Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.
Ülésnapok - 1896-666
fífiC. országos tilés 1901. február 28-án, szombaton. 347 zárva, hogy a közös eredetű, habár számos családra tagozódó nagy nemzetiséget balsors ismét úgy összehozta,'hogy családi házukat közös védelműl közös bástyával veszik körül. A keresztény egyházak" szóttagoltsága. megnehezíti ezen nagy czél elérését, mert minden egyháznak magasztos feladata, az emberszeretet gyakorlásában nyilvánuló isteni szeretet, mert a vallás és erkölcsösség azonossága a kereszténység lényege. Ha a keresztény egyházak egymás közt is versengnek, mily nehéz a közös ellenség ellen védekezni. Pedig mennyi a kereszténység ellenségei: az anarkizmus, a nihilizmus, -materializmus ós végre, a mi mindezek megett rejlik, tudniillik az emberszeretet gyakorlásában nyilvánuló Isten iránti szeretet keresztény elve ellen feltámadó és irányuló önzés. Nem jó volnar-e, ha. az egyházak az egymás ellen folytatott küzdelemben kifejtett erőt inkább a, közös ellenségellen fordítanák és javukra használnák fel?« íme, t. miniszter úr, így beszél egy protestáns ember, báró Prónay Dezső. íme, t. miniszter úr, ő is rájött arra, hogy az az irányzat, a melyet a t. miniszter úr képvisel, az önzésnek az irányzata, (Úgy vari! bal felől.) a keresztény vallásosságnak, a, keresztén}' erkölcsösségnek a veszélyeztetése. Mert bármenynyire is ágazzanak szét nézeteink a bitelvi dolgokban,búban és szerencsétlenségben,épúgy, mint a boldogság ritka, óráiban, találkozunk mi a protestánsok és katolikusok, mi keresztények, a keresztfa lábainál. T. képviselőház! Nem hiszem, hogy evvel a felszólalásunkkal czélt érnénk itten. De, ha a t. miniszter úr ezt hiszi, hogy a, mi szavunk a pusztában hangzott el, igen csalatkozik, azért, mert minket megnyugtat az, hogy kötelességet 'teljesítettünk, még pedig egy nehéz kötelességet. Elégtételt akartunk adni némileg annak a keresztnek, a, melyet a. t. miniszter úr nem lát szívesen az egyetemi aulában. Elégtételt akartak mutatni az országnak, hogy nem halt ki még egészen a keresztény hit, hogy vannak még a, törvényhozás testületében férfiak, kiknek van bátorságuk avval a hatalmas áramlattal, a melynek képviselője a t. miniszter úr is, szembeszállani. De láthatja egyszersmind a magyar keresztóm 7 ség, hogy ez a kérdés milyen nagyfontosságú, és hogy ilyen kérdésben, a. melyre nem lehet ráfogni, hogy felekezeti kérdés, hogy csak katholikus, vagy protestáns kérdés, a kormány milyen álláspontot foglalt el. T. képviselőház! Az én t. barátom, gróf Zichy János felszólalásának meg volt még egy hatása és ez egymagában megérte azt, hogy szóba hoztuk ezt a kérdést. Láttam én, t. miniszter úr, nem a mi padjainkon, nem katholikus embernek, az önök padjain, egy protestáns embernek szemében egy könnyet megcsillani. És az a, hódolatnak jele volt. az expiácziónak jele azért, a mi itt a t. miniszter úr és a többség a, kereszténység ellen elli ö vetnek. Ez a, könny hasonló a legdrágább gyöngyhöz ; épúgy, mint a gyöngy a, tenger mélyéből száll fel és lát napvilágot, a napvilágon fénylik csak legszebben: épúgy az a könny, az emberi érzés tengerének mélyéből száll fel és abban különbözik és azáltal becsesebb a, tenger gyöngyénél, hogy a tenger gyöngye fénylik és maradandó a, napsugárban, míg az a könny az emberi szemben, akár ürömben, vagy búbánatban megesülámlik. abban a perczben foszlik szét, a melyben napvilágot lát; de ha szét is foszlik, azért mély nyomokat hagy abban a, szívben ós ezek a, nyomok meghozzák a maguk gyümölcsét, az áldozatnak ellenértékét. T. képviselőház! Engem megindított az, mikor az önök padjain is láttam, hogy ezen. kérdésben vannak érző szivek, hogy nem balt ki egészen a keresztény érzés; meghatott, inert én, őszintén mondom, az életnek minden helyzetében, a szerencse ritka napjaiban épúgy, mint azon napokban, mikor a sorsnak zord keze érintett, a. kereszt alatt találtam meg lelki életemnek egyensúlyát. Én nem szégyenleni, t. képviselőház, azt, hogy a kereszthez folyamodtam életemnek minden válságos pillanatában, és én ugyanazt akarnám, hogy a mint nekem meg volt adva a lehetőség erre, úgy meg legyen adva az ifjúságnak is. Mielőtt végezem szavaimat, még egy néhány szót kívánok szólni az ifjúság magatartására. Minekünk, a, kik ezt a, nehéz küzdelmet vívjuk a keresztért, nincsen reményünk emberi belátás szerint, hogy ezen nehéz harcznak gyümölcseit éhezzük. De erősít bennünket, örülünk annak, hogy látjuk, hogy van egy felserdülő ifjúságunk, melynek szivében ugyanazon, elvek, ugyanazon érzések dobognak, a melyek a, mi szivünkben dobogtak és a mely talán a szebb, tisztáid) jövőt megéli. Ez az ifjúság nem végzett rossz munkát, a mikor lehetővé tette, hogy ezt a kérdést idehozták a, törvényhozás termébe. Ez ifjúság helyesen tett, és bizonyos vagyok abban, hogy továbbra is meg fogja találni útját és tudni fogja kötelességót, (Éljenzés bal felöl.) és meg lógja nekünk adni az alkalmat, hogy évről-évre szóba, hozzuk ezt a nagy sérelmet, melyben sérelmet a magyar kultuszminiszter nem lát. T. képviselőház! Lelkiismeretlenségnek tartom az egyetemi szenátus ezen határozatát, 44*
