Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.
Ülésnapok - 1896-667
667. országos ttlós tPM. február 25-én, liótfőn. Ö97 a nézet, hogy az országban a művészeknek is alá kell rendelniök még a saját legérzékenyebb ambicziójukat is, a mikor a nemzetnek tehetnek egy nagy, hasznos szolgálatot, akkor tisztelt képviselő úr, el akarja terelni a figyelmet egy felszólalással és egy másik egyesületet érintő támadással. Hát, t. képviselő úr, én a plóhvillámlástól és a mesterséges mennydörgéstől nem ijedek meg, mert elmondhatom önnek őszintén, hogjr ha valaki hivatkozhatik szerény önérzettel egy három éves állandó múltnak küzdelmeire és támadásaira, hivatkozhatom én. És eme támadások sohasem rettenthetnek vissza egy embert, hogy azt a munkát, a melyet lelkiismerete eléje irt, ne teljesítse nyugodtan, ha azzal hazájának szolgálatot vél tehetni. Higyje el a t. képviselő úr, nem mindig azok az emberek vezethetik jótékonyan a tömeget, a kiknek kezében van a hatalmi pálcza, hanem sokszor azok is, a kik egy eszméért eltűrik, hogy szemükbe köpjenek. (Nagy mozgás.) T. ház! (Halljuk! Halljuk!) És miért az az általános felháborodás vagy mozgalom, a mely művészi téren újabban fellépett ellenem, ós a melyért itt e házban már közbeszólás alakjában is megvádoltak? (Halljuk! Halljak!) Nagyon kinos és nagyon nehéz ponthoz értem; (Halljuk! Halljuk!) de a ki a közélet terén mozog, annak el kell készülve lenni rá, hogy néha vissza kell élnie a hallgatóság türelmével ós a legnehezebb dologra: saját érdekének, saját egyéniségének a védelmére kell felhívni a figyelmet. Még Cicero beszédei közül is az volt a legnehezebb, a melyet »pro domo« mondott el. Én tehát, a mikor a mozgalommal összefüggésben az én személyemet állítom előtérbe, megmondom, hogy miért forog a küzdelem e sarok körűi, és reá mutatok arra a munkára is, a melylyel a nyilvánosság előtt felléptem, ós a mely évek óta megcsontosodott hatalmi szervezeteknek érdekeibe ütközött. (Halljuk! Halljuk!) Ne méltóztassék gondolni, t. ház, hogy az a klikkrendszer, a mely a múlt évek minden mozgalmában kísértett, csupán politikai, közigazgatási, megyei téren volt elhatalmasodva ; belement az a kereskedelem vezető gondolatába, ott volt az irodalomban, a társadalomban, az egyesületekben is, ós ott volt a művészetekben is. (Úgy van! a baloldalon.) Rakovszky István: Az akadémiában! (Zaj. Hajijuk! Halljuk!) Hock János: A művészeti téren szintén kózzelfoghatólag lehetett tapasztalni annak a megnyilatkozását, és az volt a bűn, az volt a hiba, hogy ón elsősorban is e szervezet ellen léptem fel. Nem akarom most ezt részletes adatokkal erősíteni, mert arra idő nincs, csak általánosságban annyit jelentek ki, t, ház, hogy az a harcz nem elvek ós eszmények körűi, hanem gyakran személyes érdekek és személyi szempontok^ körűi forgott. És itt volt a hiba. (Ügy van! Ugy van! bal felől.) T. ház! Mondja meg nekem egyáltalán bárki, van-e jogosítva valaki arra, hogy a mikor egy ember nemzetének egy kiváló nagy hasznot és szolgálatot tehet sokszor még lemondása árán is, azt a szolgálatot bárminő okokból, bárminő alapon visszautasíthassák. Lássa képviselő úr, ennek a nemzetnek, én azt hiszem, egy nagy, hasznos ós fontos szolgálatot tettünk akkor, a mikor kulturális téren a világművószet legnagyobb tekintélyeit bemutatni iparkodtunk hazánkban. Tettük ezt azért, hogy a művészek is okulhassanak, hogy a közönség is összehasonlítást tehessen ós ezáltal hozzájáruljon ahhoz a munkához, a melylyel a művészi nevelést erősíteni akarjuk társadalmunkban. Hiszen a művészet világkérdés, a kultúra nem tűri meg a vódvámos vonalakat, ós nem lehet azt mondani, hogy a világosság elé akadályokat állítani joga van a társadalomnak. A művészet és kultúra általános, egyetemes emberi kérdés ; azt megakadályozni nem lehet, ha pedig valaki megakadályozza és kinai bástyák közé zárkózik, akkor a nemzet sohasem fog együtt haladni a világgal. (Helyeslés.) És íme, t. ház, ennek a mozgalomnak, a melyet mi épen a magyar kultúra ós művészet erősítésére indítunk, támadt egy erős visszhangja, a mely viszhang később sokszorozódott, támadássá irányúit, szervezkededett, és a melyre a, képviselő úr beszéde is támaszkodik. Már pedig. t. ház, mondhatom, hogy nagyobb ós hasznosabb szolgálatokat nem tehet valaki a magyar művészet ügyének, mint ha alkalmat nyújt a legnagyobb világtekintélyek és művészi nagyságok megismerésére. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Ezt mutattuk meg, ós azt hiszem, dicsőség háramlik belőle hazánkra, mikor itt, fővárosunk központjában összejönnek a világ lángelméi, hogy bemutassák szeretettel, rokonszenvvel az ő munkájuk gyümölcsét. Dicsőség háramlik ebből a magyar névre, ha, fel tudta kelteni az egész világ érdeklődését és legalább egy időre központjává tudott lenni itt a nyugateurópai érdeklődésnek. (Zajos keh/esi és balról.) Ez a szempont vezetett bermünket, és erre a szempontra jöttek azok azerősebb támadások, a melyeknek szószólójává szegődött most itt a t. képviselő úr. Pedig lássa, hogy bennem mennyire nem él semmiféle elfogultság, A r agy személyi kultusz, mikor hazámnak én azt a.
