Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-660

208 <5«0. országos ülés 1901, felírnál- 14-én, csütörtökön. Nem panaszkodom tovább, (Halljuk ! Halljuk! jobbfelöl.) ha a t. ház kettőt konczedál nekem, ha konczedálja nekem azt, hogy ennél az ármentesítési társulatnál rendkívüli mostoha anyagi viszonyok forognak fenn ós rendkívüli balesetek is fordultak elő. Hogy miért kívánom ezt, arra majd később reátérek. Azt hiszem, nem akad a t. ház tagjai közül egy sem, a ki az általam elmondottak ós a felhozott bízón}-ítékok alapján e két tétel fenforgását kétségbe vonná. (Úgy vau!) Én most reátérek, t. ház, az orvoslásnak mikéntjére. (Halljuk! Haljuk! jobbfelöl.) Ezt teszem annyivar inkább, mert jelenleg a földmívelósügyi táreza ólén olyan férfiú áll, a ki a szó szoros értelmében feladatának magaslatára emelkedett és a ki egy kormányférfiúnál eddig alig tapasztalt odaadással, buzgalommal munkássággal és fáradhatatlan szorgalommal igyekszik a szegény földmíves nép helyzetén segíteni. (Élénk éljenzés és helyeslés jobbfelöl.) A t. földmívelósügyi miniszter úr eddig is számtalan tanújelét adta annak, hogy ismeri ennek az ármentesítő társulatnak összes bajait és hogy élénk érdeklődéssel viseltetik ezen társídat iránt. Lejött az 1899-iki árvíz alkalmával a. helyszínére, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezzen és még az árvíz jóformán le sem folyt, máris ankétet hivott egybe a földművelési minisztériumban, a melynek eredménye az, hogy engedélyezve lett a hat méter magasságban megállapított töltésnek emelése, a melynek munkálatai az őszszel kezdettek és ép most vannak folyamatban. Kimondotta a t. miniszter úr e társulatnak közérdekűségét és a pénzügyminiszter úrral egyetórtőleg megindította a maximális megterheltetós megállapítása czéljából a szükséges eljárást. Segített a t. miniszter úr a társulat sürgős bajain azáltal is, hogy állami előlegeket ós részben kölcsönöket engedélyezett és oly kormánybiztost állított a társulat élére Kovács Sebestyén Aladár személyében, a kire az érdekeltség méltán büszke lehet. Mert bátran merem állítani, hogy azok közé sorozható, a kik Magyarországon az ily társulatok élén ritka számban fordulnak elő. Oly kiváló odaadó munkásságot fejt ki, és ha, számba veszszük még szakavatottságát, csak a leghálásabb köszönetünket fejezhetjük ki a t. miniszter úrnak, hogy nagy körültekintéssel őt szemelte ki a társulat élére. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Azonban bármily szakavatott egyén lehet kormánybiztosunk, ha az illetékes tényezők leghathatósabb támogatásában nem részesül, nem képes ott távolról sem normális viszonyokat létesíteni. Hiszen ott teljes gyógyulásról szó úgy sem lehet, a hol 33,000 holdiryi terület mintegy hárommillió forinttal van mentesítve ós a hol egy holdra majdnem 100 forintnyi költség esik, tehát több mint a mit egy hold megér. Hy viszonyok között gyógyulásról alig lehet szó, legfeljebb a betegség enyhítéséről ós csökkentéséről. Én itt egj- kérdéssel járulok a t. ház előtt a t. földmívelósügyi miniszter úrhoz ós ha mólyen átérzem az ártéri nép keserves súlyos helyzetét, talán még erősebb kifejezést is használhatok és mondom, hogy egy követeléssel állok elő ós ez az, hogyha annak a, vízjogi törvénynek volt egy paragrafusa, mely akarata, ellenére kónyszerített egy érdekeltséget arra, hogy társulattá alakuljon, ugyanannak a vízjogi törvénynek van egy másik paragrafusa is, a 115. §., amelynek a legutolsó passzusában a következők foglaltatnak : -A túlterheltetós ezen megállapítása nem zárja ki azt, hogy rendkívül mostoha anyagi viszonyok fennállása esetén, vagy rendkívüli baleseteknél az illető társulat az állam részéről esetleg segélyben részesüljön.* Most érti meg a t. ház, miért kívántam súlyt helyezni arra, a midőn konstatálni kívántam, hogy e társulatnál rendkívül mostoha anyagi viszonyok vannak ós rendkívüli balesetek forognak fenn, mert itt ennek a, törvénynek minden előfeltétele a legnagyobb mértékben megvan. És a midőn a t. ház előtt kérem ennek a törvénynek az alkalmazását az igen tisztelt miniszter úrtól, nem mulaszthatom el, hogy még egy kérést ne intézzek hozzá, ós pedig azt, hogy a lehető legsürgősebb módon alkalmazza ezt, mert az ártéri nép felett kétélű Damokles kard lebeg. Kétféle veszedelem fenyegeti ezt a népet; fenyegeti, a mint az imént megjegyeztem, (Halljak! Halljuk! jobb- és baloldalon.) elsősorban az, hogy a töltésemelósi munkák most vannak folyamatban, és mintegy fél évig fognak eltartani. Ha ez alatt az idő alatt az 1897. vagy 1899. évi árvízhez hasonló árvíz talál érkezni, akkor megdől minden számítási alap, akkor azon az ártéren egy nagy temető lesz. A másik veszedelem a pénzügyi helyzetben rejlik. Az az ártéri szegény földmíves nép a jövő reményében, a mint az imént említettem, fizette az ártéri járulókokat, és adósságot adósságra halmozott, birtokait megterhelte, hitelét kimerítette, de fizetett azért, mert reményt táplált. Most azonban azon a ponton van, hogy tovább nem fizethet, mert nem képes fizetni, mert nem tud. A mint felszólalásom legelején állítottam, tehát az aktualitás legégetőbb percze elérkezett, mert: periculum in mora! T. ház! Az a vidék, a melynek érdekében talán túlságosan vettem igénybe a t. ház szi-