Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.
Ülésnapok - 1896-661
601. országos ülés 1901. február 15-én, pénteken. 237 Igaz, hogy az asszimiláczió egymagában nem elegendő, s ha az iskoláztatást gazdasági eszközökkel kellene kiegészíteni. Ámde bármily előnyös lenne a felvidékre oly közgazdasági intézmények létesítése, melyek a szegény nép megélhetését biztosítani és gazdasági jólétét emelni alkalmasak lennének; kérdem, vájjon most, vagy a közel jövőben számíthatunk-e iparvállalatoknak, sűrű vasúti összeköttetéseknek, élénk kereskedelmi forgalomnak keletkezésére, a pangásban levő bányászati üzemnek nagyobb mérvű kiterjesztésére ? Számíthatunk-e arra, hogy a felvidéki városok, melyek a magyarosodásnak elsőrangú tényezői, oly állami támogatásban fognak részesülni, mely azokat az anyagi jólét emelkedésével kulturális hivatásuk teljesítésére mintegy predesztinálja.? Ám ha ez mind bekövetkeznék, nem kellene félteni a felvidéket a pánszlávizmustól, megszűnnék a tótoknak tömeges kivándorlása Amerikáiba, megszűnnék az elégületleiiség ós ennek helyébe a magyar hazához való hű ragaszkodás lépne. Tudjuk azonban, hogy egy varázsütésre ideális állapotokat nem lehet teremteni, meg vagyok győződve arról, hogy az említett kívánalmak teljesülése nem a t. kormány jóakaratán múlik, hanem hogy azoknak megvalósítása a financziális viszoiryok mostohaságából származó nehézségekbe ütközik. Ki sokat markol, az keveset fog, de ha már el nem érhető az, a mi az egész vonalon a sikert biztosítaná, bűnnek tartanám, ha leszerelni akarnók ott, a hol a leszerelés a védelmi pozicziók feladására vezet. Nem marad tehát egyéb hátra, mint megmenteni a megmenthetőt, terjeszteni a mao-var nvelvet és hazafias közszellemet azon eszközökkel, melyek a lehetőség határain belől rendelkezésre állanak. És ennek kapcsában nem habozom kijelenteni, hogy a nemzetiségi egyenjogúságról szóló 1868 : 44. törvényczikknek revíziójával ezidőszerint aligha, lehetne czólt érni, mert ez a törvény egyelőre jó. illetve jobb, mintsem tanácsosnak mutatkoznék az, hogy más. radikális intézkedéseket tartalmazó törvény hozatalával ez a valóban Paridéra szelenczéje hirtelen felnyittassók, s ez által a most mintegy szunnyadó kérdés a. legnagyobb mértékben felrázassék. Minthogy pedig az ágostai evangélikus egyház papjai és tanítói pánszláv üzelmeiket az autonómiával fedik, (Úgy van! jobbfelöl.) és fegyelmi úton hozzájuk férni nem lehet; jobb, hathatósabb expediens hiányában, csak abban tudnók remediumot találni, (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) hogy ha a nemzetiségi vidékek eme veszélyeztetett helyein mindenütt állami iskolák állíttatnának fel. (Helyeslés a jobb- és baloldalon.) Annál indokoltabb lenne ez az intézkedés azért, mert a legújabb statisztikai adatok szerint, Nyitramegyének nemzetiségi vidékein létesített egyes állami iskolák dicséretes eredménynyel működnek, a mennyiben a tiszta tót gyermekek közül teljesen megtanult magyarul 18°/o, fogyatékosan 22°, o, vagyis összesen 40°/oNagyon természetes, hogy az állami iskolák létesítésénél, a községek súlyosaid) megterheltetósétől eltekinteni kellene, mert a, nemzetiségi vidékeken levő községek majdnem kivétel nélkül törzsvagyonnal nem biró, szegény szórványos hegyi községek, melyek lakossága a nyári mezei munkában a gazdag alföldön, avagy a fővárosi építkezéseknél nagyszámban keresi télre való kenyerét, állami, megyei és községi terheinek lerovására szolgáló filléreit. Ezeket a községeket, melyek úgyszólván állandó nyomorral küzdenek, nem lehet összehasonlítani a bőségnek örvendő alföldi nagy községekkel, melyek az iskolai terheket könynyen viselhetik, s nem lehet tőlük jogosan követelni azt, hogy teljesen önerejükből építsenek iskolákat, mert arra végtelen szegénységüknél fogva egyáltalán képtelenek. Ha ezen iskolák ezután gazdasági ismétlő tanfolyammal vagy földmíves iskolákkal kapcsoltatnának össze, a kereskedelmi empóriumokat képviselő egyes vidéki városokban pedig középfokú ipariskolák állíttatnának fél; ezen intézmények nézetem szerint a magyarság érdekeit lényegesen előmozdítanák, mert tűrhetőbb megélhetési mód biztosításával, s a magyar nyelv elsajátításával önkényt ébredne fel az ifjú nemzedékben az a kegyeletes érzés, mely a hazaszeretet megerősödésére vezet. T. ház! Amidőn az itt elmondottakat az igen tisztelt kultuszminiszter úrnak szíves figyelmébe ajánlani bátorkodom, méltóztassanak megengedni, hogy egész röviden kitérjek még ama társadalmi akeziónak ismertetésére, mely a felvidéken ezelőtt 18 évvel indult meg rögös útjára,, s a mely azóta lankadatlan buzgalommal működik a magyar kultúra, szolgálatában. Értem a Felvidéki magyar közmívelődósi egyesületet, vagyis azt az egyesületet, mely mindenkor hű ós lelkes bajnoka volt a, nemzeti, haladás ügyének, mely szerény eszközökkel bár, de mindig szilárdan helyt állott abban az őrszolgálatban, melyet teljesíteni hivatva van. (Igaz! Ügy van! a jobb- és baloldalon.)
