Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-660

2;[Q 6GÖ. országos üiés ÍÖOl. február 14-én, csütörtökön. vódtöltésből el is sodort, a mint az a minisz­térium által a pozsonyi folyammórnöksóggel közölve is lett. Mindamellett azonban, hogy már szep­tember hóban ment el a t. földmívelósügyi miniszter úr rendelete ós az árvíz veszedelem most tavaszszal megint közeledik, még sem történt semmi, úgy, hogy most már egészen biztosra, vehető, hogyha a Lajta vize meg­dagad, mint a múlt esztendőben, akkor Lajta­pordány határa el lesz öntve ós a község tönkre lesz téve. Azt kérdezem most már, miután 1898-ban a bizottság kimondotta a veszel}' fenforgását ós az intézkedés sürgős szükségét, ki fogja azért a felelősséget viselni, hogyha ott a föl­dek el lesznek öntve ós a község pusztulásnak lesz kitéve':' Ezért ón nagyon kérem az igen tisztelt földmívelósügyi miniszter urat. mél­tóztassék egyelőre sürgősen rendelkezni, hogy a- pozsonyi folyammérnöki hivatal haladékta­lanul intézkedjék arra nézve legalább, hogy a védtöltés kellően erős legyen, ós az árvíz­nek ellent tudjon állani. A tételt magát kü­lönben elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra senki sincs följegyezve, kérdem, kiván-e még valaki szólani? Ha senkisem kíván szólani, a vitát be­zárom. Darányi Ignácz földmívelósügyi mi­niszter: T. ház! Mindenekelőtt Mandel Pál képviselő úr igen érdekes felszólalására kívá­nok reflektálni, melyben behatóan tárgyalta a Mura, folyó szabályozási ügyét. Igaza van a t. képviselő úrnak, hogy az 1895:XLVHI. törvényczikkben, illetőleg ezen törvónyczikk indokolása szerint. 1,000.000 korona előirá­nyoztatott e czélra, és igaza van abban is, hogy ennek folytán évenkint 100.000 korona vétetik fel ezen szabályozás költségére. A mi azon megjegyzést illeti, hogy ezen összeg nem elegendő különösen bizonyos veszélyes szaka­szoknak biztosítására, erre nézve azt mond­hatom, hogy az a keret, a mely a költségve­tésben fel van állítva, nem zárja ki azt, hogy ott, a hol különösen veszélyes pontok vannak, rendkívüli munkálatok is ne történjenek. És különösen, hogyha az érdekelt községek is (Halljuk! Halljuk!) megteszik a kötelességüket, akkor, azt hiszem, hogy módját fogom találni annak, hogy az állani is méltányos segítség­ben részesítse őket. (Helyeslés.) Felszólalt épen közvetlenül előttem t. kép­viselőtársam, Bolgár Ferencz, a Lajta határ­folyó tárgyában, és ott is azt panaszolta, hogy egy általa megjelölt ponton, névszerint Lajta­pordánvon a töltés, sőt maga. a község is ve­szélyeztetve van. Erre nézve ő maga elismeri, hogy én már szeptemberben a megfelelő kö­zegeket utasítottam, ós így csak azt tehetem hozzá, — a nélkül, hogj- kiterjeszkedném arra, hogy a költségek ki által és mennyiben vise­lendők, — hogy én az ilyen partbiztosítási ós szabályozási kérdésekre különös súlyt akkor helyezek, hogyha a folyam által egyes közsé­gek vannak veszélyeztetve. A mi pedig azt illeti, hogy az általam kiadott rendelet végre­hajtásában bizonyos lassúság van, ós ez azt az aggályt kelti benne, hogyha esetleg árviz jön, nyugtalanító helyzet állhat elő: köteles­ségemnek fogom tartani utána járni a dolog­nak, ós örvendenék, ha elhatározásom olyan lenne, a mely alkalmas volna a képviselőUrat is megnyugtatni. (Helyeslés.) Hosszabban beszólt Feszty Béla t. képvi­selőtársam a Vág-balparti ármentesítő-társu­latról, és előadta ezen társidatnak nehéz hely­zetét. Én szívesen elismerem, hogy a társu­latnak helyzete igen válságos volt, de azt is hozzáteszem, hogy mióta ón egy elsőrendű szakértőt, névszerint Kovács Sebestyén Aladár osztálytanácsost, műegyetemi tanárt, miniszteri biztosként kiküldtem, azóta a helyzet lénye­gesen javult, (Igaz! Úgy van! jobbfelöl.) a mit különben a képviselő úr maga is meleg szavak­kal elismert. Nem mondom, hogy a helyzet teljesen szanálva van, mert azt ilyen rövid idő alatt nem is lehetett volna elérni, de kon­statálom, bog)' úgy műszaki, valamint finan­cziális tekintetben teljesen igazolta a minisz­teri biztos eljárása azon reményeket, a melyeket a kiküldéséhez kötöttem. Névszerint a mi a financziális részt illeti, a társulat 820.000 ko­ronányi állami előlegben részesül, ós ez után kamatok nem lettek felszámítva. Másfelől a maximális megterhelteted révén, a melyre a t. képviselő úr czélzott, a társulat javára 1,116.000 korona lett liquidálva. Megengedem, hogy a t. képviselő úrnak helyes az állás­pontja, midőn azt mondja, hogy a társulat pénzügyi helyzete ezzel végleg rendezettnek nem tekinthető. A miniszteri biztos tett is egy előterjesztést, a melynek értelmében a társulat évi megterheltetése körülbelül a teher felényire szállana le. Én e felett még véleményt mon­dani hivatva nem vagyok, mert ezen előter­jesztéssel részletesen foglalkozni alkalmam nem volt. De magam sem zárkózom el az elől, hogy tovább menjünk e részben ós a maxi­mális megterheltetósen túl is a társulatot bi­zonyos állami támogatásban részesítsük. Ez elsősorban t. barátomra, a pénzügyminiszterúrra tartozik, de hogy én sem zárkóztam el ezen szempont elől, azt igazolja a költségvetés in­dokolásának 53. lapja, hol az van mondva: »Már most felhatalmazást kérek arra, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents