Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.
Ülésnapok - 1896-660
(.00. országos ülés 1901. i egy ,2048 lelket számláló község, elpusztul, elvándorol.« Ez csak egy levél, a mint előbb is említettem azon sok közül, melyek hozzám érkeznek. Többnek felolvasásával nem fárasztom a t. házat. Azt hiszem, ez is eléggé élénken illusztrálja azt a szomorú, borús képet, melyet festettem. A középbirtokos-osztály hasonló terheket kénytelen viselni (Halljuk! Halljuk!) és épen ilyen kétségbeejtő hefyzetben van. Itt esak egy példát kívánok a t. háznak felhozni. Alapúi veszek egy háromszáz holdas réti birtokot. Ennek a réti birtoknak átlagos tiszta jövedelme az ármentesítés előtt holdanként 10 forint volt; tehát háromszáz hold után az összes jövedelem 3000 forint. Ebből levonásba jött az állami, törvényhatósági és községi adó, a mely együttesen kitett 400 forintot. Maradt tehát a tulajdonosnak 2600 forint tiszta jövedelme. Az ármentesítés után a helyzet képe a következő. (Halljuk! Halljuk!) A. rétek nem kapván meg a szükséges vizet, megromlottak, sarjiítermésre tehát számolni "abszolúte nem lehet, mert júniusban már egészen kopárok a rétek és így az évi bérösszeg egy hold után leszállt 5—6 forintra. 300 hold után a bérbeadástól <i bruttó jövedelem ma 1800 forint. Ebből levonásba esik az állami, a törvényhatósági és községi adó fejében 400 forint; marad tehát 1400 forint Az ármentesítési járulék maga kitesz 1020 forintot és így marad annak a birtokosnak' 380 forintja, szemben az ármentesítés előtti azon összeggel, mikor nettó jövedelme 2600 forint volt. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Lehetnek, kik ezen hivatalos kimutatásaimmal, adataimmal szemben azt mondhatják, hogy tessék a terméshozamot venni a számítás alapjául. Erre nézve esak azt jegyzem meg, hogy a hozam, illetve ennek értéke attól függ, hogy az, a ki azon a földön gazdálkodik, bir-e a kellő intelligeneziával, a kellő élő és holt felszereléssel és a, megfelelő üzemi tőkével. Mert egy és ugyanazon föld jó gazdálkodás mellett kétszer is annyit teremhet, mint rossz művelés, hanyag kezelés mellett. A míg tehát a föld hozama a gazda individuális képességétől függ, ós így számításba jő itt az ő értelmi képessége, a felszerelése és üzemi tőkéje, addig a haszonbérnél a, föld termőképessége és biztonsága jő számításba. A föld valóságos értékének megállapításánál tehát a hozam nem lehet irányadó. De t. ház, ha valaki ezen a területen nagyobb hozamra óhajtana szert tenni, annak fel kellene hagynia a, réti gazdálkodással és intenzivebb gazdálkodásra kellene áttérnie, a mi újabb megterheltetéssel jár. Az n'iiár lé-áitj csütörtökön, 207 a gazda, a ki 1896. óta mostanig a jövő reményében fizette a magas ártéri járulókokat, hitelét teljesen kimerítette. De felteszem, hogy talán mégis sikerülne újabb kölcsönt szereznie; akkor az a többlet-jövedelem, mit az intenzivebb gazdálkodással elér. esak aequivalens lesz azon tőke kamataival, a melyet e czélra igénybe vesz. Ha már most az az ártéri földmíves munkás nép azt látja, hogy testi erejének megfelelő munkássága a hozamban sem érvényesül, mert az a: föld oly nagy terhekkel van megrakva, hogy sem tőkéjének megfelelő kamatát nem hozza meg. sem pedig a testi ereje által kifejtett munka ellenértékét nem találja meg, akkor szomorú jelenségek állanak elő, a melyek szórványosan már is mutatkoznak : akkor bekövetkeznek a szocziálista gondolkozásmódnak és a kivándorlásnak szomorú jelenségei. (Úgy van! Ugymm! jobbfelöl,) Az eddig elmondottakból nyilvánvalókig kitetszik, hogy a memorandum benyújtóinak, a kik az ármentesítés ellen pénzügyi, gazdasági, műszaki és jogi szempontból tettek kifogást, mennyire igazuk volt. Hogy pénzügyi és gazdasági tekintetben nem sikerűit az ármentesítés, az az eddig előadottakból, azt hiszem, nyilvánvaló, de nem sikerűit műszaki szempontból sem. A tervezet szerint ugyanis az volt a czél, hogy ezt a 33.000 holdnyi ártért csak a nyári árvizek ellen mentesítik ; vagyis az csak parcziális védelmi rendszerben részesül; 6 méter magas töltésekkel fog megvédetni szemben a^ régi ármentesítési társulat rendszerével, a mely teljes védelmet nyert. A czél az volt, hogy a míg egyrészt a, téli árvizeket átbukni engedik a. töltéseken, vagy zsilipeken beeresztik a, vizet, hogy a terűlet a Vág megszokott, gazdag iszapjával terruókenyűljön, addig a nyári árvizek ellen a termést megmentik, de, t. ház, a míg egyrészt a zsilipekből nem lett semmi, addig másrészt a Dunának felülről történt szabályozása folytán az a helyzet állott elő, hogy az árvíz szin emelkedett és annak magassága meghaladja még nyáron is, a múlt században észlelt legnagyobb árvízmagasságot, mint a, milyenek 1851. ós 1876-ban voltak észlelhetők. így történt aztán, hogy a védművek ugyan kiépültek 1896-ban, de az 1897-iki, mint az 1899-iki árvíz teljesen elborította nyár idején a mentesített árteret. Megvoltak tehát a milliók árán emelt védművek, azonban a szegény ártéri népnek hiába magyarázta volna bárki a nagyszabású művek hasznát, előnyét, az csak egyet érzett és tudott. Erezte azt, hogy védelme nincsen, és tudta azt, hogy ezt holdanként 4 forint 53 krajczárral kell megfizetnie.