanulságos és alapos művészeti vitára. Sajnos, ezt az ő felszólalásában nem találtam, de találtam egy előretolt alakot, a ki a képviselő úr. Felszólalt, hogy megtámadjon egy másik művószegyesületet. T. képviselő úr! Higyje meg nekem, hogy a hol igazi művészek között folyik a küzdelem, ott ez eszmékért, elvekórt ós eszményekért történik, és azzal csak nyer a művészet ügye. Ilyen küzdelmet talál ön mindenütt széles e világon. Parisban, a jelenlegi művészet központjában, a művészegyesületek megtördelődtek, a Champs-Elysóe mellett ott van Champs-Mars, ott látja az új egyesületet, a Sociétó Nouvellet, ott látjuk a Gerome által alakítandó nagyobb egyesületet. így látja ezt Münchenben, így látja ezt Bécsben ós így fogja ezt látni a világon mindenütt, a hol a művészek igenis forradalomban vannak, mert válság van a művészetben, válság van Európaszerte, a melynek hullámai eljutnak hozzánk is. És ha szemben állanak irányok és elvek, ez a nemes küzdelem mindig dicsőség, csak e küzdelem személyi jelentőségű ne legyen soha, nem szabad azt kicsinyes, aljas, kisszerű személyi szempontokra lesülyeszteni. (Élénk helyeslés a balés a szélső baloldalon.) Ezért, t. képviselő úr, nagyon csodálkoztam, hogy a midőn oly hévvel fogott a művészet megvédéséhez, ugyanakkor beleesett egy nagy hibába. Szószólója lett egy bizonyos kör érdekeinek, ós úgy tetszett nekem a képviselő úr, mint egy előretolt jelző zászló, melyet kitűztek, hogy a golyókat fogja fel ós reá lövöldözzenek. De lássa, képviselő úr, ez azután eszembe juttatja nekem egy operettbeli alaknak a szereplését, a mikor — azt hiszem, a képviselő úr is ismeri — a papok és jósok panaszkodni kezdtek, hogy a nép szeme felnyílik, a tekintélyt többé nem bálványozza ós ezért oda fordultak Calchas-hoz, (Halljuk! Halljuk!) a jóshoz, ós azt mondották, hogy vegye elő pléh villámait ós a mesterséges mennydörgést ós csináljon egy kis lármát, hogy a nép ismét tisztelettel áldozzon a pogány bálványok előtt. (Tetszés a jobboldalon.)' No hát, a t. képviselő úr önkéntelenül is ily szerepet játszott, mikor egy bizonyos - fellépés által a társadalomban ellenhatás keletkezett, jogosan vagy nem jogosan, annak bírálatába most nem bocsátkozom, de mindenesetre felhangzott országszerte az